További Gazdaság cikkek
- Kiderült, hány luxusautót adtak el novemberben Magyarországon
- 320 ezer bankkártyát hív vissza az OTP Bank külföldön
- Történelmi mélypontra került a forint, Orbán Viktor rámutatott a forintgyengülés felelőseire
- Jelentősen megváltozhat a budapesti lomtalanítási rendszer
- Különös indokkal szünteti meg a kormány a paksi különleges gazdasági övezetet
Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára közölte, a nyugdíjasok júliusban már a 3,9 százalékkal emelt összegben kapják a havi ellátásukat, és ezzel egy időben megkapják a január–júniusi, tehát 6 havi nyugdíjuk, valamint a 13. havi nyugdíjuk 3,9 százalékos különbözetét is, vagyis a címzettek összesen nyolchavi nyugdíj után kapják meg a növelést, 2,5 millióan összesen 184 milliárd forintot kapnak.
Aki bankszámlára kérte az utalást, annak július 12-én kerül az összeg a bankszámlájára, aki postai úton kapja, annak a szokásos naptári napon viszi a postás.
A kormány kiemelt feladatának tartja, hogy gondoskodjon az idősek ellátásának értékállóságáról. Ahogyan azt is szem előtt tartjuk, hogy a nyugdíjasoknak is részesülniük kell a kedvező gazdasági eredményekből, a nehezebb helyzetekben pedig kiemelt védelmet kell kapniuk
– hangsúlyozta Tállai András az MTI szerint.
Az emelés mértéke
Minden év elején az infláció tervezett mértékével nőnek a nyugdíjak. Idén 5 százalékos volt ez az emelés, de – tekintettel a nemzetközi energiaválságra és az elhúzódó háborús válságra – ennél magasabb emelésre van szükség, és ezt az érintetteknek sokkal hamarabb kell megkapniuk, mint ahogy a nyugdíjtörvény előírja – szögezte le Tállai András.
A nyugdíjtörvény szerint, ha az éves várható infláció magasabb az előzetesen tervezettnél, vagyis a januári emelésnél, akkor novemberben kell, hogy folyósítsa az állam az érintetteknek a januárra visszamenőleges kiegészítő emelést. A kormány tavalyhoz hasonlóan idén is előbb lép, így már júliusban évközi, kiegészítő nyugdíjemelésben részesülnek a jogosultak.
2020 tavaszán, a koronavírus-járvány kitörését követően úgy döntött a kormány, hogy visszaadja a baloldal által 2009-ben elvett 13. havi nyugdíjat – emelte ki Tállai András. Megjegyezte, hogy az eredeti tervek szerint a juttatás fokozatosan négy év alatt épült volna vissza, de
már az idén a teljes összeget kapták meg a jogosultak
13. havi nyugdíjként és ellátásként, ami 2022-től kezdődően minden évben, így jövőre is februárban érkezik majd meg.