- Gazdaság
- informatikushiány
- munkaerőpiac
- informatikai távközlési és elektronikai vállalkozások szövetsége
- ösztöndíj program
- informatika
- matematika
Pár éven belül több mint negyvenezer informatikus hiányozhat a hazai munkaerőpiacról
Egyre nagyobb informatikushiányra számít a képzési adatok alapján az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) – közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
Szakértők szerint az informatikai képzések népszerűsége az utóbbi két évben már nem nőtt olyan gyorsan, mint előtte, bár az informatikai alapszakokon a jelentkezések száma az átlagosnál kisebb mértékben csökkent. A kilátásokat súlyosbítja, hogy a mesterképzéseken 2015 óta idén először volt kevesebb a jelentkező, és a tanulmányaikat is sokan hagyják abba idő előtt, az alapszakokon tanulóknak körülbelül a fele.
Az elemzések a felvételi követelmények szigorításával, az emelt szintű érettségi bevezetésével magyarázzák a jelentkezők számának csökkenését.
A matematika- és informatikatanári képzéseken kiváltképp súlyos a helyzet. Néhány év alatt ugyanis majdnem megfeleződött a jelentkezések száma, ráadásul a lemorzsolódási arány itt is jelentős.
Az IVSZ már 2020-ban azt valószínűsítette, hogy legalább 15 ezer, de akár 26 ezer IT-szakember is hiányozhat a belföldi munkaerőpiacról rövid időn belül. Most azzal számolnak, hogy néhány év múlva akár 44 ezres hiány is kialakulhat.
A szervezet a kedvezőtlen kilátások miatt sürgeti a döntéshozókat, hogy felsőoktatási reformokkal emeljék a végzettek arányát, és tegyenek többet az informatikai képzések népszerűsítéséért.
Ösztöndíjprogram bevezetését is javasolják emellett, a nem informatikai szakokon pedig olyan képzéseket szorgalmaznak, amelyek a digitális átalakulással összefüggő technológiai, munkaszervezési, üzletfejlesztési kérdéseket mutatják be.