Elporladt a leggazdagabbak vagyona kevesebb mint fél év alatt

Névtelen-1
2022.05.30. 11:33
Elon Musk, Jeff Bezos és Bill Gates együttesen 115 milliárd dollárt (42 175 milliárd forint) veszítettek el vagyonukból az elmúlt öt hónapban a részvénypiacok zuhanása miatt.

A Bloomberg Billionaires Index szerint a Tesla-vezér Elon Musk vagyona 46,4 milliárd dollárral (17 020 milliárd forinttal) csökkent az elmúlt időszakban, amióta a tőzsdék lejtmenetbe kerültek. Jeff Bezos, az Amazon első embere ennél is több pénzt, 53,2 milliárd dollárt (19 510 milliárd forintot) veszített. Valamivel jobban járt a Microsoft alapítója, Bill Gates, de 15,1 milliárd dollárral (5540 milliárd forinttal) ő is rövidebb lett.

Érzékeltetve, hogy ez mekkora veszteség: a magyar kormány 800 milliárd forintnyi bevételre számít a múlt héten 8 szektorra kivetett különadókból.

Múlt hét pénteken, az amerikai tőzsdék zárása után Musk vagyona már csak 224 milliárd dollár volt, Bezosé 139 milliárd, Gatesé pedig 123 milliárd dollárra rúgott.

De igazán nagy veszteség érte még Bernard Arnault-t, az LVMH francia luxuskonglomerátum elnökét is. Az üzletember még így is Gates előtt a világ harmadik leggazdagabb embere, de január óta 44,7 milliárd dollárral, 133 milliárd dollárra csökkent a vagyona.

A nagy veszteségek egyáltalán nem meglepők: Musk és Bezos vagyonának nagy részét a Tesla és az Amazon részvényei teszik ki, az amerikai tőzsdék pedig csak a múlt héten zártak pozitív hetet héthétnyi veszteségsorozat után. Musk 15,6%-os részesedése a Teslában mintegy 122 milliárd dollárt ér, miután az elektromos autógyártó részvényei idén közel 37%-ot estek. 

Bill Gates esetében pedig azért kisebb a vagyonvesztés, mert részesedése a Microsoftban már viszonylag szerény. A Microsoft-alapító diverzifikáltabb portfólióval rendelkezik, ami segített neki átvészelni a tőzsdei eladási hullámot. A Bill és Melinda Gates Alapítvány, a filantróp szervezet, amelyet volt feleségével hozott létre, nagyrészt Warren Buffett Berkshire Hathaway nevű vállalatába fektetett be, amely idén több mint 5 százalékkal emelkedett.

Más befektetései, köztük a Cascade Investments nevű vállalata, amely olyan technológiai cégekbe fektet, mint az Apple, azonban rázósabb utat jártak be. A technológiai részvények az elmúlt hónapokban az inflációs nyomás és a csökkenő fogyasztói bizalom miatt erőteljes korrekciót szenvedtek el.

A gazdagok ráadásul kisebb perpatvarba is keveredtek egymással: Elon Musk azzal vádolta meg Gatest, hogy több milliárd dollárral shortolja a Teslát. 

A Tesla és a SpaceX alapítója nyilvános szócsatát folytatott Gatesszel és Bezosszal is, és egy sor tweetben célba vette a párost, amiben a Microsoft egykori vezérét megvádolta azzal, hogy a Tesla ellen fogad, míg Bezosnak azt mondta, hogy „kevesebbet kellene buliznia”, ha a Blue Origin rakétakísérletével eredményeket akar elérni – tette hozzá elemzésében a Business Insider.

Bezos, aki az Amazon alapítója, még mindig mintegy 50 millió részvényt birtokol a cégben, mintegy 115 milliárd dollár értékben. A kereskedelmi cég részvényei idén közel egyharmadot estek, de még mindig közel 1200 milliárd dollárt érnek – jóval többet, mint a Tesla 786 milliárd dolláros értékelése a közel 37 százalékos esés után.

(Borítókép: Jeff Bezos, Bill Gates és Elon Musk. Fotó: Arif Hudaverdi Yaman / Anadolu Agency / Lionel BONAVENTURE / AFP / Kevin Mazur / MG22 / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.

február 8., 21:02

  • Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.

február 8., 15:38

  • Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Csak nagy duma a vámháború?

február 9., 09:47

  • Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

Vitályos Eszter további adatokat is közölt.

február 9., 14:17

  • Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.

február 8., 21:10

  • Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.

február 9., 08:01

  • Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.

február 9., 06:16

  • Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni

100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.

február 8., 19:01

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.

február 9., 16:47

  • Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Ha kell, jöhetnek az árstopok.

február 10., 09:16

  • Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.

február 10., 08:36

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

1 órája

  • Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.

február 10., 12:42

  • Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz

Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.

február 10., 11:33

  • Gazdaság
Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel

Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel

Százmilliárdos nagyságrendű kihelyezés várható, az igénylők kombinálhatnak.

február 8., 12:49

  • Gazdaság
Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt

Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt

A dollár erősödött a legjobban a magyar devizához képest.

február 6., 08:12

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

1 órája

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

4 órája

  • Címlapon
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.

2 órája

  • Gazdaság
Ebben rejtőzhet Magyarország legnagyobb üzleti potenciálja, de a zombikkal le kell számolni

Ebben rejtőzhet Magyarország legnagyobb üzleti potenciálja, de a zombikkal le kell számolni

Könnyen félrecsúszhat a kormány terve, ha nem figyelnek.

február 7., 07:19

  • Gazdaság
Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025

Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025

Több vásárló, nagyobb fogyasztás? Megnéztük, mi ebből az igazság a januári forgalom alapján.

február 7., 09:31

  • Gazdaság
A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg

A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg

A kabinet szerint a szomszédos országok adatait kell figyelembe venni.

február 7., 09:29

  • Gazdaság
Balogh Petya: A legtöbb magyar nagyvállalat olyan kényszerben van, amit fel sem fog

Balogh Petya: A legtöbb magyar nagyvállalat olyan kényszerben van, amit fel sem fog

A technológiai forradalom vesztesei között van Magyarország.

február 6., 13:57

  • Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.

7 órája

  • Címlapon
Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak

Németh Dávid: Nagy ívekben halad a magyar gazdaság, és nem vagyunk bevállalósak

A K&H Bank vezető elemzője szerint a helyzet nem egyszerű.

43 perce

  • Címlapon
Rosszabb állapotban vannak az egészségünkért dolgozók, mint az átlag magyar

Rosszabb állapotban vannak az egészségünkért dolgozók, mint az átlag magyar

A kutatások szerint az emberek jobban gyógyulnak egészséges ápolók mellett.

19 perce