Rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatási programról döntött a kormány

További Gazdaság cikkek
-
Visszaélnek a Fővárosi Vízművek nevével, adathalász üzenetekkel próbálják átverni az ügyfeleket
- Telefonos csalásra figyelmeztet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ
- Nagy Mártonék komplex lépéssorozattal küzdenek az árnövekedés ellen
- Lecsapott a fővárosi kormányhivatal, súlyosan megbüntették a Foodorát
- Vizsgálatot indított a bankautomatákat üzemeltető Euronettel szemben a GVH
A rendkívül súlyos aszályhelyzetre tekintettel, a mezőgazdasági termelés finanszírozási helyzetének javítása és az élelmiszerellátás biztonsága érdekében a kormány megteremti annak feltételeit, hogy a kárt szenvedett gazdálkodók és a nehéz helyzetben lévő állattartók számára az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelhez kapcsolódó kamatszint 3 százalékra mérséklődjön – jelentette be Nagy István.
Súlyos aszálykárok
A miniszter arra emlékeztetett, hogy augusztus végéig mintegy 1,3 millió hektár szántó- és ültetvényterületre jelentettek a termelők aszálykárt. A szárazság és a csapadékhiány a tavaszi vetésű kultúrákat különösen súlyosan érinti, illetve az állattenyésztők takarmánybázisa is veszélyezteti.
A hitelmoratórium lehetőségének megteremtése után újabb kormányzati segítségről született döntés annak érdekében, hogy a termeléshez szükséges inputanyagok robbanásszerűen megemelkedett költségei által eleve nehéz helyzetben lévő gazdálkodók egy jelentős részének napi működését ne lehetetlenítse el az aszály, a mezőgazdasági termelés további finanszírozása megoldott legyen. Az ország alapvető érdeke, hogy az őszi mezőgazdasági munkák zavartalanul megkezdődjenek, az élelmiszertermelés biztosított legyen, az állatok számára a szükséges takarmány pedig rendelkezésre álljon – tette hozzá a tárcavezető.
Nagy István az Indexnek adott exkluzív interjújában korábban elmondta, a hitelmoratóriumban részt vevő gazdálkodók kamatterheit a bankok nem fogják tovább terhelni az érintetteknek.
Nagy István: Sokkolóan hat, hogy az ország egyes területein egyáltalán nincs termés
Több mint egymillió hektáron került veszélybe. Interjú az agrárminiszterrel.
Kiemelt támogatás
A miniszter hangsúlyozta, az Aszály Veszélyhelyzeti Operatív Törzs javaslatára a kormány az évszázad egyik legsúlyosabb aszályát elszenvedő agrárvállalkozások számára kiemelten kedvező kamatozású, szabad felhasználású folyószámlahitel felvételének lehetőségét biztosítja. A döntés értelmében a kormányhivatalok által igazolt aszálykárral rendelkező növénytermesztők, valamint az összes állattartó az általuk újonnan felvételre kerülő Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelhez az Agrárminisztérium a szükséges mértékű, de legfeljebb 14 százalékos kamattámogatást biztosít olyan módon, hogy a felvételre kerülő hitelek éves kamatterhe 3 százalék legyen.
Nincs víz, elveszett a remény
Tombol az aszály országszerte, a gazdák a túlélésért küzdenek.
A kiemelt támogatás a tervek szerint a legkésőbb 2022. december 31-ig megkötött új hitelek esetében nyújtható. A program egyéb feltételei változatlanok maradnak. A szükséges jogszabály-módosításokat és a végrehajtásban közreműködő partnerekkel az egyeztetéseket az Agrárminisztérium soron kívül elkezdi, hogy a kedvezményes hitel minél előbb hozzáférhető legyen – emelte ki Nagy István.
A tárcavezető elmondta, a gazdák a nehézségek idején is számíthatnak a kormányra. Az agrárium előtt álló kihívásokra ugyanis közösen összefogva, a nehézségekből erőt merítve, együtt lehet leküzdeni.
(Borítókép: Oláh Tibor / MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport
A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját
Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.
március 3., 17:00
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
5 perce
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért
A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.
30 perce
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Gazdaság
Visszaélnek a Fővárosi Vízművek nevével, adathalász üzenetekkel próbálják átverni az ügyfeleket
A társaság bejelentést tett a hatóságoknál.
tegnap, 19:59
- Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG
A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.
március 3., 12:08
- Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége
Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Luxusterepjáró helyett inkább szerényebb autókat bérelne az Integritás Hatóság
Új közbeszerzést írtak ki.
március 3., 15:20
- Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában
Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.
március 3., 14:53
- Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben
Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.
március 3., 15:51
- Címlapon
Cáfol Orbán Viktor, nem Milorad Dodikért küldte a TEK-et Boszniába
Elmondása szerint nem volt ilyen terv.
1 órája
- Gazdaság
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: megmondanák az önkormányzatoknak, hol kell tartaniuk a pénzüket
Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.
március 3., 11:53
- Címlapon
Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének
Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.
1 órája
- Címlapon
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
tegnap, 20:05
- Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel
A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.
tegnap, 21:12
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
tegnap, 16:45
- Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése
Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.
március 3., 10:02
- Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint
A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.
március 4., 11:51
- Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
március 3., 11:01
- Címlapon
Donald Trump és Vlagyimir Putyin barátsága német atomfegyverkezéshez vezethet, megszólalt a leendő kancellár
2 órája
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
tegnap, 15:40
- Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában
A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.
március 4., 13:13
- Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál
12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.
március 2., 16:27
- Címlapon
Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában
Kétszer is felcsendült a Csurran, cseppen.
2 órája
- Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá
Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.
tegnap, 17:39
- Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta
Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.
március 2., 06:06
- Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak
A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.
március 3., 09:46
- Címlapon
Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi
A mai napig óriási homály fedi a nőgyógyászati betegségek okát és kezelését Magyarországon is.
tegnap, 21:25
- Címlapon
Megjelentek a határidők, heteken belül megkezdődik a MÁV átalakulása
Állandó takarítószemélyzetet és rengeteg fejlesztést ígér Lázár János.
46 perce
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
tegnap, 13:20
- Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak
Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.
március 2., 17:19
- Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert
A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.
március 1., 17:54
- Címlapon
Nem jár az M2-es metró az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között
Pótlóbusszal lehet közlekedni a kimaradt szakaszon.
2 órája