A német kormány fizeti a lakosság decemberi számláit
További Gazdaság cikkek
- A nagy ingatlanpiaci dilemma: megzabolázhatók-e az elszabadult árak?
- Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
- Nyitott a munkahelyváltásra a fehérgalléros dolgozók többsége
- Visszavonta a Mol minősítését a Moody's
- Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
A német kancellár a közösségi médiában jelentette be, hogy a gázfelhasználóknak nem kell kifizetniük decemberi számláikat. A német kormány a mai ülésen arról határozott, hogy átvállalják e költségeket – írta Twitteren Olaf Scholz.
Jön az azonnali segítség
– fogalmazott a posztjában a német kormányfő, aki szerint azért kellett meghozni a döntést, hogy valamivel tompítani lehessen az elszabadult energiaárak hatását. A határozat értelmében a német állam nemcsak a háztartások gázszámlájának befizetését vállalja magára, hanem a kis- és középvállalkozásokét is.
A program neve pénzügyi védőernyő
Emellett arról is döntött a kormány, hogy ismét bevezetik a kedvezményes közösségi közlekedési bérletet Németországban. A kancellár elmondta, hogy a lakosság és a vállalatok terheit csökkentő, és egyben takarékos energiafelhasználásra ösztönző úgynevezett árfékeket a kormány hitelből finanszírozott, 200 milliárd eurós programjának részeként vezetik be.
Ezt a pénzügyi védőernyő elnevezésű programot Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt kell elindítani – fejtette ki Olaf Scholz, aláhúzva: „nem szabad megfeledkezni arról, hogy az előttünk álló nagy kihívások oka Putyin háborúja”.
Az állami fejlesztési bank segítségét veszik igénybe
Az intézkedés nemcsak a gázzal, hanem a távhővel fűtött ingatlanokra is vonatkozik. Az eddig megismert részletek alapján a német kormány az állami fejlesztési bank, a KfW segítségét venné igénybe ahhoz, hogy kifizesse a szolgáltatókat. A rövid időintervallum miatt azonban előfordulhat, hogy utólag írják majd jóvá a fogyasztást, ahelyett hogy szó szerint átvállalnák a decemberi gázrezsit – vélekednek a szakértők.
A faz.de információi szerint az intézkedés mintegy kilencmilliárd euróba, azaz körülbelül 3600 milliárd forintba fog kerülni. Ezt a tervek szerint a Gazdasági Stabilizációs Alapból fogják finanszírozni. 2023 elején újabb lépéseket kíván tenni a német kormány a rezsiválság enyhítése érdekében. A tervek szerint a gázra és a távhőre is sapkát állapítanak meg, ami visszamenőlegesen februártól fog életbe lépni – írja a Világgazdaság.
Csökkent a munkanélküliségi ráta is
Eközben a német munkanélküliségi ráta is csökkent októberben. A havi jelentés szerint a munkanélküliek száma szeptemberrel összevetve 43 ezerrel, 2,44 millióra esett, míg az előző év azonos időszakához képest 65 ezerrel emelkedett. A munkanélküliségi ráta 5,3 százalékon állt októberben.
A német statisztikai hivatal közlése szerint a foglalkoztatottság 45,80 millióra emelkedett októberben, ami 448 ezerrel több, mint az előző év azonos hónapjában. Az elsődleges munkaerőpiacon a foglalkoztatottság 34,57 millióra nőtt, ez 573 ezres növekedés az előző év azonos időszakához képest.
A német munkaerőpiac továbbra is erős lábakon áll, de a bizonytalan gazdasági helyzetben csökken az új munkaerő iránti igény, és egyre több vállalat készül a rövidített munkaidős foglalkoztatásra – értékelte az adatokat a szövetségi munkaügyi hivatal vezetője, Andrea Nahles.
A korábbi időszakhoz képest a foglalkoztatottság növekedését már nem az Ukrajnából érkező menekültek hajtották – mondta, hozzátéve, hogy az államilag támogatott részmunkaidős programok nem kerültek kivezetésre. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a bejelentett új álláshelyek száma a múlt hónapban 846 ezer volt, amely 17 ezerrel kevesebb, mint az előző hónapban, viszont 38 ezerrel meghaladja a tavaly októberi adatot.
(Borítókép: Olaf Scholz német kancellár 2022. október 31-én Berlinben. Fotó: Carsten Koall / AFP)