Óriásit zuhant a kriptopénzek piaca
További Gazdaság cikkek
- Jelentősen megváltozhat a budapesti lomtalanítási rendszer
- Különös indokkal szünteti meg a kormány a paksi különleges gazdasági övezetet
- Több mint 7,7 milliárd forintot ad a kormány a budapesti egészségügy fejlesztésére
- Autót venne a munkáshitelből? Mutatjuk, hogy miért nem érdemes
- Több napra leállt az ügyintézés az MVM online oldalán és alkalmazásában
Hatalmasat zuhant a kriptopénzek piaca, ami a Luna nevű kriptovaluta befektetőinek fájhat talán leginkább. Egy Luna április elején még 116 dollárt, átszámítva mintegy 43 ezer forintot ért, most már egy cent századrészét sem: mindössze 3 fillérért hozzá lehet jutni. Emberek ezrei veszítették el vagyonukat, és kerültek kilátástalan helyzetbe.
A Luna április 5-én még 116 dollárt, vagyis mintegy 43 ezer forintot ért, pénteken már egy centet sem, 3 fillérért lehetett volna eladni.
Do Kwon, a pénz „feltalálója” és a valutát létrehozó Terra nevű cég igazgatója így nyugtatta a befektetőket:
Megértem, hogy az elmúlt három nap elképesztően kemény volt számotokra – tudjátok, hogy megfogadtam: mindegyikőtökkel együttműködve fogjuk átvészelni ezt a krízist, és kiutat találunk belőle. Együtt.
Még nem tudni, hogyan érintette a magyar befektetőket az összeomlás
A kilábalás egyelőre látványosan nem megy. A Luna fejlesztői az elmúlt napokban többször is leállították a digitális pénz működését, és bár a rendszerért felelős hálózatot azóta már újraindították,
egyelőre alig van esélye van annak, hogy a kisbefektetők valaha is a pénzüknél legyenek.
Azt pontosan még nem tudni, hogy a magyar befektetőket mennyire érintette az összeomlás. A KriptoBetyár nevű szakértői Facebook-oldal adminisztrátora azt mondta az rtl.hu-nak, ő hallott olyanokról, akiket százezres nagyságrendű veszteségek értek, de „nálunk inkább azok osztanak meg ilyesmit, akiknek ez be volt kalkulálva. Aki tényleg nagyot bukott, az nem fogja reklámozni, főleg nem egy ilyen abszolút nem szolidáris társadalomban, mint a miénk”.
Jó páran a 2008-as világválságban óriásit bukó Lehman Brothers összeomlásához hasonlítják, ami a kriptopénzzel történt.
Kwon és társai az utóbbi évek során mindent megtettek azért, hogy a rendszer úgy nézzen ki, mint ami „túl nagy a bukáshoz”.
Nagyrészt lelkes amatőrnek számító kisbefektetők fektettek be a Lunába, akik a digitális pénzekben a gyors meggazdagodás lehetőségét látták. A Guardian szerint a Luna esete arra is rávilágít, hogy a decentralizált, központi bankok által nem ellenőrzött, sokszor kevésbé átlátható digitális pénzek rendszere milyen gyenge lábakon áll.
(Borítókép: Shutterstock)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.