Banánhéjra lépett a magyar gazdaság
![D ATI20220323039](https://kep.index.hu/1/0/4643/46437/464374/46437434_51bcba40ef49cd8fcdf45bc187525978_wm.jpg)
További Gazdaság cikkek
-
Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar
- Energiaügyi Minisztérium: Február közepén is ötven százalékig töltve vannak a hazai gáztárolók
- Négymilliárd forint talált gazdára az Eurojackpot sorsolásán
- Tovább javítaná a kispénzűek és a középréteg pénzügyi helyzetét Nagy Márton
- Reagált a foodora a GVH büntetésére, nem értenek egyet a bírsággal
4,0 százalékkal nőtt a harmadik negyedévében a bruttó hazai termék (GDP) volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint
a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest 4,1 százalékkal emelkedett, míg az előző negyedévhez mérten 0,4 százalékkal csökkent
– erősítette meg csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az első három negyedévben a gazdaság teljesítménye – a nyers és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adat szerint egyaránt – 6,1 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit.
Az OECD lerántotta a leplet a jövő évi magyar gazdaságról
Szerintük a szűkülő reálbérek miatt lassabban bővül majd a lakossági fogyasztás.
Éves összevetésben
- a feldolgozóipar teljesítménye 10,6 százalékkal,
- az építőiparé 1,8 százalékkal nőtt,
- a szolgáltatásokban hozzáadott érték 5,6 százalékkal haladta meg a tavalyi harmadik negyedévit,
- a mezőgazdaság termelése a nyári súlyos aszály következtében 39,3 százalékkal csökkent.
A szolgáltatások között a legerőteljesebb növekedést a szállítás, raktározás, valamint a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység ágazata mutatta 11,5, illetve 10,6 százalékkal. A szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás hozzáadott értéke 6,4 százalékkal, az információ, kommunikációé 5,4 százalékkal nőtt. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 5,3 százalékkal emelkedett. A kereskedelem 5,2 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva. A művészet, szórakoztatás, szabadidő, egyéb szolgáltatás, valamint az ingatlanügyletek hozzáadott értéke egyaránt 4,1 százalékkal növekedett. A humánegészségügyi, szociális ellátás hozzáadott értéke 6,9 százalékkal, az oktatásé 2,8 százalékkal emelkedett. A közigazgatás hozzáadott értéke 0,2 százalékkal csökkent.
A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 4,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakihoz képest. Összetevői között legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 4,1 százalékkal nőtt. A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 5,0 százalékkal bővült, míg a közösségi fogyasztásé 0,5 százalékkal kisebb lett. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 3,8 százalékkal emelkedett. A végső fogyasztás 3,5 százalékkal nőtt.
A bruttó állóeszköz-felhalmozás, azaz a beruházások a harmadik negyedévben 4,1 százalékkal bővültek az előző év azonos időszakához képest. Az építési beruházások volumene nagyobb mértékben nőtt, mint a gép- és berendezésberuházásoké. A beruházásokból legnagyobb arányban részesülő nemzetgazdasági ágak közül a feldolgozóiparban és az ingatlanügyletek esetén továbbra is jelentősen emelkedett, a szállítás, raktározás területén visszaesett a fejlesztések volumene. A készletváltozással együtt számolt bruttó felhalmozás 3,4 százalékkal csökkent a tavalyi harmadik negyedévhez képest.
A fogyasztási és a felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás a negyedévben összességében 1,4 százalékkal nőtt.
A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában – folyó áron – 999 milliárd forintos passzívum keletkezett. Ennek oka, hogy az export volumene nagyobb mértékben, 14,1 százalékkal nőtt, mint az import 10,6 százalékos emelkedése volt.
A külkereskedelem mintegy 85 százalékát kitevő áruforgalomban a kivitel 13,7, míg a behozatal 9,4 százalékkal nagyobb lett az egy évvel korábbinál. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások – beleértve a turizmust is – exportja 16,4, importja 18,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
A GDP 4,0 százalékos növekedéséhez a szolgáltatások 3,4, a feldolgozóipar 1,6, az építőipar pedig 0,1 százalékponttal járult hozzá, a mezőgazdaság 1,8 százalékponttal lassította a növekedést.
Felhasználási oldalon a végső fogyasztás 2,3 százalékponttal, ebből a háztartások tényleges fogyasztása 2,4 százalékkal járult hozzá, míg a bruttó felhalmozás 0,8 százalékponttal lassította, bár a beruházások 1,3 százalékponttal segítették a növekedést. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 2,5 százalékponttal növelte a gazdasági teljesítményt, amiből az áruforgalom 2,0, a szolgáltatások 0,5 százalékponttal részesedtek.
A GDP előző negyedévhez mért 0,4 százalékos csökkenése a mezőgazdaság 5,2 százalékos és a szolgáltatások teljesítményének 0,7 százalékos csökkenése okozta, a feldolgozóipar teljesítménye 2,2, az építőiparé 0,1 százalékkal nőtt.
A szolgáltatások között a szállítás, raktározás teljesítménye 1,9 százalékkal elmaradt a második negyedévitől, a művészet, szórakoztatás, szabad idő, egyéb szolgáltatás területén 1,8 százalékos volt a visszaesés, a többi szolgáltatásban legalább stagnált vagy nőtt a teljesítmény.
Az uniós rangsor végén vagyunk
A második becsléssel a KSH megerősítette az első becslés eredményeit, azaz a GDP a harmadik negyedévben éves alapon 4,0 százalékkal bővült, míg negyedéves alapon 0,4 százalékkal mérséklődött, amely adat az előzetes várakozásoknál kedvezőtlenebb. Az adat európai uniós összehasonlítása ellentmondásos képet mutat: míg az éves alapú bővülés kiemelkedően kedvező, a negyedéves változással a rangsor hátsó részében vagyunk – írta elemzésében Regős Gábor, a Makronóm Intézet szakmai vezetője.
Negyedéves összehasonlításban az ipar felfelé, míg a mezőgazdaság és a szolgáltatások lefelé húzták a volumenindexet, a feldolgozóipar hatása pedig semleges volt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a negatív meglepetés leginkább a szolgáltatásokhoz köthető,
a jelek szerint a szolgáltató ágazat szenvedi meg egyelőre nagyobb mértékben az energiaválságot, így ebben az ágazatban is szükség lehet kormányzati segítségre.
A szolgáltatásokon belül negyedéves alapon a szállítás, raktározás ágazat, illetve a kulturális és szórakoztató ágazatok teljesítménye csökkent, míg a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységé bővült a legnagyobb mértékben.
Már idén recesszió jöhet
A Makronóm Intézet várakozásai szerint a GDP volumene a következő negyedévben az energiaválság miatt tovább mérséklődik, így a gazdasági teljesítmény éves bővülése 4,7 százalék körül alakulhat, azaz az év végi lassulás ellenére is dinamikus marad az éves növekedés. „A jövő évi gazdasági teljesítményt jelenleg rengeteg kérdőjel övezi. A legfontosabb ezek közül az energiaárak alakulása, illetve hogy ennek hatásai mennyire terhelik meg a háztartások pénztárcáját, továbbá a vállalatok mennyire tudnak túlélni a mostani nehéz helyzetben. A 2023-as év egészét tekintve szerencsés esetben a magyar gazdaság elérhet egy kismértékű növekedést, ugyanakkor várakozásaink szerint már az idei negyedik negyedévben technikai recesszió jöhet” – mondta Regős Gábor.
Nagy Márton: Magyarország el fogja kerülni a recessziót, ezt vállaltam és vállalom
A gazdaságfejlesztési miniszter szerint Európa már elvesztette a versenyképességét.
(Borítókép: Balázs Attila / MTI)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat
A februári nyugdíjjal együtt érkezik.
február 11., 12:22
- Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa
Éppen csak az átlag alatt vagyunk.
február 11., 09:00
- Gazdaság
Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar
Vajon lehet-e újra virágzó sörkultúránk, és hogyan segíthetne ebben az állam?
5 órája
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
1 órája
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
3 órája
- Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét
A kormány számol az új energiaforrással.
február 11., 05:40
- Gazdaság
A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű
Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et a létesítmény.
február 11., 12:28
- Gazdaság
Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány
Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.
február 11., 08:30
- Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint
A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.
február 11., 06:52
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
4 órája
- Gazdaság
Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet
A mai modern autók felépítése lassan olyan összetetté válik, mint a repülőké.
február 10., 16:17
- Gazdaság
Fontos ipari kapu nyílik Egyiptomban, 450 milliárdos megrendelést kap a magyar vasúti járműgyártás
február 10., 16:08
- Gazdaság
Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben
A ZF Hungária újabb 50 dolgozó elbocsátására készül az iparágat sújtó visszaesés miatt.
február 11., 18:56
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
6 órája
- Gazdaság
Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk
Amint a szövegezés elkészül és hivatalossá válik, a sztrájkkészültség megszűnik.
február 11., 17:08
- Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek
Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.
február 8., 21:02
- Gazdaság
Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén
Nagy Márton szerint azonban még van három kihívás, amelyekre megoldást kell találni.
február 11., 21:01
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
3 órája
- Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa
Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.
5 órája
- Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.
6 órája
- Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
32 perce
- Címlapon
„Ez egy nyilvános korbácsolás volt” – örömködik Vlagyimir Putyin televíziója az amerikai alelnök beszédén
10 órája
- Gazdaság
Rohamtempóban drágulnak a lakások, mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat
Továbbra is jelentős a különbség a fővárosi kerületek között.
február 10., 14:42
- Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok
Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.
február 8., 15:38
- Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?
A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.
február 9., 06:16
- Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.
február 9., 16:47
- Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál
A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.
február 9., 08:01
- Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva
Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.
18 perce
- Címlapon
Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról
A katolikus egyházfő közelgő programjait lemondták.
6 órája
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.
1 órája