Ismét bajban a Miskolctapolcai Barlangfürdő
További Gazdaság cikkek
- Több napra leállt az ügyintézés az MVM online oldalán és alkalmazásában
- A drónbizniszbe is belecsap a 4iG, amely nemrég az űriparban kezdett terjeszkedni
- Több száz milliárd forintos kárt okoznak a csalók, egyetlen fegyver van ellenük
- Rendeletmódosítással változtatna a kormány a személyi okmányok kiállításán
- Leállt a Barátság kőolajvezeték, reagált a Mol az Indexnek
Október 3-án döntött úgy Miskolc városvezetése, hogy az energia-veszélyhelyzet miatt bezárják a Miskolctapolcai Barlangfürdőt. Ennek hatására sorra mondták fel foglalásaikat a helyi szállóhelyeken az oda készülő turisták, október 10-től pedig szinte kiürült Miskolctapolca.
Ez az állapot csupán október 28-ig tartott, ugyanis helyi vállalkozók, a megyei iparkamara és az önkormányzat együttműködéséből újranyitott a fürdő. A megegyezés szerint Miskolc a városvédelmi alapból finanszírozza a működés költségeit, a vállalkozók pedig a Miskolci Fürdők Kft.-vel kötendő egyedi megállapodások révén anyagilag járulnak hozzá a Barlangfürdő nyitvatartásához.
Több tízmilliós veszteség
Azonban a miskolci közgyűlés legutóbbi ülésén kiderült, hogy eddig mindössze 4,5 millió forint folyt be a vállalkozások által ígért összegből. Ugyanakkor a barlangfürdő ősszel mintegy 65 millió forint veszteséget termelt, amit az üzemeltető Miskolci Fürdők Kft.-nek és a városvédelmi alapnak kell lenyelnie.
A jelenlegi döntés szerint január 8-ig marad nyitva a létesítmény, ám utána két hétre biztos, hogy bezár. A zárvatartás alatt a tervek szerint befejezik az ősszel megkezdett felújítási munkálatokat, azonban arról, hogy utána lesz-e újranyitás, még korai beszélni – írta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hírportál.
(Borítókép: A Miskolctapolcai Barlangfürdő 2022. október 28-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)