Zuhan az antibébi-pirulák értékesítése, amit az infláció is érinthet

GettyImages-629403209
2023.01.29. 14:28
Magyarországon mintegy 30-35 százalékkal esett vissza a szájon át szedhető hormonális fogamzásgátló tabletták értékesítése darabszámban 10-15 éven belül, ennek hátterében elsősorban a médiában és az interneten megjelenő, gyakran fals információk állnak. Ezen gyógyszerektől való félelem a teljes európai piacon megjelenik, és kedvezőtlen hatása van az értékesítésre – mondta az Indexnek Turek Péter, a Richter Gedeon Nyrt. nemzetközi nőgyógyászati üzletágának vezetője.

Már az ókoriakat is foglalkoztatta a születésszabályozás kérdése, például az egyiptomiak a méhükben alkalmaztak mézet és akácleveleket a megtermékenyülés elkerülése érdekében, a közel-keletiek és a görögök egy különleges édesgyökérrel próbálkoztak, Arisztotelész cédrusolajtól várta a csodát, Hippokratész pedig a vízben feloldott és elfogyasztott rézben hitt. Az első óvszert az 1600-as években készítették állati bélből, a ma használatos gumieszközökre a XX. századig kellett várni. A születésszabályozás területén az igazi forradalmat a fogamzásgátló tabletták hozták el. Napjainkban többféle hormonális fogamzásgátló áll rendelkezésre, beleértve az orális tablettákat, tapaszokat, gyűrűket, injekciókat vagy épp a beültethető eszközöket. 

Világszerte népszerűek, és általában biztonságosnak és hatékonynak számítanak a hormonális fogamzásgátlók, ha helyesen használják őket.

Hatalmas a globális piacuk is, amely becslések szerint 2021-ben meghaladta a 7,57 milliárd dollárt.

A piac egyértelműen nagy, bár az elmúlt évek trendje alapján enyhén csökken a forgalmuk, számos termék áll rendelkezésre a különböző gyártóktól. Ebből hasít egy szeletet a magyar gyógyszeripari óriás. A Richter a világon a hormonális fogamzásgátló tabletta egyik legnagyobb gyártójává nőtte ki magát, az európai hormonálisfogamzásgátló-piacon pedig a 2. legnagyobb forgalmú gyógyszeripari cég. Nemcsak késztermék-előállításban, hanem a szükséges alapanyagok, a hormonok gyártásában is fontos szereplő, és ennek révén egyike a világ mindössze 5 cégének, mely saját szteroid-hatóanyagból gyárt készterméket. Tavaly a harmadik negyedévben az elemzői várakozásokat jelentősen meghaladóan nőtt a Richter árbevétele és nyeresége: az árbevétel 38,3 százalékkal 217,8 milliárd forintra, az adózott nyereség több mint duplájára, 82,1 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A magyar gyógyszervállalat fejlesztette ki a világ első sürgősségi fogamzásgátlóját a WHO közreműködésével. Globálisan több mint 100 országba exportálják a Magyarországon gyártott különféle nőgyógyászati termékeket, amelyek a fogamzásgátláson túl többek között az endometriózis és a méhmióma kezelésére is alkalmasak. A hazai vállalat vezető az orális fogamzásgátlók piacán Magyarországon, de a teljes nőgyógyászati termékkört tekintve több közép-kelet-európai országban és egyes nyugat-európai országokban is, például Spanyolországban és Portugáliában is elmondhatja ezt magáról. 

Míg Portugáliában a fogamzóképes nők közül 100-ból 70-en használnak valamilyen fogamzásgátló módszert, addig Magyarországon ez a szám 20 alatt van. 

Turek Péter kiemelte, hogy Portugáliában vannak családtervezési központok, ahol támogatott módon, ingyen lehet orális fogamzásgátlókhoz hozzájutni. Németországban kedvezményesen érhető el a termék 24 éves korig. A tendencia szerint nyugaton jelentősebb a reguláris (rendszeresen szedett) hormonális fogamzásgátlók használata, kelet felé haladva fokozatosan nő a sürgősségi fogamzásgátló készítményeké. Ez a szakértő szerint adódik a kultúrából, a vallásosságból is. Európában a hormonális fogamzásgátlókat csak orvos írhatja fel, ezalól egyedül Anglia képez kivételt, ahol néhány, csak progeszteront tartalmazó már OTC-ként, azaz recept nélkül is megvásárolható. Hasonló trend figyelhető meg a sürgősségi tablettáknál, azonban azokhoz vény nélkül jóval több országban hozzá lehet férni. 

Világszerte több kutatás is folyik a férfiakat célzó fogamzásgátló gyógyszerek fejlesztésére. Turek Péter szerint az eddigi eredmények nem voltak izmosak, jelenleg azonban van egy-két olyan megközelítés, amely akár eredményes is lehet. A Richter ezeket a trendeket nagy figyelemmel követi, hiszen az innováció a cég egyik legfontosabb értéke, de egyelőre nem vesz ebben részt, és nem köteleződött el e terület iránt.  

Piaci kihívások

A hormonális fogamzásgátlók képesek megakadályozni a teherbe esést, azonban nagyon sok országban az ilyen jellegű felhasználásuk csak másodlagos, mivel leginkább terápiás célokra alkalmazzák őket. A gyógyszer támogatja a méhnyálkahártya fejlődését, ezáltal segít a ciklus beállításában és kontrollban tartásában. Turek Péter az Indexnek kiemelte, hogy a médiában és az interneten nagyon sok negatív mítosz terjed a hormonális fogamzásgátlókról. Ezek a készítmények hormonokat (progeszteront, ösztrogént) juttatnak a szervezetbe, amelyek gátolják az ovulációt, megakadályozzák a petesejt spermiumok általi megtermékenyítését.

Sokan úgy vélik, hogy ezen gyógyszerek szedése megnehezíti a teherbe esést a gyógyszerszedés leállását követően. A kutatások azonban ezt cáfolják, sőt pont az ellenkezőjét mutatják, a gyógyszer szedését megszakítók pár hónapon belül áldott állapotba kerülnek. Az interneten elérhető rengeteg tévhit hatása a Richter Gedeon Nyrt. nemzetközi nőgyógyászati üzletágának vezetője szerint az európai eladásokra is egyre kedvezőtlenebb hatással van.

A magyar piacon az értékesítés 30-35 százalékkal esett az elmúlt 15 évben darabszámban.

A fals információk a szülőktől is erednek, akik még korábbi generációs tablettákat szedtek. Az ő aggodalmuknak az alapja, hogy az első ilyen készítmények még magas hormontartalommal rendelkeztek, azonban a tudomány fejlődésével egyre inkább a természetes hormonokhoz közelebb álló hormonokat alkalmaznak. Ugyanakkor az nem vitás, hogy ahogy minden gyógyszernek, úgy ezeknek az alkalmazása is járhat mellékhatással, de azok általában nem súlyosak, rendkívül ritka a trombózis. Itt talán érdemes megjegyezni, hogy a trombózis kialakulásának valószínűsége szignifikánsan alacsonyabb, mint terhesség alatt vagy a terhesség utáni időszakban.

Születésszabályozás a maga költségeivel

A Richter vertikálisan integrált cég, ez azt jelenti, hogy a hatóanyag-szintézistől a késztermék marketingjéig végig a termék mellett áll. A hormonokat Magyarországon gyártják, és hazai üzemekben is kerülnek bele a tablettákba. 

A hormongyártás rendkívül igényes és magas műszaki színvonalú technológiát követel. A gyártás teljesen szeparált, zárt rendszerű üzemben történik, melynek létrehozása és működtetése jelentős műszaki és anyagi erőforrásokat igényelt – írták a Richter Gedeon Rt. 100 éves története című könyvben. 

A hormonális fogamzásgátlók előállításának, mint a könyvrészlet is mutatja, megvannak a maga költségei. Különösen az innovatív megoldások, mint például a transzdermális fogamzásgátló tapasz, magasabb árkategóriában mozognak. Tablettákat szignifikánsan olcsóbb gyártani, mint hüvelygyűrűt vagy tapaszt. A nők leginkább a szájon át szedhető hormonális tablettákat választják, a hüvelygyűrűk a magyar piacon kis szegmenst képviselnek, ahogy a tapasz is. Gyógyszerhatástani szempontból számos előnye van a tapasznak, mivel a hatóanyag egyenesen a vérbe kerül, nem érinti a májat. Ezt a gyógyszerformát alkalmazzák más terápiás területeken is, mint például onkológiai kezelésnél, fájdalomcsillapításnál. 

Hosszú távon bár egyszeri nagyobb befektetéssel jár, ugyanakkor a legköltséghatékonyabb megoldás a több éven keresztül védelmet nyújtó, hormontartalmú, méhen belüli eszköz használata.

Az energiaválság miatt megnövekedtek a gyártási és szállítási költségek, a hatóanyagok költsége, továbbá az alap- és csomagolóanyagok ára is emelkedik.

Ugyanakkor a gyógyszergyártó sok esetben nem tud olyan mértékben árat emelni, mivel a vényköteles gyógyszerek ára hatóság által szabályozott, szemben a vény nélkül kapható gyógyszerekével. Az infláció érintheti a hormonális fogamzásgátlókat, mivel a társadalombiztosítás által nem támogatottak, így a legtöbb országban szabad árazásuk van, azonban a más területeken kizárt áremelés korlátozza itt is a lehetőségeket, nincs mód olyan mértékű emelésre, mint amilyen más iparágakban tapasztalható. Turek Péter megjegyezte, hogy az inflációs nyomás ellenére se vesznek vissza a szegmens kutatás-fejlesztésre fordított forrásaiból.

Szintetikustól a természetes hormonokig

1901-ben kezdődött a Richter Gedeon Nyrt. története: a cég első terméke egy évvel később egy hormonális gyógyszer volt, változókorú nőket célozták meg, a készítmény hormonját állati forrásból állították elő. Az alapító, akit a magyar gyógyszerészet atyjaként tartanak számon, úttörőként kutatta a hormonokat, a ’20-as években egy bécsi professzorral kísérletezett az első fogamzásgátló elkészítésén, végül az első ilyen terméket az 1950-es években Amerikában dobták piacra. 

A hormonális fogamzásgátlók mögött mostanra több generáció is van, a gyártók célja, hogy a lehető legtermészetesebb hormont szintetizálják. Sokaknak bizonyára ismerősen cseng az ösztron (E1), az ösztradiol (E2) és az ösztriol (E3) neve, de a természetes ösztrogéneknek létezik egy negyedik képviselője is, az ösztetrol (E4). Az E4 merőben új terápiás alternatívát jelent, jelenleg az innováció csúcsa, hiszen az első olyan orális ösztrogén, amely nem szintetikus EE- (etinilösztradiol-) vagy E2-származék. 

Az E4-et terápiás célra növényi forrásokból állítják elő, több bizonyított előnye is van, mint például neutrális hatása a májra.

Az ösztetrol természetes ösztrogénvegyület, amely a terhesség alatt az anyai és a magzati keringésben is nagyobb koncentrációban van jelen, mint a többi ösztrogénvegyület. Az orális gyógyszerként való lehetséges alkalmazása iránt az elmúlt két évtizedben nőtt meg az érdeklődés, miután több vizsgálat igazolta a vegyület kedvező farmakológiai tulajdonságait és biológiai hatásait. 

(Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: BSIP / Universal Images Group / Getty Images)