Szegény országokat tehet dúsgazdaggá a tengeri olajkitermelés

Újra megindult a tengeri kőolaj utáni vadászat, amit az energia iránti globális kereslet megugrása, az ukrajnai háború által kiváltott ellátási zavarok és a kőolaj emelkedő ára váltott ki. A Titanhoz hasonló óriási fúrótornyok ismét üzembe álltak a Brazília partjai mellett lévő mély vizekben, míg a meghajtás nélküli fúrótornyok sekélyebb vizekben bányásznak a Közel-Keleten.

A Westwood Global Energy Group kutatócég szerint 2022 decemberében az ilyen, offshore projektekhez fölhasználható, mintegy hatszáz fúrótorony 90 százalékát használták aktívan, ami – az öt évvel ezelőtti 63 százalékos arányhoz képest – nagy növekedést jelent.

Az olyan vállalatok, mint a Valaris, a Noble vagy a Transocean, amelyek a fúrótornyok tulajdonjogával rendelkeznek, egyre nagyobb lízingdíjakat szabnak ki az olajvállalatokra. Két évvel ezelőtt az átlagos napidíj még 200 ezer dollár körül mozgott, míg tavaly már 300 ezer volt, mostanra pedig egészen 400 ezer dollárra ugrott.

Az elemzők szerint 2023-ban akár a félmillió dollárt, azaz körülbelül 180 millió forintot is elkérhetnek naponta lízingdíjként az említett vállalatok

– írta a Reuters még tavaly szeptemberben.

Sok új offshore befektetést hajtanak végre Dél-Amerika és a Közel-Kelet térségében. Az Atlanti-óceán Brazíliához, Guyanához és Suriname-hez közeli partvidékein fúróhajók hemzsegnek a brazil nemzeti olajtársaság termelésének megugrása, valamint a régióban történt közelmúltbeli lelőhely-felfedezések miatt.

Nem biztos, hogy fenntartható az offshore stratégia

Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok nagymértékben támaszkodik a tengeri fúrásokra annak érdekében, hogy 2027-re napi egymillió hordóval növeljék olajtermelési kapacitásukat. Az Evercore kutatócég szerint Szaúd-Arábia új kapacitásának 80 százaléka offshore forrásokból származik majd.

Ennek a kitermelési formának azonban megvannak a kockázatai is: az offshore projektek jellemzően drágábbak, mint a szárazföldi fúrások, így hosszabb ideig tart, amíg a termelésből megtérülnek a költségek.

Emellett szembe kell nézniük a környezetvédő csoportok ellenállásával, amelyek aggódnak a fúrás éghajlatra gyakorolt hatása, valamint a váratlan katasztrófák veszélye miatt. A Mexikói-öbölben található Deepwater Horizon 2010-es tragédiája például az amerikai történelem legsúlyosabb tengeri olajszennyezését okozta.

Az olajpiacon sokkal kisebb részesedéssel bírnak a magán-, mint az állami vállalatok, emiatt jórészt utóbbiakon múlik, hogy az energiaszektorban sikerül-e véghez vinni a zöld átállást. Az állami olajvállalatok együttesen a világ nyersolajának háromötödét, földgázának felét termelik, emellett a Föld olaj- és gázkészletének kétharmada fölött rendelkeznek.

Ez azt is jelenti, hogy hiábavalók a magánvállalatok erőfeszítései, ha az állami olajóriások nem hajlandók a zöld átállásra a nagyobb profit miatt.

A legtöbb olajipari vállalathoz hasonlóan azonban a Mol is közzétette a zöldebb technológiára való átállási stratégiáját. Gaál Gellért, a Concorde energiapolitikai szakértője még augusztusban elmondta az Indexnek, hogy a fosszilis energiahordozók iránti kereslet továbbra is óriási, és ez az elkövetkező években sem lesz másképp, emiatt a szakértő szerint nem a jelenlegi helyett, hanem a jelenlegi mellett próbál meg kiépíteni egy zöldebb stratégiát a Mol.

Gaál Gellért ugyanakkor hozzátette: az erre vonatkozó beruházások egyelőre töredékét jelentik a nyugat-európaiaknak, ahol az éves beruházás 30-40 százalékát fordítják már a zöld átállásra.

Guyana lehet az új olajnagyhatalom?

A tengeri olajkitermelés fellendülése segíthet bizonyos fejlődő országok, például Guyana gazdasági fölzárkózásában. Az olajkincsek a következő évtizedekben milliárdos bevétellel áraszthatják el a szegény dél-amerikai országot. A Rystad Energy kutatócég szerint

Guyanában a legnagyobb üzemeltető az Exxon Mobil, a Hess és a China National Offshore Oil konzorciuma, amely először 2015-ben fúrt olajat az ország felségvizein. Azóta az ország az újonnan felfedezett nyersolaj közel egyötödét adja világszinten.

Tengeri olajfúrótornyok eloszlása világszerte	Összesen	Aktív	Munkaképes	Inaktív
Közel-Kelet	174	144	13	17
Északi-tenger (Barents-tenger)	70	46	19	5
Délkelet-Ázsia	68	33	17	18
Mexikó	50	28	13	9
Indiai szubkontinens	46	33	10	3
Távol-Kelet	107	53	19	35
Mexikói-öböl (USA-felségvizek)	44	26	1	17
Nyugat-Afrika	43	26	6	11
Dél-Amerika	47	35	2	10
További régiók	60	22	15	23

A fúróhajók iránti intenzív kereslet ellenére a vállalkozók óvatosak annak a mintegy 15 hajónak az újraaktiválásával kapcsolatban, amelyek a legutóbbi visszaesés miatt továbbra sem lettek üzembe helyezve. Az újraaktiválási folyamat 12-18 hónapig tarthat, és több mint 100 millió dollárba kerül. Ez a költség ugyanakkor a világjárvány óta az ellátási láncok korlátai, valamint a munkaerőköltségek miatt megugrott.

Tavaly júliusban a Valaris bejelentette, hogy 327 millió dolláros megállapodást köt a norvég olajtársasággal, az Equinorral, hogy 540 napra telepítse Valaris DS-17 fúróhajóját egy Brazília partjainál található mélytengeri mezőn. A teljes összegből 86 millió dollárt előre fizettek, részben a hajó újraaktiválásának fedezésére.

(Borítókép: Olajfúró-vezetékek Brazília partjai mellett. Fotó: Rich Press / Bloomberg via Getty Images)