Durva korlátozás – újabb szervezet pendítette meg az árstop kivezetését

DBZOL20220201004
2023.01.18. 17:53
A piaci folyamatok durva korlátozásának tartja az élelmiszerárstopokat a VOSZ. Az érdekékképviselet szerint az infláció várt csökkenésével párhuzamosan meg kell tervezni kivezetésüket.

Kedden a Magyar Kereskedelmi Iparkamara (MKIK) elnöke beszélt arról, hogy tárgyalnak a kormánnyal az élelmiszerekre vonatkozó hatósági árak kivezetéséről, most pedig újabb szakmai szervezet emelt szót az ársapkák ellen. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) állásfoglalása szerint meg kellene tervezni az élelmiszerekre érvényes árstopok kivezetését.

A VOSZ szerint

az árbefagyasztások feloldása az infláció remélt csökkenésével párhuzamosan, fokozatosan történhetne meg a lakosság és a gazdasági szereplők teherbíró képességét figyelembe véve. A szövetség erre tavasz végétől nyár elejétől lát lehetőséget.

Az árstopok a piaci folyamatok durva korlátozását jelentik, így csak átmeneti intézkedések lehetnek, és addig maradhatnak fenn, amíg feltétlenül indokolt – fejtették ki.

A normál piaci körülmények visszaállítása az élelmiszereknél hozzájárulna az ellátási láncok megfelelő működéséhez, vagyis ahhoz, hogy a magyar élelmiszeripari cégek ne veszítsenek itthon piacot – írja a VOSZ.

A közleményben kitérnek arra, hogy a 2022-ben több ezer boltot érintő bezárási hullám nem írható kizárólag az árstopok kontójára. A boltbezárásokhoz hozzájárult az energiaválság, a munkaerőköltségek megugrása és az ágazati különadó is. Ebből következik, hogy

az árstopok feloldása önmagában nem oldja meg a bolti kiskereskedelem problémáit, de hozzájárul azok csillapításához.

A kistelepülési boltok vissza nem térítendő támogatást kaptak operációjuk fenntartásához. Az ehhez hasonló támogatásokat továbbra is biztosítani kell, különösen azokon a területeken működő boltoknak, ahol a bolti kiskereskedelem fennmaradása, illetve a lakosság ellátása veszélybe kerülhet – közölte a szervezet.

(Borítókép: Az élelmiszerárstopról tájékoztató tábla a fővárosi Corvin Plazában található Príma üzlet bejáratában 2022. február 1-jén. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)