Már 50 milliárdnyi adót igényeltek vissza a szülők
Eddig több mint 162 ezer olyan, gyermeket nevelő szülő nyújtotta be adóbevallását, akinek jár a családi adó-visszatérítés. Az érintettek összességében már közel 50 milliárd forintnyi adót igényeltek vissza – tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
A Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta: akik február 14-ig nem kapták meg automatikusan adó-visszatérítésüket, a bevallásukban igényelhetik. Ehhez elég kiegészíteni az adóhivatal által előre elkészített bevallási tervezetet.
Tállai András emlékeztetett: az első körös kiutalási szakasz már február 14-én lezárult. A családi kedvezményre jogosultak, így többek között a gyermekes családok, a rokkantsági járadékban részesülők, a várandós édesanyák összességében több mint 610 milliárd forint adót kaptak vissza.
A második körös kiutalási szakasz március 1-jén kezdődött. Azóta sokan, már több mint 162 ezren éltek a lehetőséggel, és igényelték vissza szja-bevallásukban a családi adó-visszatérítést.
A Pénzügyminisztérium kérésére a NAV megfelezte a 30 napos pénzkiutalási folyamatot, így a bevallás beérkezését követően soron kívül, akár már két héten belül utalja is a családoknak a visszajáró adót – mondta az államtitkár.