Összementek az élelmiszeradagok a boltokban
![GettyImages-1240562161](https://kep.index.hu/1/0/4459/44591/445911/44591154_e2b559da288e3fac719a71f1ec16a065_wm.jpg)
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint az úgynevezett zsugorítás magas infláció idején bevett gyakorlat, a vásárlók keresik is a kisebb kiszereléseket. A csomagolt felvágottak is összementek, a korábbi megszokott 100 grammos szalámi kiszerelés helyett ma már a 70 grammos a jellemző. Sonkából és párizsiból pedig 90 gramm van egy csomagban.
Vámos György, a Kereskedelmi Szövetség főtitkára az RTL Híradónak elmondta, hosszú évek óta léteznek a különböző kiszerelésű termékek:
Ilyen hatalmas inflációs nyomás közepette a kisebb kiszerelések iránti kereslet még valamelyest nő is
– jegyezte meg a főtitkár.
A fogyasztóvédelem szerint nincs gond az úgynevezett zsugorítással, ha a vásárlók arról korrekt információkat kapnak. Szóvivőjük szerint ez egy évek óta megfigyelhető tendencia, ami a chipseknél jelent meg először, amelyek zacskóiban több lett a levegőtartalom. Az egységárat viszont mindig kötelező feltüntetni, hogy a vevő összehasonlíthassa a megvásárolt termék árával.
(Borítókép: Imke Lass / Bloomberg / Getty Images)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)