A jól kereső britek is segélyekre szorulhatnak ősztől

GettyImages-1177312700
2022.08.27. 14:15
Nemcsak a segélyezetteknek, hanem az évi 45 000 fontot (körülbelül 21 825 000 forintot) kereső briteknek is kormányzati segítségre lesz szükségük az energiaszámlák kifizetéséhez – figyelmeztetett a brit kancellár.

Mint arról lapunk beszámolt, a brit háztartások kétharmadában télre beáll az energiaszegénység, amennyiben a brit kormány a tervei szerint megvonja az energiaár-támogatást. Ez ellen indult egy civil kezdeményezés, melynek jelmondata „Ne fizesd ki a számlád!”.

Nadhim Zahawi kancellár elmondta, hogy a háztartásoknak meg kell próbálniuk csökkenteni energiafogyasztásukat, és attól tart, hogy a gázárak még két évig magasak maradhatnak.

Az energiaszámlák ősszel családok milliói számára fognak megugrani, miután a jelenlegi ársapkát októberben módosíthatják további 80 százalékos áremeléssel. Az áremelés után háztartásonként 3549 font (1 685 592 forint) lehet az átlagos éves energiaköltség, amire még soha nem volt példa, és januárban még tovább növekedhet a számlákon szereplő összeg.

Az ápolónők és a tanárok segélyre fognak szorulni

Az Egyesült Királyságban a Sky News szerint minden háztartás 400 font visszatérítést kap az energiaszámláira, de Liz Truss és Rishi Sunak, a konzervatívok vezetőjelöltjei további lépéseket sürgetnek. Vita alakult ki arról, hogy a kiegészítő támogatást széles körben osszák-e el, vagy a legalacsonyabb jövedelműekre koncentráljanak.

Az én aggodalmam az, hogy vannak olyanok, akik nem kapnak segélyt. Ha valaki vezető ápolónő vagy tanár, aki évi 45 000 fontból él, annak az energiaszámlái 80 százalékkal emelkednek, és az új évben valószínűleg még nagyobb mértékben fognak emelkedni

– mondta Nadhim Zahawi. 

Bár az általános hitel nagyon hatékony módja a célzott támogatásnak, más ötleteket is vizsgálnak, hogy biztosítsák a segítséget azoknak, akiknek valóban szükségük rá.

(Borítókép: Nadhim Zahawi. Fotó: Peter Summers / Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.

március 2., 12:14

  • Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta

Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.

március 2., 06:06

  • Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.

4 órája

  • Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.

13 órája

  • Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak

Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.

március 3., 05:53

  • Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja

Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.

március 2., 17:22

  • Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál

12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.

március 2., 16:27

  • Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.

március 1., 20:46

  • Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

A miniszter szerint nem indokolt az emelés.

március 3., 11:01

  • Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.

február 28., 11:06

  • Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.

március 3., 08:27

  • Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.

március 1., 09:47

  • Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.

február 28., 11:29

  • Címlapon
Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Külföldieket és színes bőrűeket is értek támadások Pozsonyban.

58 perce

  • Gazdaság
Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita

Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita

Átszakadt a 400-as lélektani határ.

március 1., 09:22

  • Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.

március 3., 09:46

  • Gazdaság
Krisztinavárosi lakóotthon lett az év legjobb lakóingatlan fejlesztése

Krisztinavárosi lakóotthon lett az év legjobb lakóingatlan fejlesztése

Tizenötödik alkalommal rendezték meg Az év irodája versenyt.

február 28., 17:11

  • Gazdaság
Bejelentést tettek a Simon’s Burger tulajdonosai, irány New York

Bejelentést tettek a Simon’s Burger tulajdonosai, irány New York

2023-ban árbevételük megközelítette az egymilliárd forintot.

február 28., 15:19

  • Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.

február 28., 13:09

  • Gazdaság
Megnyugtatta a nyugdíjasokat a Nemzetgazdasági Minisztérium, ez a helyzet az áfavisszatérítéssel

Megnyugtatta a nyugdíjasokat a Nemzetgazdasági Minisztérium, ez a helyzet az áfavisszatérítéssel

Hosszú közleményt adott ki a szaktárca a témában.

február 28., 19:13

  • Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool

A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

1 órája

  • Címlapon
Jesse Plemonsnak igaza volt, tényleg pazar ez a film

Jesse Plemonsnak igaza volt, tényleg pazar ez a film

A Rokonszenvedésben a kaland nem várt fordulatot vesz.

3 órája

  • Címlapon
Brutális tényekkel bizonyítja egy podcast, hogy LeBron James 15 éve durván doppingol

Brutális tényekkel bizonyítja egy podcast, hogy LeBron James 15 éve durván doppingol

Túl a negyvenen élete formájában kosarazik a csodalény.

3 órája