Rendeletben szabályozná a szállodai és irodai hőmérsékletet a spanyol kormány

Spanyolországban jelenleg is dolgozik a minisztérium, hogy véglegesítse az energiatakarékosságról szóló rendelet részleteit. A szövegben – amely hétfőn, a minisztertanács jóváhagyása után jelenik meg – a végrehajtó hatalom arra fogja kötelezni a vállalkozásokat, hogy nyáron ne hűtsenek, télen pedig ne fűtsenek annyira – közölte kormányzati forrásokra hivatkozva az El País.
A lap szerint az intézkedés a munkahelyeken és a közlekedésben egyaránt kötelező lesz, ennek alapján tehát
a forró hónapokban nem szabad 27 fok alá állítani a légkondicionáló berendezéseket, a téli hónapokban pedig maximum 19 fok lehet.
A rendelkezés azt is előírja, hogy a létesítmények ajtajait a lehető legtovább kell zárva tartani, hogy elkerüljék a hő- és hidegszivárgást. Kiemelték: az intézkedés különösen a nagyáruházakra vonatkozik, mivel ott a legsúlyosabb a helyzet. Ugyanakkor rámutatnak arra is, hogy ez más vállalkozásokat, például szállodákat vagy bankfiókokat is érint.
Az ötlet lényege, hogy elkerüljük azt, ami most történik: amikor elhaladunk egy bevásárlóközpont előtt, és kifelé fúj a klíma
– mondta Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök, hozzátéve: példát akar mutatni az új szokásokra, amelyek segíthetnek csökkenteni az áramfogyasztást és a villanyszámlát.
(Borítókép: Anna Moneymaker / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól
Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.
február 28., 11:29
- Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói
Mélyül a bérválság Ferihegyen.
február 27., 15:05
- Gazdaság
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
27 perce
- Gazdaság
Orbán Gábor aggasztó híreket kapott Amerikából, de két számjegyű növekedést várnak idén
Terítette lapjait a Richter.
február 28., 11:30
- Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt
Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.
február 28., 11:06
- Gazdaság
Nagyon kell figyelni: új csalás terjed
Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.
február 27., 19:46
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
3 órája
- Címlapon
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére
A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.
33 perce
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
1 órája
- Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele
Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.
február 27., 14:35
- Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött
A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.
február 27., 11:11
- Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak
Adósságuk emiatt tovább emelkedik.
február 26., 07:28
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
13 órája
- Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen
A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.
február 28., 13:09
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Gazdaság
Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől
A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.
február 27., 12:43
- Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon
Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.
február 28., 12:24
- Címlapon
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg
Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.
27 perce
- Gazdaság
Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni
Ez lehetett az utolsó beszéde jegybankelnökként, emlékezetesre sikerült.
február 27., 12:12
- Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának
Fordulat történt az elektromosautó-piacon.
február 26., 06:24
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok
A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.
február 26., 10:33
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés
Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.
3 órája
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel
Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.
február 27., 09:54
- Gazdaság
Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon
A kormányzati lépés 1 millió 715 ezer embert érint.
február 26., 16:42
- Gazdaság
A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain
Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.
február 26., 15:47
- Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben
Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.
február 26., 10:41
- Címlapon
Egy nő kivéreztetésének története: élet egy személyiségzavaros férj árnyékában
Boldogságból a nincstelenségbe.
7 órája
- Gazdaság
Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat
2024 egy jelentős év volt a Magyar Telekom számára.
február 26., 10:54
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
8 órája
- Gazdaság
Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat
A kormány még pörgetőt is ad a szektornak.
február 27., 09:52
- Gazdaság
A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban
Az európai szállítási díjaknál magasabb áron.
február 26., 18:46