Norvégia, ami földgázmolekulát csak tud, Európába pumpál

GettyImages-493681264
2022.07.05. 07:31
A norvég energiaügyi minisztérium hétfőn közölte, hogy hat kulcsfontosságú gázmezőn is engedélyezi a kitermelés növelését. Ezzel Európa jobb eséllyel vészelheti át az ellátási válságot, miközben a magas gázárakon azért Norvégia is nagyot kaszálhat.

Norvégia májusban 6 százalékkal, 122 milliárd köbméterre emelte az idei gáztermelésre vonatkozó becslését, mivel a magas árak miatt jobban megéri kisajtolni minden gázmolekulát, amit csak a kontinentális talapzatból felszínre lehet hozni. Hétfőn az oslói energiaügyi minisztérium bejelentette, hogy a mezők engedélyesei által benyújtott kérelmek alapján döntött a Troll, Gina Krog, Duva, Oseberg, Asgard és Mikkel területeken a fokozott kitermelési engedélyezésről – számolt be az S&P Global Platts nyersanyagipari elemzőcég.

„A legfontosabb dolog, amit Norvégia a mai, Európa és a világ számára válságos energetikai helyzetben tehet, hogy megkönnyíti a kontinentális talapzaton működő vállalatok számára a fokozott kitermelés fenntartását” – mondta Terje Aasland energiaügyi miniszter, aki szerint folyamatosan felülvizsgálják, hogy miként lehetne növelni még az olaj- és gázkitermelést.

„A most meghozott döntések ilyen optimalizálásoknak köszönhetőek, és hozzájárulnak ahhoz a rekordmagas gázértékesítéshez, amelyre idén a gázvezetékrendszerünkön keresztül számítunk” – tette hozzá.

A minisztérium a Wintershall Dea által üzemeltetett Nova mezőre is kiadta a kitermelési engedélyeket, amely várhatóan július végén indulhat be.

Összességében ezekkel már terveztek 2022-re, amikor az év elején elvégezték a kitermelési becsléseket, de az előrejelzésekben ezeket az értékesíthető mennyiségeket zárójelesen kezelték. Az elvi lehetőség erre adott volt, de az engedélyek hiányában nem volt biztos, hogy majd betáplálhatják a gázvezetékekbe.

„A döntések tehát nem növelik az idei évre várt gázértékesítést, de alátámasztják, hogy 2022-ben rekordmagas exportmennyiségek érkezhetnek a vezetékrendszeren keresztül” – közölte a norvég minisztérium, amely szerint most a 2017-es kibocsátási rekordot is felülmúlhatják, amikor 122,4 milliárd köbméternyi földgázt tápláltak be a rendszerbe.

Lejjebb mehetnek a gázárak

Az S&P Global Commodity Insights által végzett Platts-értékelések szerint a TTF havi előrehozott ára március elején rekordot ért el 212,15 euró/megawattóra szinten, és legutóbb július 1-jén 145,83 euró/ megawattórá ra értékelték, ami még mindig 320 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. Viszont keddtől ez ismét lefelé viheti az árakat még úgyis, hogy egyre több iparági szakértő számol azzal, hogy az Északi Áramlat 1. vezetéken keresztül még július közepén sem indulhat újra a szállítás, noha a Gazprom ezt ígéri. Június közepétől kezdve a normális tranzitmennyiség 60 százalékkal esett vissza, ami felfelé hajtotta a fronthavi gázárakat.

A norvég vezetékes gáz az EU és az Egyesült Királyság gázszükségletének 20-25 százalékát képes kielégíteni, míg az Equinor által üzemeltetett Hammerfest LNG cseppfolyósító üzem hozzájárul a globális LNG-piacok ellátásához.

A létesítmény júniusban újraindította működését, miután 2020 szeptemberében tűzvész sújtotta az üzemet. A 4,3 millió köbméter/év kapacitású üzem 18 millió köbméter/nap gázmennyiségnek megfelelő mennyiséget képes szállítani, ami éves szinten 6,6 milliárd köbmétert jelent.

A tűzvész előtt a Hammerfest üzemből származó LNG-t hagyományosan európai importőröknek szállították. 2020-ban az exportált rakományok nagy része Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Lengyelországban, Litvániában, Spanyolországban és Hollandiában landolt.

Az LNG-árak viszont biztosan felfelé indulnak majd el a következő hetekben, miután a Gazprom egyik vezetője azt javasolta, hogy a cseppfolyósított energiahordozó esetében is csak rubeles fizetést fogadjon el a cég. A hétfői bejelentés után várhatóan Vlagyimir Putyin elnök vagy a Duma rendeletet fogad az új fizetési szabályokról.

(Borítókép:  Krister Soerboe / Bloomberg / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Mutatjuk a konkrét hatásokat.

március 4., 13:51

  • Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.

március 4., 09:36

  • Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.

március 4., 11:51

  • Gazdaság
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára

A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.

tegnap, 20:37

  • Gazdaság
Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat

Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat

A miniszter szerint családok százezreinek zsebében maradhat több.

március 4., 17:19

  • Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.

március 4., 09:16

  • Gazdaság
Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat

Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat

A Demján Sándor Tőkeprogram egyedi lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozások feltőkésítésére.

március 4., 16:23

  • Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.

március 3., 17:58

  • Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon

Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.

tegnap, 21:23

  • Gazdaság
Megtört az átok, tartósan 400 alatt a forint

Megtört az átok, tartósan 400 alatt a forint

Folyamatos az erősödés.

március 5., 07:01

  • Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.

március 2., 16:27

  • Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?

Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.

tegnap, 19:02

  • Gazdaság
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.

március 5., 10:27

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

tegnap, 11:28

  • Gazdaság
Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát

Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát

Kijött a legfrissebb lista.

március 4., 20:28

  • Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.

március 3., 15:51

  • Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.

március 2., 17:19

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

tegnap, 17:25

  • Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.

március 3., 13:24

  • Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.

március 2., 17:22

  • Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.

tegnap, 22:21

  • Címlapon
Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját

Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját

Az Osasuna elleni mérkőzés pótlásáról később határoznak.

tegnap, 21:19

  • Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.

március 3., 05:53

  • Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.

március 3., 10:02

  • Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

A miniszter szerint nem indokolt az emelés.

március 3., 11:01

  • Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.

március 3., 08:27

  • Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.

március 3., 09:46

  • Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.

március 3., 12:08