Rekordgyorsasággal drágultak az élelmiszerek Magyarországon

GettyImages-502905690
2022.09.22. 11:53
Rekordgyorsasággal drágultak az élelmiszerek augusztusban Magyarországon. Az egy évvel ezelőttihez képest 34 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, az uniós átlag ennél 20 százalékkal alacsonyabb.

Az egyes termékek között kiugróan, 67 százalékkal drágult a kenyér, míg az európai átlag a 20 százalékot sem éri el – ez derült ki az Eurostat kedden publikált adataiból. Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke elmondta, hogy csaknem háromszorosára emelkedett a liszt ára. 

„Nagymértékben nőttek az energiaárak, a logisztikai költségek és a bérek is Magyarországon. A folyamat viszont nem ért még véget, hiszen októberben újabb áremelést terveznek a malomipari vállalatok” – tette hozzá a pékszövetségi elnök.

Szintén Magyarországon drágult a legnagyobb mértékben a tej, a sajt és a tojás ára, csaknem 50 százalékkal. Az európai uniós átlag itt 20 százalék alatt maradt.

Ekkora élelmiszer-drágulás nem indokolt

A GKI szerint a forint gyengülése sem indokol ilyen mértékű élelmiszer-drágulást. Molnár László, a GKI gazdaságkutató vezérigazgatója megítélése szerint a magyar és az európai áremelkedés között tíz százalékpontos különbség adódik:

Magyarul ennyivel jobban nőttek az árak hazánkban, ha euróban számolnánk, mint az eurózóna országaiban.

Hornyák József, a Portfolio makroelemzője szerint több kormányzati intézkedés is növelte a drágulást. „Ezek közé tartozik a kiskereskedelmi szektort sújtó különadó, amelynek az a következménye, hogy a vállalatok igyekeznek a többletterheiket átterhelni a lakosságra. A másik tényező pedig az árstop, amelynek a hatása miatt a nem árstopos termékek árát még tovább emelik” – nyilatkozta az RTL Híradónak a szakértő. 

(Borítókép:  Akos Stiller / Bloomberg / Getty Images)