Jelentős a magyar termelés, mégis begyűrűzik a külpiacok inflációja

Az elmúlt néhány évben több olyan esemény történt, amely a gazdaság és az ellátási láncok törékenységére hívta fel a figyelmet. Ezek közé tartozott az amerikai–kínai kereskedelmi háború, a koronavírus-járványt követő korlátozások, majd a gazdasági újranyitás során kialakult alapanyaghiányok, amelyek hatásait tovább súlyosbította 2022 februárja után az orosz–ukrán konfliktus. A kínálat szűke olyan alapvető fontosságú területekre is kiterjedt, mint az élelmiszerek piaca.

A konfliktushelyzet miatt elég csak arra utalni, hogy Ukrajna több mezőgazdasági termék legnagyobb exportőre a világban. A 2021-es adatok alapján globális szinten a legnagyobb volt a napraforgóolaj-kivitele (46 százalékos piaci részesedés), a harmadik a repce (20 százalék) és az árpa (17 százalék), míg a negyedik a kukorica (12 százalék), és a búzából is az ötödik (9 százalék) volt. A 2022-es év eseményei ennek a jelentős volumennek a megtermelését veszélyeztetik.

E körülmények között felmerül a kérdés, hogy hazánk a nemzetközi piacokon tapasztalható hiányoknak milyen mértékben kitett?

Mit jelent az élelmezésbiztonság, és Magyarország mennyire biztonságos?

Az egyik komplex fogalom, amellyel az élelmiszerrel való ellátottságot jelölik, az élelmezésbiztonság. A kifejezés az ENSZ Világélelmezés-biztonsági Bizottságának (United Nations’ Committee on World Food Security) meghatározása szerint azt jelenti, hogy az élelmiszerek fizikai, társadalmi és gazdasági hozzáférése elégséges, és így biztonságos és tápláló ételhez juthat mindenki, ami megfelel élelmiszer-preferenciájának, illetve étkezési szükségleteinek az aktív és egészséges élet fenntartásához. A Global Food Security Index (GFSI) felmérése alapján már a koronavírus-járvány kitörése előtt csökkenni kezdett az élelmezésbiztonság világszerte, többek között az időjárási katasztrófák, a menekültek számának növekedése és a globális politikai stabilitás hanyatlása miatt.

A mutató egyes komponensei közül a megfizethetőség és az élelmiszerek minősége voltak a kedvezőbb tényezők, míg a hozzáférhetőség, valamint a természeti erőforrások és azok alkalmazkodóképessége voltak a gyengébbek. Ez az összetétel más országokéhoz hasonló.

Az alapanyaghiányok mennyire hathatnak hazánkra?

A jelenlegi helyzetben az alapanyaghiányok, vagyis az élelmiszer fizikai jelenléte, illetve hozzáférhetősége vált kérdésessé. E dimenzió tekintetében a GFSI mutatóján kívül más kutatások eredményeit is érdemes megvizsgálni.

Magyarország agrárium területén nyújtott kiváló teljesítményét a nemzetközi felmérések is megerősítik. Ugyanakkor fontos azt is látni, hogy a FAO-nak, az ENSZ élelmezésügyi szervezetének csupán régebbi kimutatásai vannak a tekintetben, hogy mely ország mennyiben képes az önellátásra, vagy esetleg kedvező adottságok mellett saját maga mellett más országok ellátására. Az utolsó, egy évtizeddel ezelőtti rangsor Magyarország szerencsés helyzetét mutatta ki. Hazánk a 8. helyen állt, 162 százalékos önellátási képességgel. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazdasági termelés meghaladta az ország szükségleteinek másfélszeresét. Érdemes azonban vizsgálni, milyen irányba változott az elmúlt évtizedben a magyarországi termelés, mivel a klímaváltozás a hazai mezőgazdaságra is jelentős mértékben kihat.

A hazai agrártermelés elmúlt évtizedét vizsgálva – ahogy ezt az időjárásnak erősen kitett szektor esetében várhatjuk – a termelés jelentősen ingadozott. 

A kedvezőtlen fordulat a növénytermesztést inkább jellemezte, mint az állattenyésztést (ld. alábbi ábra). A növények esetében negatív hatást fejtett ki többek között a tavaszi fagy, az aszály, illetve a nyári időszakban a kalászosok betakarítását nehezítő csapadékos időjárás. Az állattenyésztés kibocsátását a koronavírus okozta járvány és az állategészségügyi vészhelyzetek, például az afrikai sertéspestis és a madárinfluenza is befolyásolták. Ezzel együtt is a mezőgazdaság hozzáadott értéke a 2010-es 3,6 százalékról 4,1 százalékra emelkedett 2020-ra a KSH adatai alapján.

2020-ban a KSH statisztikái szerint az élelmiszer-termelés és a mezőgazdasági nyersanyagokkal együtt 8,8 százalékkal részesedett Magyarország termékexportjából és 6,4 százalékkal a behozatalából. Mind a kivitel, mind a behozatal aránya emelkedett, de egymáshoz viszonyított arányuk az elmúlt évtizedben lényegében nem változott, így a termékcsoport egyenlege aktívumot tudott felmutatni.

Miért hathatnak az áremelkedések Magyarországra is?

Felmerülhet a kérdés: ha a hazai termelés még mindig jelentős, akkor miért gyűrűzik be a külpiacokon tapasztalt infláció? Ez esetben két tényezőre érdemes felfigyelni. A globális trendek azt mutatják, hogy egy-egy agrártermék esetében a piac igen koncentrált, és ezzel nagyhatalmak alakultak ki egy-egy mezőgazdasági termény esetében. Így például a globális búzatermelés közel harmadát nyolc ország adta, közöttük Ukrajna volt a nyolcadik 2020-ban.

Míg a világ hat legnagyobb búzaexportőre biztosította a globális búzakivitel több mint kétharmadát 2021-ben, közülük Ukrajna volt az ötödik. (Megjegyzendő, hogy Magyarország a termelésben a 26. legnagyobb volt, és exportban a 15., 1,2 százalékos részesedéssel.) A termelés koncentráltsága az értékláncok törékenységének irányába hat, ahogyan a jelenlegi konfliktushelyzet is megmutatta azt. Míg a kereskedelem nagy szabadságfoka az árak ingadozását is szétteríti a világban.

A globális kereskedelem révén teljes mértékben összekapcsolt világban az élelmiszeripar is egyre inkább összefonódik. A termelés a helyi agrárrendszerből globális iparággá vált, amely intenzív exportot, importot és nemzetközi szállítmányozást valósít meg. Így jelentős élelmiszer-mennyiség kel át mindennap óceánokon és kontinenseken.

Az egyes országoknak az élelmezésbiztonság mellett más szempontjai is vannak a beszerzési források kiválasztásánál. Korábbi, 2014-es adat alapján az Egyesült Királyságban az elfogyasztott élelmiszerek 38 százalékát importálták. Más, szélsőséges példa Hawaii, ahol az élelmiszer 92 százaléka származott behozatalból. A Nébih felmérése szerint hazánkban a boltok polcain lévő élelmiszerek esetében az import aránya 20–30 százalék között alakult a 2010-es években. A külföldi cikkek arányának növekedése elsősorban a nagy hozzáadott értékű termékeknél csapódott le.

Kényszer vagy gazdasági előny az importálás?

E tekintetben is eltérő példák adódnak. Az Egyesült Királyság termeszthetne belföldön epret, de főleg Spanyolországból vásárolja azt, mivel így olcsóbb. Eközben olyan országok számára, mint Szaúd-Arábia, kevesebb a választási lehetőség. A kőolajban gazdag, de a sivatag közepén fekvő királyság élelmiszereinek 80 százalékát importálja, ez a szám évről évre növekszik. Megint más példával élve, egyes országokban többlet agrártermék áll rendelkezésre, amelyet esetlegesen drágábban tudnak értékesíteni külföldön, a jelenlegi áruhiányos helyzetben inkább fenyegeti az export túlzott felpörgése (a saját fogyasztás rovására). E példák alapján látható, hogy az önellátás nem csupán képesség, hanem döntés kérdése is, amelyben a lakosság is szerepet játszik.

Összességében kevés ország tudja megvalósítani az önellátást, közéjük tartozik Franciaország, Kanada, Ausztrália, Oroszország, India, Argentína, Burma, Thaiföld, az Egyesült Államok és még néhány kisebb ország, közöttünk hazánknak is megvan rá a lehetősége (ld. fenti térképen). Továbbá a trendek világszerte egyre nagyobb arányú külső függőséget mutatnak. 

Emellett az élelmiszer-szállítások is jobban függnek a nemzetközi beszállítói láncoktól. A mezőgazdasági területek kimerülése és az éghajlat által a termőföldre gyakorolt hatások miatt a világ lakosságának fele élelmiszerimportra támaszkodhat. A kutatások arra is felhívják a figyelmet, hogy ez több tényező együttes hatása, közöttük a termelékenység és a technológia, valamint az ízlés és annak változása. Utóbbi trend azt foglalja magába, hogy a saját országból származó élelmiszer fogyasztása kezd ismét egyre népszerűbbé válni. Így a nemzetközi piacoktól való függőség is mérséklődhet az előzetes várakozásokhoz képest.

Mi enyhítheti az árnyomást és a kínálat szűkét nemzetközi és hazai szinten?

A világ gazdaságai már a koronavírus-járvány előtti időszakban elkezdtek bezárkózni. E jelenségre hívta fel a figyelmet az amerikaiak és kínaiak között zajló ún. kereskedelmi háború. Később ezt a tendenciát erősítették fel a koronavírus-járvány alatt átrendeződő ellátási láncok, amelyek esetében a távoli tájak helyett a minél közelebbi termelési lehetőségek kerültek előtérbe. Az áruhiányok és a szomszédos országban zajló háborús konfliktus szintén az ellátási láncok törékenységére hívták fel a figyelmet. Az élelmiszer-ellátás e körülmények között különösen érzékeny kérdés. A magyar gazdaságpolitika is reagált a körülmények változására.

Összességében azt láthatjuk, hogy Magyarország még mindig agrárhatalom, de a nemzetközi folyamatok alól nem tudja kivonni magát, így a drasztikus áremelkedések a nemzetközi szintekről begyűrűznek. Az árnyomást okozó kínálati korlátok oldódásához az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi lezárása vezethet el. Emellett – az elmúlt évek sokkjainak árnyékában – a világgazdaság alkalmazkodása is elkezdődött, de az ágazat specifikus jellemzői miatt több idő szükséges a nemzetközi élelmiszer-kínálat kiegyensúlyozódásához. Hosszabb távon azonban a klímaváltással is, illetve a fenntartható technológiákra való átállással számolni kell.

Rövidebb távon a hazai lakosság fogyasztása szempontjából kritikus termékekre bevezetett árstopok vagy a mezőgazdasági termékek exportkorlátozása segíthet az árak emelkedésének fékezésében, valamint a hazai forrásból származó kínálat biztosításában. A bérek emelkedése és az idei kormányzati transzferek szintén javítottak a lakosság fizetőképességén a magas infláció ellenében. A hazai élelmiszeripar és kiskereskedelmi üzletek erősítése, illetve a hazai termékek forgalmazásának ösztönzése szintén támogathatja az élelmiszer-biztonság javulását. Továbbá e lépések védhetnek a távoli tájakról érkező termékek magas szállítási költségeitől, valamint a devizaárfolyam ingadozásai ellen is. Hosszabb távon azonban a mezőgazdaság fenntartható fejlődésére való átállása jelenthet megoldást, legyen szó akár tájhasználati módok, mint ártéri fokgazdálkodás és gyümölcseszet visszaállításáról, amelyben felfedezhetjük a ma egyre divatosabbá váló a természetes ökoszisztémák változatosságával, stabilitásával és rugalmasságával összhangban lévő permakultúrás termelés gyökereit.

A szerző az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szenior kutatója.

(Borítókép:  Árpát aratnak. Fotó: EPA / MTI)