Globális leépítés a Snapchatnél, az alkalmazottak egyötödét elbocsátják
![GettyImages-1242421186](https://kep.index.hu/1/0/4504/45044/450445/45044500_3b0c3d1c34ed99b3a0ef3b5240a9d746_wm.jpg)
A közelmúltbeli piaci visszaesés különösen a technológiai ágazatot sújtotta, ahol hónapok óta a bevételek befagyasztásáról, elbocsátásokról és egyéb költségcsökkentő intézkedésekről szóló hírek uralják a címlapokat – írja a CNN.
A leépítések több mint 1200 alkalmazottat érintenek.
A techóriás arról számolt be, hogy 2022 második negyedévében 6446 főállású alkalmazottja volt az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletének bejelentése szerint.
A Snapchat vezérigazgatója, Evan Spiegel egy közleményben jelentette be a hírt, amelyből kiderült, hogy a vállalat átszervezést hajt végre annak érdekében, hogy három stratégiai prioritásra összpontosítson:
- a közösség növelésére,
- a bevételek gyarapítására,
- és a virtuális valóság (VR) fejlesztésére.
„Ennek értelmében számos projektet megszüntetünk, csapatunk létszámát körülbelül 20 százalékkal csökkentjük, és bejelentjük Jerry Hunter előléptetését operatív igazgatóvá” – tette hozzá Spiegel közleménye.
A vezérigazgató így folytatta:
Az ilyen nagyságrendű változások mindig nehezek, ezért szeretnénk a távozó csapattagokat támogatni az átállás során, és mély hálával tartozunk nekik eddigi munkájukért.
A Snapchat részvényei az év eleje óta meredek, 75 százalékos zuhanást mutattak, a megszorításoknak köszönhetően viszont a vállalat becslései szerint évi 500 millió dollárt spórolhatnak meg.
(Borítókép: Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára
Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.
február 8., 21:10
- Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?
A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.
február 9., 06:16
- Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását
Csak nagy duma a vámháború?
február 9., 09:47
- Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.
február 9., 16:47
- Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál
A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.
február 9., 08:01
- Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj
Vitályos Eszter további adatokat is közölt.
február 9., 14:17
- Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok
Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.
február 8., 15:38
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
4 órája
- Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek
Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.
február 8., 21:02
- Gazdaság
Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint
Az euró árfolyama 405,5 forint fölé erősödött.
február 7., 19:00
- Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz
Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.
február 10., 11:33
- Gazdaság
Szankciót vezethetnek be a Temu és a Shein ellen
Az egyik cég ellen vizsgálat is indult.
február 6., 06:59
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Gazdaság
Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki
A miniszterelnök szerint izmos a középosztályunk, de mit mutatnak a számok?
február 6., 06:03
- Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére
Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.
február 10., 12:42
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
1 órája
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget
Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.
9 perce
- Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat
Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.
február 10., 08:36
- Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba
Ha kell, jöhetnek az árstopok.
február 10., 09:16
- Gazdaság
Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025
Több vásárló, nagyobb fogyasztás? Megnéztük, mi ebből az igazság a januári forgalom alapján.
február 7., 09:31
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Gazdaság
Bajnokok Ligája: beleáll a GVH, versenyfelügyeleti eljárás vár az RTL-re
Ez nem jelenti annak a kimondását, hogy a médiavállalat jogsértést követett el.
február 7., 10:04
- Gazdaság
Donald Trump pillanatokon belül csapást mérhet a magyar benzinkutakra
Már Orbán Viktor is megszólalt a témában.
február 6., 15:25
- Gazdaság
A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg
A kabinet szerint a szomszédos országok adatait kell figyelembe venni.
február 7., 09:29
- Gazdaság
Elutazhattak a magyarok, ijesztő adatokat közölt a KSH
Itt a hatnapos ünnep hatása.
február 6., 08:56
- Gazdaság
Balogh Petya: A legtöbb magyar nagyvállalat olyan kényszerben van, amit fel sem fog
A technológiai forradalom vesztesei között van Magyarország.
február 6., 13:57
- Gazdaság
Ebben rejtőzhet Magyarország legnagyobb üzleti potenciálja, de a zombikkal le kell számolni
Könnyen félrecsúszhat a kormány terve, ha nem figyelnek.
február 7., 07:19