Ön szerint hol és mit dolgoznak a diákmunkások?
![D KOS20200731011](https://kep.index.hu/1/0/4460/44607/446075/44607538_35c46a5866b1f7334854250b7cb14b01_wm.jpg)
A Nyári diákmunka programra a 16–25 év közötti, nappali tagozaton tanuló, munkaviszonyban éppen nem álló, vállalkozási jogviszonnyal sem rendelkező diákok regisztrálhatnak.
Foglalkoztatásukhoz önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások kérhetnek támogatást
- közölte Kutnyánszky Zsolt, a Technológiai és Ipari Minisztérium iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára.
A legtöbb esetben az önkormányzatok keresnek hivatalsegédeket a nyári szabadságolások idejére, az állandó munkaerő pótlására.
A helyhatóságok számára legfeljebb két hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett bért.
Emellett jelentős az igény a turizmus, vendéglátás területén is, itt elsősorban a szállodákban, éttermekben, fagylaltozókban várják a diákok segítségét az idegenforgalmi főszezonban. A szektorban eddig mintegy ötezer diák foglalkoztatására nyújtottak be kérelmet, ami a teljes igény közel húsz százaléka. A cégeknél legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalja át.
Az államtitkár közlése szerint a legtöbb munkáltatói kérelem Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe, Baranya megyébe, valamint Szabolcs-Szatmár Bereg megyébe érkezett be. A járási hivatalok folyamatosan közvetítik ki a diákokat a munkahelyekre, és biztosítják a bértámogatást a munkaadóknak.
A kormány a program 2013-as indulása óta már közel 27 milliárd forint összértékben 264 ezer fiatalt támogatott. A kezdeményezés idén is rendkívül népszerű, ezért a Technológiai és Ipari Minisztérium másfélszeresére, közel 3 milliárd forintra emelte meg az eredeti keretet.
Az augusztus végéig tartó program részletei ide kattintva olvashatók.
(Borítókép: Egy felszolgálótanuló nyári diákmunkán a gödöllői Erzsébet királyné étteremben 2020. július 31-én. Koszticsák Szilárd / MTI)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)