A kormány évi hárommilliárd forintot biztosít bormarketingre

2022.11.19. 21:43
A magyar kormány évente hárommilliárd forintot biztosít a hamarosan elkészülő Nemzeti Bormarketing Stratégia megvalósítására – jelentette be Rókusfalvy Pál bormarketingért felelős kormánybiztos.

Rókusfalvy Pál a szombaton megrendezett budapesti Vince-gálán közölte: abban bízik, hogy a költségvetési támogatás hatékony felhasználásával erősödhet a magyar bor nemzetközi elismertsége, így a jelenleginél sokkal magasabb áron lehet majd külföldön eladni.

„A sikerhez együttműködésre, a magyar borközösség támogató összefogására ugyancsak szükség lesz, és nagyon sok fog múlni a fiatalokon is, hiszen a változásoknak mindig ők a kezdeményezői” – tette hozzá a kormánybiztos.

Rókusfalvy Pál szerint jó látni azt, hogy az újításokat a rendszerváltás utáni első borásznemzedék hagyományaira alapozzák. Elmondta azt is, hogy a magyaroknak a bor elsősorban nem alkohol, hanem kultúra, és jó lenne, ha „nem csak mi, magyarok tudnánk, hogy világhírűek vagyunk” ezen a téren.

A feladat és a tét egyaránt óriási, de ilyen lehetőség sem volt még, a szőlő–bor ágazat marketingje ekkora segítséget nem kapott korábban. Az ország adottságai kedvezőek, a magyar borászok kiválóak, boraik világszínvonalúak, ki kell tehát használni a lehetőségeket, és az eredmény nem marad el

– mondta Rókusfalvy Pál.

Orbán Viktor miniszterelnök júliusban nevezte ki nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztosnak Rókusfalvy Pált. Neki kell kidolgoznia a 2023–2026-os időszak Nemzeti Bormarketing Stratégiáját, valamint előkészítenie annak végrehajtását. Ötfős titkárság segíti a tevékenységét, amelyről a Miniszterelnökséget vezető miniszternek, Gulyás Gergelynek kell beszámolnia.

Az Index augusztusban készített Rókusfaly Pállal interjút, melyet itt olvashatnak.