A Gazdasági Versenyhivatal elnöke szerint kiemelten védik a gyerekeket
Rigó Csaba Balázs a Pest Megyei Kormányhivatal Gyermekvédelem másképp – állami szerepvállalás a gyermek- és ifjúságvédelem intézményrendszerén kívül című konferenciáján tartott előadásában hangsúlyozta: a gyermekek – könnyen befolyásolható, így sérülékeny csoportként – a GVH kiemelt védelmét élvezik, az ellenük elkövetett jogsértések pedig különösen szigorú megítélés alá esnek.
A GVH elnöke ezt számos, több esetben jelentős bírsággal záruló versenyhatósági ügy bemutatásával támasztotta alá a közelmúltból – írja az MTI. A hatóság tapasztalatai alapján nem csupán a hagyományos reklámcsatornákon tapasztalhatók komoly gondok: a fiatalok tisztességtelen befolyásolására – növekvő tartalomfogyasztásukkal összhangban – egyre több példa érkezik a virtuális világból.
Az online térből válogatás nélkül ömlik a fiatalkorúakra a sok reklám, amelyet a szülő már nem ellenőriz, de a gyermek még nem tud megszűrni
– fogalmazott a közleményben. Rigó Csaba Balázs kitért az Igazságügyi Minisztérium Fogyasztóvédelemért kerekasztalának keretén belül működő családbarát munkacsoport tevékenységére is.
A GVH kezdeményezésére létrehozott, számos állami és társadalmi szervezetet átfogó szakmaközi fórum célja, hogy erősítse a családokat célzó, megtévesztő reklámokkal és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szembeni fellépést – elsősorban az online és a közösségi média felületein.
A versenyhatóság elnöke azt tanácsolta a jogkövetésre törekvő vállalkozásoknak, hogy a gyors profitot ígérő, hangzatos, sokszor bírsággal végződő kampányok helyett helyezzék a hangsúlyt inkább a hosszú távú, minőségi, jogkövető megtérülést hozó reklámokra. A versenyszektor önkéntes szabálykövetésének törekvéseit a hatóság gyakorlatközpontú, részletes útmutatóval támogatja honlapján – tette hozzá.