Hernádi Zsolt: A benzinárstop a Molnak kerül sokba, nem a magyar kormánynak

2022.10.06. 20:54
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója kritikát fogalmazott meg a benzinárstoppal kapcsolatban, mivel a vállalatnak sok pénzébe kerül. Ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy túl drága lépés lenne az orosz gázról és olajról való leválás.

Hernádi Zsolt úgy gondolja, hogy Európának új energiaforrások után kell néznie az Oroszországból érkezők helyett, ami nem könnyű és nem is olcsó, de szerinte a kontinensre nem is tudnak annyi földgázt szállítani más forrásból, amennyire szükség lenne. A Mol elnök-vezérigazgatója szerint az idei téli időszakra lesz elég gáz Magyarországon, a jövő évi ellátás pedig attól függ, hogy idén mennyit használunk el belőle.

Hernádi úgy fogalmazott, hogy a benzinárstop nem a magyar kormánynak, hanem a Molnak kerül sok pénzbe. Azt mondta, hogy a kormányzat által bejelentett, 

Kapcsolódó
A kormány kitart a benzin- és élelmiszerárstop mellett, a kamatstopot is meghosszabbítja

A kormány kitart a benzin- és élelmiszerárstop mellett, a kamatstopot is meghosszabbítja

Gulyás Gergely a tanárok fizetésemeléséről is beszélt a kormányinfón.

rezsicsökkentést érintő intézkedések 60-70 százalékát a Mol finanszírozza.

Amikor én valamit olcsón adok, mesterségesen nagyon olcsón adok, azzal az emberek nem takarékoskodnak

– tette hozzá az elnök-vezérigazgató.

Hernádi Zsolt szerint egyértelmű, hogy Közép-Európa nem tud leválni az orosz gázról, szerinte a függetlenedés „nagyon sok pénzbe kerül, hosszú ideig tart, és ki leszünk szolgáltatva más szállítóknak”. Elmondása szerint nem lenne olcsó az orosz olajról való leválás sem. A Mol vezére szerint 

a vállalat finomítóinak átalakítása más olajok kezelésére 500-600 millió dollárba kerülne,

és nem lehet figyelmen kívül hagyni az Adria-kőolajvezeték kapacitáshiányát sem.

Kitért arra is, hogy 1945 óta nem történt olyan szabotázs, mint az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantása, és emlékeztetett, hogy egész Európa csövön keresztül jut hozzá a gáz jelentős részéhez.

Kapcsolódó
„Robbanás történt az Északi Áramlat 1 és az Északi Áramlat 2 gázvezetéken”

„Robbanás történt az Északi Áramlat 1 és az Északi Áramlat 2 gázvezetéken”

A svédek befejezték a helyszínelést a gázvezetéknél, a biztonsági rendőrség közölte az eredményt.

Hernádi Zsolt az energiahatékonyságról is beszélt a XXI. Század Intézet videóinterjújában, azt mondta: ezen a téren vannak elmulasztott feladataink”. Megjegyezte: a fosszilis energiahordozók még sok-sok évtizedekig velünk maradnak, az energia viszont nem lesz olcsóbb.

A fenntarthatóság problémáját érintve Németországot hozta fel példának, ahol nagyon sok pénzt költöttek megújuló energiahordozókra, így napelemekre és szélturbinákra is, aminek következtében 84-ről 77 százalékosra sikerült csökkenteni a fosszilis energiahordozók arányát. „A sok pénz erre volt elég” – fogalmazott Hernádi Zsolt.

Háromszázmilliárd forintot kap a magyar kormány az EU-tól energiabiztonságra

Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán bejelentette, hogy háromszázmilliárd forintos uniós támogatást kap a magyar kormány a fosszilisenergia-felhasználás csökkentésére. A tárcavezető hozzátette: a több mint hétszáz millió eurónyi forrás Magyarország energiabiztonságát erősítheti a következő években.

Varga Mihály arról nem adott tájékoztatást, mikor és milyen formában érkezik meg a támogatás, ahogy arra sem tért ki, mire költi majd a kormány pontosan a pénzt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Újabb rekordról számolt be a 4iG 2024-ből

Újabb rekordról számolt be a 4iG 2024-ből

Nyilvánosságra került a negyedik negyedéves jelentés.

február 28., 18:50

  • Gazdaság
Krisztinavárosi lakóotthon lett az év legjobb lakóingatlan fejlesztése

Krisztinavárosi lakóotthon lett az év legjobb lakóingatlan fejlesztése

Tizenötödik alkalommal rendezték meg Az év irodája versenyt.

február 28., 17:11

  • Gazdaság
A BDPST Group értékesítette az Andrássy-kúriát

A BDPST Group értékesítette az Andrássy-kúriát

A tokaji régió turizmusa továbbra is központi elem lesz a cégcsoport számára.

február 28., 18:15

  • Gazdaság
Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita

Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita

Átszakadt a 400-as lélektani határ.

március 1., 09:22

  • Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.

február 28., 13:09

  • Gazdaság
Megnyugtatta a nyugdíjasokat a Nemzetgazdasági Minisztérium, ez a helyzet az áfavisszatérítéssel

Megnyugtatta a nyugdíjasokat a Nemzetgazdasági Minisztérium, ez a helyzet az áfavisszatérítéssel

Hosszú közleményt adott ki a szaktárca a témában.

február 28., 19:13

  • Címlapon
Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.

17 perce

  • Gazdaság
Index-számítás: jön az 5 százalékos lakáshitel – ezt okozhatja a piacon

Index-számítás: jön az 5 százalékos lakáshitel – ezt okozhatja a piacon

Megálljt parancsolhat az ingatlanpiaci túlárazásnak.

február 28., 17:12

  • Gazdaság
Bejelentést tettek a Simon’s Burger tulajdonosai, irány New York

Bejelentést tettek a Simon’s Burger tulajdonosai, irány New York

2023-ban árbevételük megközelítette az egymilliárd forintot.

február 28., 15:19

  • Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Nagy bajban az ipari termelés.

1 órája

  • Címlapon
A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse

A Fidesznek egyértelmű érdeke, hogy a Tisza Pártot állásfoglalásra kényszerítse

A politikai elemző szerint a Tisza Párt elnöke a saját szavazótábora miatt kényszerül egyensúlyozásra.

4 órája

  • Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.

február 27., 09:54

  • Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.

február 27., 11:11

  • Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.

március 1., 14:26

  • Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert

Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert

A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.

március 1., 17:54

  • Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.

március 1., 20:46

  • Címlapon
Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja

Év végén nyitja kapuit Budapest új bevásárlóközpontja

Átfogó városfejlesztési projekt részeként valósul meg a főváros negyedik legnépesebb kerületében.

4 órája

  • Gazdaság
Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék

Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék

A megvásárolt termékek árát visszatérítik.

február 28., 12:38

  • Gazdaság
Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét

Folyamatosan erősödnek a követelőző hangok.

március 1., 11:02

  • Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.

február 27., 13:32

  • Címlapon
Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt

Tömegek vonultak utcára Pozsonyban a magyar fiatalt ért késes támadás miatt

Átsétáltak a Duna másik oldalára, majd vissza, jelezve, hogy nem lehet megfélemlíteni őket.

2 órája

  • Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Mélyül a bérválság Ferihegyen.

február 27., 15:05

  • Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.

február 27., 14:35

  • Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.

február 28., 11:06

  • Gazdaság
A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A tranzakciós illeték miatti korábbi emelések után ismét drágulnak a számlaköltségek.

február 28., 10:05

  • Gazdaság
Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől

Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől

A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.

február 27., 12:43

  • Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.

február 28., 11:29

  • Címlapon
Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő

Rendkívüli csúcstalálkozó veszi kezdetét, amelyen Orbán Viktor lehet az egyik főszereplő

Nagy csaták várhatóak Brüsszelben csütörtökön.

4 órája