Most érdemes spórolni

GettyImages-1244263348
2022.10.31. 10:07
Az elszálló infláció miatt évtizedek óta nem látott mértékben romlik a pénz Magyarországon, ez pedig a korábbinál is jobban a figyelem középpontjába helyezi a takarékosságot – derül ki a K&H-nak a takarékosság világnapja alkalmából készített összeállításából. A drágulást minden korosztály a saját bőrén érzi, a fiatalabbak éppúgy, mint a szülők.

A sajtóközleményből kiderült, hogy a világ takarékpénztárainak Milánóban rendezett nemzetközi konferenciáján Európa, Ázsia, Ausztrália 28 országának küldöttei döntöttek úgy 1924-ben, hogy október utolsó munkanapját a takarékosságnak szentelik. Kiemelik: a világnap célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét a takarékosság – beleértve egyúttal az energiahatékonyság – fontosságára, egyben rámutasson a pénzzel járó felelősségre, amely a tudatos fogyasztásra – ezáltal bolygónk élővilágára és erőforrásaira is – hatással van.

Most viszont szinte minden területen emelkednek az árak, így ebben a kedvezőtlen helyzetben a szokásosnál is jobban felértékelődik a takarékoskodás. Az inflációs környezetben gyorsan romlik a pénz, egy adott összeg most ötödével kevesebb dologra elég, mint tavaly. Ezt mindenki érzékeli, aki jár például boltba, és vásárol élelmiszereket. Az áremelkedés 30 százalék feletti, amivel a fiatalok is szembesülnek, akár az üzletekben, akár az iskolai büfében. Mint írták, sokan igyekeznek alaposabban megválogatni, hogy mit vásárolnak, keresik az árkedvezményeket, az olcsóbb termékeket.

A szülőkkel együtt 

A gyerekeknek érdemes a szülők közreműködésével megkezdeni a spórolást – magyarázzák. Tanácsos egy közös célt kitűzni, például egy nagyobb értékű eszköz – mondjuk, egy játékkonzol – megszerzését. Emellett fel kell készíteni a gyerekeket arra, hogy váratlan kiadásokkal is szembesülhetnek majd a takarékoskodás során. A gyerekben nagyon lényeges tudatosítani, hogy a megtakarított összeget nem otthon kell gyűjtögetni, mivel a fentiekből látható, hogy az infláció miatt később kevesebbet fog érni – hangsúlyozták.

Fontos azonban azzal is tisztában lenni, hogy a takarékoskodás nem egyszeri alkalomra szól, hanem arról, hogy az igényeket hogyan hozzuk folyamatosan összhangba a lehetőségeinkkel. Ilyen értelemben a takarékoskodás egy életstratégia, ami nem csak a pénzről szól. Kiterjed a vásárlási szokásokra, az energia felhasználására, de akár a használt tárgyak újrahasznosítására is. 

Takarékoskodni mindig a jövőnek kell, akár a jelenlegi felhasználásunk rovására

– húzták alá. A szülők és a gyerekek erről bővebb információt találhatnak a K&H diákoknak idén is meghirdetett Vigyázz, kész, pénz! vetélkedőjéhez készült oktatási anyagban, ezek a kérdések pedig előkerülnek a vetélkedő különböző feladataiban is. Ezzel pedig a versenyző diákok a gyakorlatban is tudatosan intézhetik a pénzügyeiket – írták a közleményben. 

(Borítókép: Imke Lass / Bloomberg / Getty Images)