Élesedik a verseny a jó tőkéért a startupok világában

További Gazdaság cikkek
-
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
- Megtört az átok, tartósan 400 alatt a forint
- Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát
- Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó
- Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat
A Vespucci Partners kockázatitőkealap-kezelő társalapítója arról is beszélt lapunknak, hogy
- egy ideig kevesebb befektetésért kell küzdenie a növekvő létszámú startupközösségnek;
- az egészségügyi szektorra kisebb hatást gyakoroltak a tőzsdepiaci változások, kiderült, hogy értékállóbbak ezek a befektetések recesszió idején;
- a nagyobb méretű befektetőknek több felhasználható pénzük maradt, a vagyonosabb embereknek viszont csökkent a likviditásuk;
- a kriptopiac iránti bizalmat pedig kikezdi ugyan az FTX-csőd, ettől azonban a kriptovaluta-vásárlás továbbra is jó befektetés.
Nehezített pályára állt 2022-ben a hazai és a nemzetközi gazdaság, amit kisebb és nagyobb szereplői egyaránt megéreztek. 2023-ra fordulva milyen trend uralja a befektetések körüli változásokat?
A globális recesszió hatással van a piacra, a befektetésekre és a startupértékelésekre is. Csökkent a befektetések száma, és az értékelésekben is brutális változást hozott 2022, a koraitól a késői fázisú startupokig. Egy hónapos adat:
az amerikai piacon 627 céges tőzsdére lépés történt, ám az addig beléjük fektetett érték alig ötödét érik csupán átlagosan ezek a vállalatok.
Ezek a lufik tehát jóval kisebbek, mint korábban. A legnagyobb újrarendeződés a késői fázisban lévő cégeknél látszik.
Minden szektorban jellemző ez az újrarendeződés?
Egyáltalán nem, számos területen nem volt jellemzően nagy változás a cégértékekben, ilyen az egészségügyi szektor is. Értékes tapasztalat, hogy az egészségügyi szektorra kisebb hatást gyakoroltak a tőzsdepiaci változások, kiderült, hogy értékállóbbak ezek a befektetések recesszió idején.
A cégértékelésekben megjelenő átrendeződés hatással van az alapítási kedvre is, vagy csak a befektetői motivációt befolyásolja?
Hála istennek az alapítási kedv nem csökkent, sőt talán még nőtt is a startupok száma. Viszont apad a bevonható tőke mennyisége, így a startupok látják, hogy élesedik a verseny a jó tőkéért. Huzamos ideig azért nem tartható az alacsony befektetési szint, hiszen minden cégnek van egy átlagosan három-öt éves befektetési időszaka, mandátuma, emiatt csak egy-két negyedévig lehet halogatni a döntést. Viszont a piacon elérhető kevesebb tőke és a növekvő számú startup miatt egy idő után csak a legjobb minőséget kínáló cégek tudják bevonzani a befektetést.
Bizalmatlanságot hozó jelenség
Mi várható a közeljövőben a tőkealapok piacán?
Minden valószínűség szerint kevesebb tőkealap jön majd létre. Jelenleg sokféle típusú alap működik, léteznek nyugdíjalapok, a funds of funds, a banki alapok vagy akár a vagyonosabb emberek saját alapjai.
Látszik, hogy a nagyobb méretű befektetőknek több felhasználható pénzük maradt, a vagyonosabb embereknek viszont csökkent a likviditásuk, így a kisebb alapok rajtuk keresztül kevésbé tudnak majd befektetni.
A Vespucci Partnersszel a közelmúltban tárgyaltunk az Abu Dhabi Investment Councillal, ahol több mint 3 trillió dollárt kezelnek, befektetéseiknél a belépő küszöb 200 millió dollár. Ők olyan nagyobb vállalatokba fektetnek, mint például az amerikai Sequoia alapkezelő, amely már bizonyított a piacon. Érdekesség, hogy a Sequoia is befektetője volt az FTX kriptotőzsdének, amely a közelmúltban váratlanul összeomlott. Ez a jelenség még az intézményi befektetők oldaláról is jóval nagyobb bizalmatlanságot fog előidézni a jövőben.
Mi vezethetett egy ekkora bukáshoz?
Látszik, hogy nem végezték el a megfelelő átvilágítást a befektetést megelőzően. A gigabotrányt kavaró Theranosnál ugyanezt a problémát lehetett látni. Ez egy most indult folyamat, a startupok az élesedő verseny közepette rá tudtak venni befektetőket, hogy pár nap alatt megállapodjanak, és a pénzügyek alaposabb ellenőrzése nélkül vágjanak bele a kalandba. Vissza kell térni ahhoz a módszerhez, hogy ismerjük meg jobban az alapítókat, és világítsuk át megfelelően a befektetési célpontokat.
Van eltérés a globális és a hazai folyamatok között a befektetések, értékelések terén?
A kelet-közép-európai régióban, benne Magyarországon lemaradásban van az innovációs ökoszisztéma – például az amerikai piachoz képest. Emiatt a cégértékelések a korai és a késői fázisban is még mindig sokkal alacsonyabbak nálunk, mint az Egyesült Államokban.
További különbség, hogy a startupok többsége magvető, esetleg Series A fázisban van, csak néhány található a Series B-ben.
Nagy eltérés, hogy míg például az USA-ban bizonyos cégeknél a recesszió nyomán hatalmas leértékelési hullámot láttunk, addig nálunk ilyet nem lehetett tapasztalni, egészségesebb módon reagált a piac.
Költséghatékony itthon fejleszteni
Ezt érzékeli a Vespucci is?
Mi a Vespucci Partnersnél a hibrid struktúrában hiszünk: azt támogatjuk, hogy a velünk kapcsolatba kerülő startupok itthon végezzék a fejlesztést, az értékesítés viszont már az Egyesült Államokban legyen.
Egyedüli magyarként olyan tehetségek között, mint Kylian Mbappé
Nyilatkozott nekünk a Forbes szerint a legtehetségesebb, harminc év alatti magyar.
Ennek a modellnek a működőképességét most lehet igazán megtapasztalni. Amíg a fejlesztés itthon továbbra is költséghatékony, addig sok amerikai startup a techszektorban kénytelen megválni munkavállalói jelentős részétől.
Az ottani techszektor munkaerőpiacán nagy verseny lesz, és csak a legképzettebbekre lesz komoly kereslet.
Egy novemberi felmérés szerint a lakosság jelentős része kriptovalutába és ingatlanba fektetne, hiszen ezek inflációálló befektetések. Valóban azok?
A felmérés valószínűleg az FTX-összeomlás előtt lehetett.
Ez így van.
Visszatérve az eredeti kérdésre, valószínűleg inflációállók. Az ingatlanbefektetésekhez hasonlóan a kriptopiaci befektetések sem egy-két éves megtérülési idejű üzletek. Hosszabb távra szólnak, ezért kevésbé mozgatja őket a pénzromlás, értékálóbbak. Hozzá kell tenni, hogy amikor a kriptoügyletek beindultak, mindenki azt hangsúlyozta, hogy azért rendkívül előnyös befektetés kriptovalutát venni, mert egyik típusa sem korrelál a tőzsdei piacokkal, emiatt recesszióálló.
Van jövőjük a kriptovalutáknak
Aztán kiderült, hogy mégsem ezt mutatja a valóság.
Az elmúlt év bizonyítja, hogy a kriptopiac is reagál a tőzsdei folyamatokra, mégpedig azért, mert tőzsdei befektetők is megjelentek a piacon. Természetesen az, hogy továbbra is hosszabb távra veszik az emberek a kriptopénzt, az értékállóság megmarad. Ám az FTX sorsa intő jel arra, hogy mi történik, ha egy teljesen decentralizált piacon megjelennek azok az befektetők, akik képesek centralizálni a tőkét. Hatalmas buborékot tudnak fújni, ami egyszer csak kipukkan. Ahogy korábban is említettem, ez kikezdi a bizalmat, piros zászlót jelent a befektetők számára a következő időszakban. Személy szerint azt gondolom, hogy a kriptovalutáknak van jövőjük.
(Borítókép: Macher Péter. Fotó: Vespucci Partners)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön
A tranzakciós illeték miatti korábbi emelések után ismét drágulnak a számlaköltségek.
február 28., 10:05
- Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói
Mélyül a bérválság Ferihegyen.
február 27., 15:05
- Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele
Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.
február 27., 14:35
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
7 perce
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
1 órája
- Címlapon
Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba
Bugár Béla: Vannak, akik szeretnek, és vannak, akik azt kívánják, hogy dögöljek meg.
3 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
6 órája
- Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt
Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.
február 28., 11:06
- Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól
Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.
február 28., 11:29
- Gazdaság
Orbán Gábor aggasztó híreket kapott Amerikából, de két számjegyű növekedést várnak idén
Terítette lapjait a Richter.
február 28., 11:30
- Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár
Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.
február 27., 13:32
- Címlapon
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.
1 órája
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
50 perce
- Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram
Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.
február 26., 09:15
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
2 órája
- Gazdaság
Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék
A megvásárolt termékek árát visszatérítik.
február 28., 12:38
- Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának
Fordulat történt az elektromosautó-piacon.
február 26., 06:24
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
4 órája
- Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon
Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.
február 28., 12:24
- Gazdaság
Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára
Politikailag motivált valótlanságok az szja-mentességről.
február 28., 12:26
- Gazdaság
Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni
Ez lehetett az utolsó beszéde jegybankelnökként, emlékezetesre sikerült.
február 27., 12:12
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
5 órája
- Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen
A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.
február 28., 13:09
- Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak
Adósságuk emiatt tovább emelkedik.
február 26., 07:28
- Gazdaság
Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől
A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.
február 27., 12:43
- Gazdaság
A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain
Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.
február 26., 15:47
- Címlapon
Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér
Kim Jodzsong szerint Washington provokálja az országát.
6 órája
- Gazdaság
Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak
Minden ötödik lakás még most is jelentősen alulbiztosított – itt az újabb lakásbiztosítási kampány.
február 26., 15:03
- Címlapon
Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba
A cég teljes visszatérítést ad vásárlóinak.
3 órája
- Gazdaság
Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat
2024 egy jelentős év volt a Magyar Telekom számára.
február 26., 10:54
- Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel
Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.
február 27., 09:54
- Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben
Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.
február 26., 10:41
- Címlapon
Beszorult jármű bénítja az Árpád híd forgalmát: emelőpárnával mentik a reggeli káoszban
Érdemes kerülőúton közlekedni.
4 órája
- Gazdaság
Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon
A kormányzati lépés 1 millió 715 ezer embert érint.
február 26., 16:42
- Címlapon
A tudósok nagyobb veszélyben érzik magukat, mint valaha
Az Indexnek írt levelükben állítják, stabilitás és kiszámíthatóság nélkül dolgoznak.
36 perce