Kevés dolog hoz annyi pénzt a kormányoknak, mint a környezetszennyezés

A világon az egyik legelterjedtebb megoldás a szén-dioxid-kibocsátás visszaszorítására, hogy az országok vagy államszövetségek karbonkvótákat bocsátanak piacra. Ezek azt határozzák meg, hogy egy társaság mennyi üvegházhatású gázt bocsáthat ki a légkörbe.

Az Európai Unió kibocsátáskereskedelmi rendszerében (EU ETS) meghatározott szennyező anyagok kibocsátási jogát korlátozzák egy adott területen, és a vállalatok ezen a területen belül kereskedhetnek a kibocsátási jogokkal. Ez a rendszer az EU üvegházhatású gázkibocsátásának mintegy 45 százalékára terjed ki. Vagyis részben fedi az üzemanyagpiacot is, de nem közvetlenül az autósokra terheli a kibocsátási díjakat.

A „cap and trade” elv alapján a rendszerben részt vevő létesítmények által kibocsátható üvegházhatású gázok teljes mennyiségének felső határát (cap) határozzák meg. A kibocsátási egységeket ezután árverésre bocsátják, vagy ingyenesen kiosztják, majd ezt követően kereskedni lehet velük.

A létesítményeknek nyomon kell követniük és jelenteniük kell CO2-kibocsátásukat, és biztosítaniuk kell, hogy a kibocsátásaik fedezésére elegendő kibocsátási egységet adjanak át a hatóságoknak. Ha a kibocsátás meghaladja a megvett kvótákat, a létesítménynek másoktól kell kibocsátási egységeket vásárolnia. Ezzel szemben, ha egy cég jól teljesített a kibocsátás csökkentésében, akkor a megmaradt kvótáit eladhatja. Ez lehetővé teszi, hogy a rendszer jelentős kormányzati beavatkozás nélkül megtalálja a kibocsátáscsökkentés legköltséghatékonyabb módjait.

Pénz már van belőle, zöldítésre kéne költeni

A Világbank múlt heti jelentésében közölte, hogy a világ országai tavaly 84 milliárd dollárt szedtek be a vállalatok szén-dioxid-kibocsátására kivetett díjakból, ami mintegy 60 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. Ennek oka, hogy számos rendszerben az árak rekordmagasra ugrottak, de nem azért, mert ennyivel kevesebb kvótát adtak volna ki, hanem rengeteg cég kezdett őrült termelésbe a koronavírus-járvány után. Sokszor ráadásul szennyező energiatermelőket (például szénerőműveket) kellett bevonni az ellátásba. Sokkal kisebb tételt jelent, hogy néhány új ország új szén-dioxid-adókat is bevezetett a rendszer mellé.

Ez a lenyűgöző növekedés rávilágít a szén-dioxid-árakban rejlő, egyre növekvő potenciálra, amely a mélyreható dekarbonizáció irányába ható ösztönzők és beruházások átalakításában rejlik – áll a jelentésben.

Jelenleg 68 globális szén-dioxid-árképzési eszköz működik, míg a Világbank 2021-es jelentésének májusi kiadásakor még csak 64 volt, és ezek az üvegházhatású gázok globális kibocsátásának több mint 23 százalékát fedik le, szemben a korábbi 21 százalékkal.

A világ legtöbb régiójában azonban a rekordmagas karbonárak ellenére a kibocsátási szintek a 2015-ös párizsi klímamegállapodás teljesítéséhez szükséges visszaeséstől elmaradtak. Ráadásul a karbonkvótadíjak most is túl alacsonyak ahhoz, hogy a termelőcégeket, az energetikai ipar szereplőit arra ösztönözzék, hogy tisztább energiatermelési módok felé forduljanak. 

A szén-dioxid-árakkal foglalkozó jelentés szerint a szén-dioxid-áraknak 2030-ra 50-100 dollár/tonna közötti tartományba kell kerülniük ahhoz, hogy a globális felmelegedés a párizsi megállapodással összhangban 2 Celsius-fok alatt maradjon.

A jelentés szerint az önkéntes szén-dioxid-piac értéke – ahol a vállalatok szén-dioxid-kompenzációt vásárolnak olyan kibocsátások kompenzálására, amelyeket maguk nem tudnak csökkenteni – tavaly először haladta meg az 1 milliárd dollárt. Vagyis ennyit fordítottak a rendszeren kívül megtermelt szén-dioxid semlegesítésére, kiváltására.

Az Európai Bizottság már kifejezetten számol az ETS-sel mint potenciális bevételi forrással, hogy finanszírozható váljon a mostani energiaválság közepette a megújuló energiaforrásokra való átállás. A REPowerEU-tervben ráadásul pluszkvótákat is kiadnának, hogy az orosz–ukrán háború mellett legyen lehetőség a fejlesztésekre.

Ráadásul az ETS elindításakor már ez volt a terv: az EU létrehozta a Modernizációs Alapot azzal a céllal, hogy az energiarendszerek korszerűsítése és az energiahatékonyság javítása révén támogassa az alacsonyabb jövedelmű tagállamokat a klímasemlegességre való áttérésben.

A korszerűsítési alapot azonban egyelőre ki sem használják a tagállamok a CanEurope összesítése szerint: az uniós országok a gazdaságélénkítési és alkalmazkodóképességi eszköz (RRF) forrásainak felhasználására és az uniós kohéziós alapok programozására összpontosítanak. Brüsszel tervei szerint azonban az ETS-re épülő alap jelentősége az elkövetkező években növekedni fog.

Jelenleg Románia, a Cseh Köztársaság és Lengyelország kaphatja a kibocsátáskereskedelmi rendszer bevételeiből a legtöbbet: Románia mintegy 13 milliárd euróban részesülhet, és még el sem kezdte a ráeső rész elköltését. A Cseh Köztársaság több mint 12 milliárd euróhoz juthat hozzá, amelyből 0,32 milliárd eurót (2,55%) már 2021-ben kiutaltak. Lengyelország az alap eddigi legaktívabb forrásfelhasználója, és engedélyt kapott arra, hogy a 7 milliárd eurós keretének több mint 5 százalékát elköltse. 

Június elején újabb forrásokat szórt ki a Modernizációs Alapból az Európai Bizottság, az összesen 2,4 milliárd forintnyi támogatásból Magyarország 74,3 millió eurót hívhatna le. 

(Borítókép: Füst száll fel egy lengyel erőműből 2021-ben. Fotó: Omar Marques / Getty Images)