Eljárás indult egy cég ellen a napelemre pályázók megtévesztése miatt
A GVH szerdai tájékoztatása szerint a vállalkozás megtévesztően állíthatja, hogy a „Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva” elnevezésű állami pályázatok előkészítését költségmentesen végzi, a nemzeti versenyhatóság gyanúja szerint ugyanis a fogyasztók díjat fizetnek ezért, amelynek visszatérítésére később sincs lehetőség – írja az MTI.
A cég emellett szintén megtévesztően utalhat az ingyenességre, az önerő hiányára, illetve a 100 százalékos támogatottságra, a fogyasztóknak ugyanis vélhetően nemcsak a pályázat előkészítésével összefüggő díjakat kell maguknak állniuk, hanem önerőt is kell fizetniük, ha beruházásuk nem fér bele a támogatási keretbe – jelezte a versenyhivatal.
A GVH hangsúlyozta: a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.
A napenergia a fenntartható energiatermelés fontos eszköze, ezért hatósági figyelmet érdemel, ha a lakosság zöld átállását segíteni hivatott pályázati támogatások felhasználása során torzul a fogyasztók döntéshozatala – fejtette ki a közlemény szerint Bak László, a GVH elnökhelyettese.