- Gazdaság
- nyugdíj
- otp
- öngondoskodás
- spórolás
- takarékoskodás
- rezsi
- energiaválság
- energia-veszélyhelyzet
Spórolunk ezerrel, de ki gondol a nyugdíjra?

További Gazdaság cikkek
-
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát
- A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményt adott ki: nincs kockázat a magyar államadóságban
- Pogátsa Zoltán az árrésstopról: Már az ókor óta tudjuk, hogy az állami beavatkozásnak több a kára, mint a haszna
- Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint
- Nagy Márton: Bővülhet az árrésstop alá tartozó termékek száma
Az emberek 76 százaléka szerint az elmúlt évben jelentősen nőttek a háztartásuk kiadásai, 91 százalék élelmiszer, 81 százalékkal az energiaárak, míg kétharmaduk a vendéglátás területén érzékel jelentős áremelkedést – derült ki az immár 11. éve készülő OTP Öngondoskodási Index legfrissebb felméréséből. Az üzemanyagstop ellenére az érintettek 69 százaléka a közlekedési költségek emelkedését is megjegyezte.
Összehúzott nadrágszíj
A válaszadók 57 százaléka szerint a jelenlegi árak mellett nem tudják fenntartani korábbi szokásaikat, 26 százalékuk jelentősen fogta vissza kiadásait. Az ügyfelek 37 százaléka annak ellenére kezdett spórolásba, hogy saját bevallása szerint a háztartás bevételei még megengednék a korábbi színvonalat.
A megkérdezettek 55 százaléka jelentős takarékoskodásba vágott, 46 százalékuk pedig lemondott a nagyobb anyagi ráfordítást jelentő kiadásokról – jellemzően autóvásárlásról, felújításról vagy épp utazásról.
Az ügyfelek negyede pluszmunkát keres azért, hogy a megemelkedett megélhetési költségeket finanszírozni tudja. Érdekes ugyanakkor, hogy egyelőre csak 15 százalékuk jelezte azt, hogy tartalékai felélésébe kezdett – fontos ugyanakkor látni, hogy az OTP felmérése szeptember közepén történt, amikor még az emberek bizonytalanok voltak azzal kapcsolatban, hogy ténylegesen mennyire emelkednek majd pl. a rezsikiadásaik. Tegyük hozzá azt is, hogy az emberek fele továbbra is úgy nyilatkozott, hogy nincs félretett pénze.
Megtakarítani? Minek?
Az ügyfelek 63 százaléka szerint ilyen helyzetben érdemes takarékoskodni, 29 százalékuk azonban még mindig tagadja ezt. Az adatok szerint 40-ről 48 százalékra emelkedett a pénzpiaci megtakarítással bíró emberek aránya – ennek ugyanakkor Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese szerint az is oka lehet, hogy a pandémiás zárások miatt sok embernél keletkezett nem elköltött pénz, valamint például az szja-visszatérítés rendkívül komoly mértékű pluszbevételt hozott.
A mostani válság hatására drasztikusan, 17 százalékról 36 százalékra ugrott a váratlan helyzetekre tartalékot képező ügyfelek aránya, s némileg meglepő, hogy a gyermekek jövője érdekében megtakarításba kezdők aránya 12 százalékról 31 százalékra emelkedett.
A válaszok alapján nem a klasszikus megtakarítási formák, hanem az életbiztosítások, az egészségbiztosítások és az egészségpénztári megtakarítások aránya nőtt meg.
Félünk a pénzromlástól, de nem teszünk ellene
A rég látott infláció miatt az emberekben most erősebb a félelem attól, hogy a pénzromlás miatt elolvadnak a megtakarításaik. Ennek fényében mellbevágó, hogy az OTP-nél még mindig a látra szóló betéteknél érzik a bővülést, ezt követik az állampapír-, majd a befektetésialap-befektetések. Ez utóbbi két megtakarítási forma ugyanakkor nem az átlagügyfelek sajátja az OTP 3,18 lakossági ügyfele közül mindössze 525 ezer rendelkezik értékpapírszámlával. A legfőbb, klasszikus megtakarítási formában, a lekötött betéteknél az állomány vissza is esett – ez persze összefügghet azzal, hogy az átlagos betéti kamatok a banknál továbbra is rendkívül alacsony szinten vannak. (Ennek oka épp az, hogy az emberek döntő része a kamatot nem fizető folyószámlán tartja a pénzét, így jelentős likviditást biztosítva a banknak.)
A brutálisan emelkedő élelmiszerárak húzták az inflációt
21,1 százalékos volt a 10. havi infláció.
A nyugdíjra nem gondolunk
Ugyanakkor a hosszú távú takarékoskodás, az öngondoskodás, a nyugdíjcélú megtakarítások fontossága a mostani válság idején még a korábbi, nem jelentős, 14 százalékos szintről is 9 százalékra esett.
Az OTP Bank vezérigazgató-helyettese szerint az, ami az öngondoskodás terén az elmúlt években nem változott jelentősebben, az az, hogy az ügyfelekben továbbra is erős a paternalizmus – még mindig másoktól, döntően az államtól várják az időskor biztonságát.
Az Index kérdésére elmondta, azok aránya, akik csak az államra hagynák a nyugdíjaskor biztosítását, továbbra is 76 százalékos arányt képviselnek.
A válaszadók 36 százaléka szerint csak az állami nyugdíja lesz a bevétele az időskorban, ám annak ellenére sem kezdenek semmilyen öngondoskodás jellegű megtakarításba, hogy saját maguk közel kétharmada, 64 százaléka nyilatkozott úgy, hogy az állami nyugdíj aligha lesz elegendő a biztos megélhetéshez. Az OTP vezérigazgató-helyettese szerint ez nem tipikusan magyar álláspont, Kovács Antal szerint a régió országaiban hasonló jelenség tapasztalható.
Legalább tervezünk
A válság egyik kedvező hatása ugyanakkor, hogy egy év alatt 40-ről 52 százalékra nőtt azok aránya, akik legalább egy rövid időszakra tervezni kezdték a családi büdzsét, s 29 százalékuk már legalább egy évre tervez.
(Borítókép: Simon Dawson / Bloomberg / Getty Images Hungary)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Gazdaság
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát
A javaslat célja, hogy mérsékelje a bankok túlzott nyereségét is.
tegnap, 21:51
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
tegnap, 09:16
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek
Nagy döntések születtek a kormányülésen.
tegnap, 17:10