Áram- és gázellátás nélkül maradhat Moldova

32AG9JW-highres
2022.11.01. 18:47
Maia Sandu moldovai államfő szerint országa drámai energiaválsággal küzd, félő, hogy áram és gáz nélkül marad a télen. Az ellátással már most is gondok vannak, és immár mindennap kihívást jelent az ország energiaszükségletének biztosítása.

A moldovai elnök erről Bukarestben beszélt kedden egy nemzetközi konferencián, amelyet a nemi esélyegyenlőségről, a nők politikai szerepvállalásáról tartottak a román parlamentben.

Maja Sandu rámutatott: a háború egyre közelít Moldovához, hétfőn már az ország területére hullott egy – ukrán energetikai célpontra kilőtt – orosz rakéta. Elmondta, a moldovai fogyasztók számára a földgáz a tavalyi ár hatszorosára emelkedett, és jelenleg duplája a romániainak. Mióta Oroszország az ukrán hálózatokat bombázza, a Gazprom felére csökkentette a Moldovába szállított gáz mennyiségét.

Moldova csak a szabad világ segítségére számíthat

A villamos energia terén is súlyos a helyzet: kérdésessé vált, hogy lehet-e még számítani a Dnyeszteren túli területeken (Moldova oroszbarát, szakadár részén) előállított energiára. Sandu elmondta, bár hatalmas erőfeszítéseket tesznek, hogy takarékoskodjanak, és a chisinaui kormány megpróbál támogatást nyújtani a kis jövedelmű embereknek, az energiaszámlák a családok jövedelmének 70-75 százalékára emelkedtek.

Maja Sandu moldovai elnök megköszönte Romániának, hogy következetesen segíti Moldovát, amikor csak szükség van rá. Szerinte ezekben a tragikus időkben Moldova csak a szabad világ segítségére számíthat, ezért „kérni és köszönetet mondani” jött Bukarestbe.

Leszögezte: Moldova elkötelezett az európai út mellett, és vállalja a szabadság árát. Hozzátette: amikor segítséget kérnek, nem a kényelmesebb élet érdekében teszik: azért van szükségük rá, hogy életben maradjanak a szabad világ részeként.

Sandu a chisinaui kormány elleni tüntetéseket a Moszkva-barát erőkkel szövetkezett, az emberek jogos elkeseredését önös céljaik érdekében kijátszó korrupt érdekcsoportok uszításának tulajdonította, amelyek úgy próbálják megúszni a felelősségre vonást, hogy lángra lobbantják, háborúba taszítják az országot.

„Drámai lenne az egész térség száméra, ha Moldvát visszafordítanák a demokratikus európai országok közösségéhez vezető útjáról” – hangoztatta az MTI szerint a moldovai elnök a román parlament női törvényhozói előtt elmondott beszédében.

(Borítókép: Maia Sandu 2022. május 19-én. Fotó: Ludovic Marin / AFP)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport

A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.

március 3., 12:08

  • Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete

Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.

március 4., 09:16

  • Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját

Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.

március 3., 17:00

  • Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben

Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.

március 3., 15:51

  • Címlapon
Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

Délután a Parlament előtt tüntetnek az orvosok a jobb egészségügyért

A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.

2 órája

  • Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken

Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.

március 3., 13:24

  • Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége

Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.

március 3., 17:58

  • Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése

Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.

március 3., 10:02

  • Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny

800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.

március 1., 09:47

  • Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

A miniszter szerint nem indokolt az emelés.

március 3., 11:01

  • Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint

A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.

március 4., 11:51

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

50 perce

  • Gazdaság
Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Orbán Viktor figyelmeztetése után a kereskedők nyitottak a tárgyalásra

Ha nem sikerül megállapodni, jöhetnek a hatósági árak.

március 1., 14:26

  • Címlapon
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

tegnap, 20:05

  • Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz

Mutatjuk a konkrét hatásokat.

március 4., 13:51

  • Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában

A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.

március 4., 13:13

  • Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására

Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.

március 4., 09:36

  • Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye

A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.

március 1., 20:46

  • Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak

A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.

március 3., 09:46

  • Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is

A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.

március 2., 12:14

  • Címlapon
Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Lengyelország már a háborús helyzetre készül, minden felnőtt férfit kiképeznének

Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.

3 órája

Neked ajánlott