Magyar fejlesztésű készülék lehet a megoldás a napelemek által termelt áram tárolására

2022.10.23. 17:14
A hazai elektromos hálózat nem képes ellátni a megemelkedett fogyasztói igényeket, és a napelemekkel termelt energia visszatáplálása is sok gondot okoz. A megoldást egy magyar fejlesztés jelentheti, melynek működtetésével otthon is tárolható zöldenergia.

A Technológiai és Ipari Minisztérium október 17-én jelentette be, hogy a magyar kormány elhalasztja a lakossági napelemes pályázatok második szakaszát. Akkor indulhat el az új pályázati szakasz, ha megszületik a megállapodás az uniós támogatásokról, illetve azok felhasználásáról. Ez az időpont azonban még nem ismert.

A pályázat első körében több mint 43 ezer támogatási kérelem érkezett,

közülük eddig több mint 25 ezer pályázó kapta meg a támogatói okiratot. Az eddig megítélt támogatások összege meghaladja a 90 milliárd forintot.

Az október 14-ei kormányinfón jelentették be, hogy a napelemes rendszerek gyors ütemű terjedésével a villamosenergia-hálózat fejlesztése is szükségessé vált. Ezért a kormány ideiglenesen felfüggeszti a betáplálási lehetőséget az újonnan csatlakozó lakossági napelemes rendszerek esetében.

Ennek értelmében a kormány a szaldóelszámolást is felszámolta, mert a jelenlegi rendszer nem képes befogadni több, napelemmel termelt áramot. A minisztérium ígéretet tett arra, hogy minden korábbinál nagyobb villamosenergiahálózat-fejlesztés kezdődik a megfelelő kapacitás biztosítása érdekében, továbbá a kormány felgyorsítja és egyszerűsíti az eljárást a még könnyebb napelem-telepítés érdekében.

Mi lesz az energiatárolással?

Náhol Krisztián energetikai szakember szerint a bejelentés óta sokan szembesültek azzal, hogy egy napelemfarmnál a legnagyobb probléma az energiatárolás megoldása. Meglátása szerint egy erőmű fel tud arra készülni, hogy este megszűnik az energiaellátás, de ha napközben jön egy nagy felhő, ami 70 százalékban kitakarja a napot, azt a rendszer csak nagy kiadásokkal képes kezelni.

A hálózati anomáliák és az áramszünetek kezelése egyre fontosabb, és többször szóba kerül az ellátás biztonsága is. Egyórányi áramkimaradás a bankszektorban óriási katasztrófát tud okozni

nyilatkozta a szakember az mfor.hu-nak.

Náhol Krisztián úgy látja, hogy a jelenlegi rendszerek maximum egy-két napig tudják átvészelni az áramkimaradást. A bankszektornál 72 óránál többet nem bírnak az akkumulátorok, míg a szervertermeknél csak három-négy órán át működnek.

Magyar fejlesztés jelentheti a megoldást

Egy magyar fejlesztés azonban megoldást jelenthet a fennálló problémákra. Az NN Power Cube-ról van szó, amely egy konténerbe telepített szünetmentes rendszer. Előnye, hogy 

ötvözi a hálózati, a lakossági napelemekkel termelt, valamint a más, alternatív energiaforrásokkal előállított áramot.

Főként zöldenergiát használ, ezáltal csak akkor vesz fel hálózati energiát, amikor a napelemek nem termelnek elegendő mennyiséget a szünetmentes működéshez.

A rendszer mintegy nyolc hónapig lenne képes tehermentesíteni egy 50–600 négyzetméter alapterületű családi ház hálózatát.

Náhol Krisztián tájékoztatása szerint egy Keszthely méretű város alapvető szolgáltatásaihoz (például közigazgatás, egészségügy, közlekedés, üzemanyag-ellátás) egy többnapos áramszünet esetén mintegy 30 darab Cube tudna elegendő áramot termelni és tárolni.

A energetikai szakember arról nem osztott meg információt, hogy mennyibe kerül a készülék.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.