Oroszország technikai államcsődbe került, a nyugatiak is megsebzik magukat
További Gazdaság cikkek
- Ismét hasas lett a vége az építőipar fejesugrási kísérletének
- Egymillió forintos támogatásra tehetnek szert a vidéki büfék
- Itt vannak a részletek: ezért hasalt el ismét a magyar ipar
- Erre nagyon figyeljen: a kormány megpiszkálja a borravalót és a szervizdíjat
- Nagy változás jön a diákhitelnél: örülhetnek a külföldön tanuló magyar diákok
Az oroszok Ukrajna ellen 2022. február 24-én indított inváziójára reagálva a nyugati országok és szövetségeseik Oroszországgal szemben szankciókat vezettek be, ennek részeként kizárták az országot a globális pénzügyi rendszerből. Oroszország számára az Egyesült Államok engedélyt adott arra, hogy a folyamatosan esedékes külföldi tartozásait rendezni tudja. Azonban ez az engedély csak az előző hónapig volt érvényes – írta meg a Reuters.
A CDDC nevű európai felügyelet – amelynek bankok és vagyonkezelők a tagjai – azt tette közzé, hogy igennel szavazott arra a kérdésre, hogy Oroszország követett-e el mulasztást a hiteleinek törlesztésében.
A Citibank volt az egyetlen nemmel szavazó, míg 12 másik tag támogatta a lépést.
A szavazás tárgya az volt, hogy Oroszország egyik államkötvénye április 4-én járt le, de a lejáratkor esedékes tőke és kamat kifizetésére csak május 2-án került sor. A két időpont közötti időszakra Oroszország köteles lett volna továbbra is kamatot fizetni, emiatt a kötvénytulajdonosokat erre az időszakra újabb 1,9 millió dollár illette volna még meg.
Ezután a kötvénytulajdonosok megkérték a CDDC-t, hogy állapítsa meg, hogy Oroszország nemfizetése olyan fizetési mulasztásnak minősül-e, amely kiváltja a nemteljesítés elleni biztosítás vagy hitel-nemteljesítési csereügylet (CDS) kifizetését.
A bizottság – amelynek tagjai között szerepel a Goldman Sachs, a Bank of America, a Deutsche Bank, az Elliot Management és a PIMCO is – arra a megállapításra jutott, hogy a fizetés elmulasztása május 19-én történt, a határozathozatal iránti kérelmet pedig május 26-án nyújtották be. A Citibank ennél is nemmel szavazott.
A bizottság június 6-án, londoni idő szerint 14:00-kor ismét összeül, hogy tovább tárgyaljanak immár arról, hogy Oroszország CDS-felárát miként határozzák meg.
A JPMorgan számításai szerint jelenleg 2,54 milliárd dollárnyi CDS létezik Oroszországgal szemben, ebből 1,68 milliárd dollár közvetlenül az országkockázaton, a fennmaradó rész pedig a CDX.EM-indexen.
„A CDS-szerződések szempontjából nemteljesítés akkor következik be, ha a döntéshozó bizottság megszavazza, hogy bekövetkezett egy olyan hitelesemény, mint amilyen most is történt” – mondta Gabriele Foa, az Algebris Global Credit Opportunities Fund portfóliómenedzsere.
Nagyon csekély összegről van szó, ezért a nemteljesítés meghatározása csupán technikai jellegű. Ha május 25-től nem kaphatnak dollárt a külföldi befektetők Oroszországtól, akkor a nemteljesítés összege hamarosan ennél sokkal nagyobb lehet
– tette hozzá.
A szélesebb körű nemteljesítést egy 1998-ban kibocsátott kötvény június 24-én esedékes kamatszelvényének esetleges ki nem fizetése hozhatja el. Oroszország nemzetközi kötvényállománya 40 milliárd dollárnál is kevesebb, és az év végéig közel kétmilliárd dollárnyi kifizetést kellene teljesítenie.
Moszkvának a fizetésképtelenség elkerülésére megvannak a saját eszközei, hiszen közel 650 milliárd dollárnyi arany- és valutatartalékkal rendelkezett az általa „különleges katonai műveletnek” nevezett ukrajnai invázió előtt, és hetente több milliárd dollárt keres olaj- és gázeladással. Anton Siluanov orosz pénzügyminiszter a múlt hónapban kijelentette, hogy ha az Egyesült Államok blokkol más lehetőségeket, akkor Moszkva rubelben teljesíti külső adósságkötelezettségeit, és véletlenül sem nevezi magát fizetésképtelennek, mivel megvannak a szükséges fizetési eszközei. Azonban az oroszok számára nem minden kötvény teszi lehetővé a rubelben történő törlesztést.
Oroszország bejelentette, hogy kiterjesztheti a gázfizetésre használt rendszert az államkötvény-tulajdonosokra, lehetővé téve az eurókötvény-befektetők számára, hogy orosz deviza- és rubelszámlákat nyithassanak. A pénzt az orosz Nemzeti Elszámolási Értéktáron (NSD) keresztül juttatnák el a jogosultakhoz. Az NSD-t nem érintik a nyugati szankciók.
Oroszország dollárban kibocsátott devizakötvényeinek árfolyama szerdán 1 és 2,5 cent közötti emelkedést produkált – derült ki a Refinitiv adataiból. Még így is nagyon nehéz helyzetben vannak, hiszen az árfolyamuk jelenleg 19 és 30 cent között tartózkodik.
(Borítókép: Egy nő orosz rubel bankjegyeket tart a kezében. Fotó: Dado Ruvic / Reuters)