- Gazdaság
- gazdaság
- gvh
- gazdasági versenyhivatal
- vosz
- vállalkozók és munkáltatók országos szövetsége
- vállalkozások
- versenyjogi ismeretek
A GVH és a VOSZ együttműködik a vállalkozások versenyjogi ismereteinek elmélyítésében
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megkezdte egy jövőre vonatkozó együttműködési megállapodás előkészítését, amely tartós keretet adhat a hazai vállalkozói réteg versenyjogi ismereteinek elmélyítéséhez. A versenyhatóság egyúttal hasonló, tudásbővítő előadások megtartását vállalta regionális szinten is a vállalkozók számára – írta meg az MTI.
A közlemény szerint Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a VOSZ országos elnökségi ülésén hangsúlyozta: a mostani nehéz gazdasági környezetben különösen nagy kárt okoz a kartellezés, amely bírsággal, kártérítési kötelezettségekkel, akár büntetőjogi következményekkel is járhat.
A GVH támogatja az önkéntes jogkövetést, segíti a döntéshelyzetbe került vállalkozókat és a cégvezetőket, de aki elutasítja az együttműködést, szigorú büntetésre számíthat
– tette hozzá a GVH elnöke.
A VOSZ vezető testülete alapvető fontosságúnak tartja Magyarország versenygazdaságának a fejlődését, amelyben fontos szerepet játszik a piaci verseny tisztasága felett őrködő, a vállalkozókkal együttműködő és a vállalkozási tevékenységet támogató versenyhivatal. Az érdekképviselet hangsúlyozta, hogy a szankcionálás helyett még inkább a jogsértések megelőzésére, a vállalkozók tájékoztatására és a figyelemfelhívásra helyezné a hangsúlyt – áll a közleményben.