Tovább forrnak az indulatok az Auchannál
További Gazdaság cikkek
- Kiderült, hány luxusautót adtak el novemberben Magyarországon
- 320 ezer bankkártyát hív vissza az OTP Bank külföldön
- Történelmi mélypontra került a forint, Orbán Viktor rámutatott a forintgyengülés felelőseire
- Jelentősen megváltozhat a budapesti lomtalanítási rendszer
- Különös indokkal szünteti meg a kormány a paksi különleges gazdasági övezetet
Sztrájkfeszültség alakult ki az Auchannál, ahogy arról múlt csütörtökön az Index elsőként számolt be. Az ügy előzménye, hogy a francia élelmiszer-kiskereskedelmi lánc hazai leányvállalata nem jutott egyezségre a munkavállalók mögött álló érdekvédelmi képviselettel, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ), annak hiányában pedig szerda este az egyeztetések tárgyát képezőnél jóval szerényebb bérfejlesztést jelentett be.
Jelentős különbségek a bérek között
Lapunk úgy tudja, jelentősen fokozta az elégedetlenséget a legnagyobb dolgozói létszámot kitevő áruházi munkakörökben, tehát jellemzően a pénztárosok, árufeltöltők között, hogy péntek délután a Tescónál bérmegállapodásra jutott a KASZ. Információink szerint
a többség azt nehezményezi, hogy a Tescóval kapcsolatos iparági pletykák nehéz anyagi körülményekről és továbbra is a fejük felett lebegő kivonulásról szólnak, a brit hátterű lánc mégis kedvezőbb feltételeket teremtett a dolgozóinak.
A múlt heti bejelentések eredményeképp ugyanis a forgalom és lokáció alapján nem kiemelt vidéki áruházakban a belépő szintű bruttó bér 320 ezer forint a Tescónál, az Auchannál viszont csak 297 ezer forint. Nézőpont kérdése, hogy mennyire sok vagy kevés 23 ezer forint, mindenesetre a nagyobb munkaterhelés miatt kiemelt egységeiben a Tesco 40 ezer forintos pótlékot ad,
így ezeken a helyeken máris a 360 ezres kezdő bruttó bér áll szemben a 297 ezer forintossal.
Az Index úgy értesült, mindez olaj volt a tűzre, így míg napokkal korábban egy szűkebb réteg beszélt csak nyíltan a sztrájk lehetőségéről, addig ma már egyre több csendes elégedetlenkedő áll készen akár munkabeszüntetés árán is kiállni a kedvezőbb bérekért és juttatásokért.
A szakszervezet sztrájkhangulat-felmérése még tart, egységes ellenállásról azonban nem lehet beszélni, vannak olyan áruházak, ahol azok vannak többségben, akik beletörődtek a bérfejlesztés mértékébe, több helyen viszont a sztrájkpárti elégedetlenkedők vannak többségben.
Nyílt levél a vezérigazgatónak
Az viszont a munkabeszüntetés helyett sokkal inkább a közös megoldáskeresés, a párbeszéd újbóli megnyitása irányába mutat, hogy az Auchan Magyarország vezérigazgatójának, Dominique Ducoux-nak címzett sorokban arra kérik a hazai leányvállalat vezetőit,
gondolják át újra a 2023-as évre kommunikált bérfejlesztést, azzal csökkentve az elégedetlenséget, javítva a munkavállalói lelkesedést, valamint a társaság sikerességét. Önökön is múlik, hogy egy versenyképes vagy egy hanyatló vállalatot szeretnének Magyarországon látni
– olvasható a KASZ Auchan Alapszervezet lapunk birtokába került nyílt levelében, amelynek aláírói a szakszervezeti bizottság (szb) titkára és titkárhelyettese.
A levélben megállapították, hogy az elmaradt bérmegállapodással a vállalat azt fejezi ki, hogy nem érzi át kellőképpen a munkavállalók szociális és anyagi problémáit. Egyúttal jelezték: értik, hogy a társaságnak számos kihívással kell szembenéznie, de azt is tudják, hogy a munkavállalók munkája alapvetően befolyásolja a vállalat sikerességét. Vagyis, ha nincs megfelelő létszámú motivált és lojális munkavállaló, akkor a vállalat működése veszélybe kerül.
A Tescóra „lassan kivonuló, tömeges létszámleépítéssel sújtott konkurensként” hivatkozva azt jegyezték meg a KASZ Auchan Alapszervezetnél, hogy még ők is tudtak elfogadható bért ajánlani. „Felkészültek arra, hogy dolgozók nélkül nem fog működni egyik áruház, illetve a vállalat sem?” – teszik fel a kérdést.
Napirenden a munkába járás támogatása
Kitértek a levélben a gépjárművel történő munkába járás költségtérítésére is, remélve, hogy azt a terveknek megfelelően a kormány hamarosan rendeletben szabályozza. Mint ismert,
az adómentesen kilométerenként adható támogatás jelenleg 15 forint. A felső határ azonban az eddigi 15-ről 30 forintra fog emelkedni, a minimális összeg pedig 18 forint lesz kilométerenként.
Ha már a munkába járás, csakhogy egy pozitívumot is kiemelhessünk, azt viszont örömmel nyugtázta az szb-titkár és helyettese, hogy az Auchan már nemcsak a helyközi közösségi közlekedést támogatja, hanem a helyit is. Állításuk szerint hosszú évek óta kérték már ezt a vállalat vezetésétől, és az óhaj végül meghallgatásra került. Abban bíznak, hogy hasonló felfogást tapasztalnak majd a bértárgyalások újranyitásánál mint lehetőségnél is.
Nyitott a párbeszédre az Auchan
Az Auchan Magyarország vezetősége a rendelkezésre álló keretek maximális kihasználásával, felelősen alakította ki az idei bérfejlesztést, mindvégig szem előtt tartva a vállalat hosszú távú fenntarthatóságát és a munkahelyek megőrzését - reagált az Index megkeresésére a vállalat.
Az áruházláncnál kifejtették: a versenytársak kialakított bér- vagy jövedelemstruktúrája nem azonos, ezek kiragadott részleteit egymással összehasonlítani nem célravezető és nem ad reális képet. Az Auchan vezetése a teljesítmény díjazása mellett az összjövedelem jelentős növelésére helyezte a hangsúlyt, és "továbbra is bíznak benne, hogy munkatársaiknak és potenciális munkavállalóiknak a jelenlegi gazdasági helyzetben is vonzó munkahelyet tudnak kínálni és biztosítani hosszú távra".
A lapunknak küldött válaszban arra is kitértek, hogy az Auchan Magyarország vezetése – ahogy mindig, most is – nyitott a munkavállalói visszajelzésekre és a párbeszédre. "Ugyanakkor azt ismét megerősítjük, hogy a cégvezetéshez sztrájkra utaló jelzés vagy bejelentés eddig nem érkezett" - tették hozzá.
(Borítókép: Nagy Tamás / Index)