Nőtt a tervezett lakások száma Magyarországon

PAP 9920
2022.07.29. 11:55
Idén az első félévben 9133 új lakás épült, 6,8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 17 715 volt, 16 százalékkal több, mint 2021 azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

Idén január–júniusban Budapesten 3621 lakást vettek használatba, 20 százalékkal kevesebbet a 2021. első félévinél. A megyei jogú városokban lényegében stagnált az új lakások száma (mínusz 1,5 százalék), a kisebb településeken viszont nőtt: a többi városban 6,7 százalékkal, a községekben 10 százalékkal több új lakást vettek használatba, mint az előző év azonos időszakában.

A természetes személyek lakásépítéseinek közel másfél éve tartó visszaesése megállt.

Az általuk építtetett lakások száma 5,6 százalékkal nőtt, a vállalkozások által építtetetteké 14 százalékkal csökkent 2021 első félévéhez képest. A természetes személyek élénkülő lakásépítési tevékenysége a kisebb városokra és a községekre korlátozódott, miközben a vállalkozói lakásépítések mindegyik településkategóriában, különösen Budapesten maradtak el az egy évvel korábbitól – emelték ki. 

A KSH hozzátette: az új lakóépületekben használatba vett lakások 40 százaléka családi házban, 47 százaléka többlakásos épületben, 11 százaléka lakóparkban található. A családi házak aránya mintegy 7 százalékponttal, a lakóparki lakásoké közel 10 százalékponttal nőtt, a többlakásos épületekben átadottaké viszont 17 százalékponttal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest.

Nőtt a lakások alapterülete is

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 5,4 négyzetméterrel 88,4 négyzetméterre nőtt 2021 első félévéhez mérten. Mint írták, a főbb építési célok közül a saját használatra épített lakások súlya 31 százalék, az értékesítési célra építetteké 67 százalék volt, az arányok egy év alatt enyhén eltolódtak a saját használatra épült lakások felé.

Az építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 17 715 volt, 16 százalékkal több, mint 2021 első félévében.

 Az év végéig megszerzett építési engedélyek birtokában 2026-ig kedvezményes áfával értékesíthetők a felépített lakások, ami ösztönzi az építési engedélyek számának növekedését, és magyarázza a használatba vett lakásokétól eltérő trendjét. A fővárosban emellett az új, rozsdaövezeti fejlesztéseknek is szerepük van abban, hogy az egy évvel korábbinál 1,8-szer több lakás építésére adtak ki engedélyt, ennek következtében az év első felében tervezett lakások 29 százaléka Budapesten koncentrálódott. Ezzel párhuzamosan a megyei jogú városokban 8,5 százalékkal csökkent, a többi városban alapvetően stagnált (plusz 1,9 százalék), a községekben pedig 8,1 százalékkal nőtt az építendő lakások száma.

A budapesti agglomerációban adták ki a lakásépítési engedélyek 15 százalékát, emellett számottevő volt a balatoni térség és a győri agglomeráció részesedése is (9,0 százalék, illetve 5,4 százalék). Ugyanakkor minden 5. lakást nagyvárosok vonzáskörzetén kívüli, kisebb településen terveznek felépíteni.

A 2022 első felében kiadott új építési engedélyek alapján az előző év azonos időszakinál 7,3 százalékkal kevesebb, összesen 7938 lakóépület építését tervezték az országban. A tervezett nem lakóépületek száma 2379 volt, ez 2,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában

Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.

március 3., 14:53

  • Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.

március 3., 15:51

  • Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.

március 3., 13:24

  • Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.

március 4., 09:16

  • Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.

2 órája

  • Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.

március 3., 17:00

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

50 perce

  • Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.

március 3., 10:02

  • Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket

Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.

március 3., 11:53

  • Címlapon
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

tegnap, 20:05

  • Címlapon
Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.

3 órája

  • Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.

március 4., 13:13

  • Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.

március 1., 09:47

  • Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.

március 4., 11:51

  • Gazdaság
Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Folyamatosan erősödnek a követelőző hangok.

március 1., 11:02

  • Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.

március 3., 05:53

  • Címlapon
Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában

Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában

Kétszer is felcsendült a Csurran, cseppen.

3 órája

  • Címlapon
Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége

Nyilvánosságra hozták, miben halt meg Gene Hackman és felesége

A színész egy hétig élhetett egy házban a halott feleségével.

1 órája

  • Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert

Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert

A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.

március 1., 17:54

  • Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak

Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.

március 2., 17:19

  • Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.

március 2., 12:14

  • Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.

március 2., 06:06

  • Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.

március 3., 08:27

  • Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.

március 1., 20:46