- Gazdaság
- soproni tamás
- terézváros
- rezsicsökkentés
- rezsi
- kerület
- budapest
- energetikai korszerüsítés
- rászorulók
- kata
- infláció
- energia-veszélyhelyzet
Terézváros momentumos vezetése már kitalálta, hogyan védi meg a rezsicsökkentést
![image 6483441 (38)](https://kep.index.hu/1/0/4430/44300/443003/44300366_5718323ffc998f771bd439eeba8bb8b1_wm.jpg)
Terézváros polgármestere, Soproni Tamás már csütörtök reggel reagált közösségi oldalán a kormány által szerdán meghirdetett energia-veszélyhelyzetre, miszerint a háború és a szankciók miatt Európa-szerte drasztikusan emelkedő energiaárak miatt a kormány emeli a rezsiköltségeket.
A momentumos politikus szerint a mostani kormányzati rezsiintézkedés egy teljesen átlagos mennyiséget fogyasztó család rezsiköltségeit is durván megemelheti. Úgy, hogy a kata eltörlése és az infláció miatt már így is eleve sokan kerültek nehéz helyzetbe. Éppen ezért Terézváros önkormányzata a következő lépéseket vezeti be:
- Energia-tanácsadó irodát nyitnak a kerületben a jövő héten, ahol szakértők nyújtanak majd ingyen segítséget a terézvárosiaknak, hogyan csökkenthetik a fogyasztásukat, hogy ne lépjék át a kormány által meghatározott keretet, és ne kelljen magasabb rezsit fizetniük.
- Fűtéstámogatást nyújtanak a leginkább rászorulóknak, ami egy már régebb óta létező program a kerületben: az igényelheti, akinek a havi egy főre eső jövedelme 135 ezer, egyedül élő esetén 165 ezer.
- Támogatják a társasházak, lakások energetikai korszerűsítését, ami azt jelenti, hogy a társasházi támogatások (kazáncsere, gázvezetékek cseréje, társasházi nyílászárók cseréje) költségvetési forrását és bizonyos támogatások vissza nem térítendő arányát jelentősen emelik, emellett pedig magánszemélyek is pályázhatnak például nyílászáróik felújítására.
(Borítókép: Soproni Tamás. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni
100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.
február 8., 19:01
- Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok
Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.
február 8., 15:38
- Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára
Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.
február 8., 21:10
- Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj
Vitályos Eszter további adatokat is közölt.
február 9., 14:17
- Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?
A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.
február 9., 06:16
- Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál
A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.
február 9., 08:01
- Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek
Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.
február 8., 21:02
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
3 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
59 perce
- Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását
Csak nagy duma a vámháború?
február 9., 09:47
- Gazdaság
Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint
Az euró árfolyama 405,5 forint fölé erősödött.
február 7., 19:00
- Gazdaság
Alig akad már munkahely Magyarországon, ahol feltétel a diploma
A készségalapú szemlélet terjed.
február 7., 15:02
- Gazdaság
Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel
Százmilliárdos nagyságrendű kihelyezés várható, az igénylők kombinálhatnak.
február 8., 12:49
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
6 órája
- Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba
Ha kell, jöhetnek az árstopok.
február 10., 09:16
- Gazdaság
Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki
A miniszterelnök szerint izmos a középosztályunk, de mit mutatnak a számok?
február 6., 06:03
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére
Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.
február 10., 12:42
- Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat
Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.
február 10., 08:36
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Gazdaság
Donald Trump pillanatokon belül csapást mérhet a magyar benzinkutakra
Már Orbán Viktor is megszólalt a témában.
február 6., 15:25
- Gazdaság
Ebben rejtőzhet Magyarország legnagyobb üzleti potenciálja, de a zombikkal le kell számolni
Könnyen félrecsúszhat a kormány terve, ha nem figyelnek.
február 7., 07:19
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Gazdaság
Bajnokok Ligája: beleáll a GVH, versenyfelügyeleti eljárás vár az RTL-re
Ez nem jelenti annak a kimondását, hogy a médiavállalat jogsértést követett el.
február 7., 10:04
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Gazdaság
Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025
Több vásárló, nagyobb fogyasztás? Megnéztük, mi ebből az igazság a januári forgalom alapján.
február 7., 09:31
- Gazdaság
A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg
A kabinet szerint a szomszédos országok adatait kell figyelembe venni.
február 7., 09:29
- Gazdaság
A Ford kritikával illette az importvámok megemelését
Donald Trump nemrég kiegészítő vámokat vetett ki a Mexikóból és Kanadából származó árukra.
február 6., 10:19
- Gazdaság
Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban
A Fed változatlanul hagyta hagyta az irányadó dollárkamat-tartományt.
február 6., 16:50