A GVH vizsgálatot indított a Wizz Airrel szemben
![GettyImages-1291918449](https://kep.index.hu/1/0/4740/47403/474030/47403003_32a9c2b396d2359e8023466e66444cb1_wm.jpg)
A tájékoztatás szerint a légitársaság vélhetően a fogyasztók döntésének szempontjából jelentős információkat hallgat el (vagy közöl későn) online felületein, hogy a drágább lehetőségek irányába befolyásolja a jegyvásárlókat. A gyanú szerint a cég elhallgatja a fogyasztók elől, hogy a legolcsóbb csomagopciót is lehetőségük van kiegészíteni elsőbbségi szolgáltatás, illetve feladott poggyász megrendelésével.
Egyes, magasabb költségű csomagopciókról a társaság megtévesztően állíthatja, hogy „akár drágább is lehet”, ha csak az utasfelvételkor foglalnak maguknak ülőhelyet – ez ugyanis vélhetően csupán más, olcsóbb csomagopcióra igaz. Emellett az online utasfelvételkor félrevezető megnevezéssel, illetve egyéb technikai megoldásokkal kapacitálhatták a fogyasztókat a feláras ülőhelyválasztásra.
A GVH tavaly ősszel átfogó gyorselemzését követően nyomatékosan figyelmeztette a Magyarországon elérhető légitársaságokat arra, hogy jegyeladási és reklámgyakorlatuk során változtassanak a fogyasztói döntéseket észrevétlenül torzító módszereiken. A hatóság októberben jelezte: ha az érintett piacon nem észlelhető előrelépés, versenyfelügyeleti eljárások keretében vizsgálhatja a tisztességes verseny szabályainak érvényesülését.
Közölték, hogy a hasonló kifogásolható gyakorlatok egyre elterjedtebbek: az Európai Bizottság a múlt hét elején hozta nyilvánosságra az összehangolt, 25 országra kiterjedő gyorsvizsgálat eredményeit. Az eredmények alapján a vállalkozások jelentős része torzítja tisztességtelen módszerekkel a fogyasztók döntéseit a saját érdekeit szolgáló lehetőségek felé, internetes felületeik kialakításával vagy nyelvezetével.
A GVH leszögezte, a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul.
Lapunk az ügyben megkereste a Wizz Airt, válaszukat változtatás nélkül közöljük:
„A Wizz Air minden tőle telhetőt megtesz a vonatkozó jogszabályok betartása érdekében, emiatt a február 7-én indított eljárás sikeres lefolytatásához a légitársaság mindenben segíti a Gazdasági Versenyhivatal munkáját.”
(Borítókép: Joris Verwijst/BSR Agency/Getty Images)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány
Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.
február 11., 08:30
- Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa
Éppen csak az átlag alatt vagyunk.
február 11., 09:00
- Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat
A februári nyugdíjjal együtt érkezik.
február 11., 12:22
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
1 órája
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
3 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
4 órája
- Gazdaság
Fontos ipari kapu nyílik Egyiptomban, 450 milliárdos megrendelést kap a magyar vasúti járműgyártás
február 10., 16:08
- Gazdaság
A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű
Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et a létesítmény.
február 11., 12:28
- Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint
A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.
február 11., 06:52
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
7 órája
- Gazdaság
Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar
Vajon lehet-e újra virágzó sörkultúránk, és hogyan segíthetne ebben az állam?
5 órája
- Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét
A kormány számol az új energiaforrással.
február 11., 05:40
- Gazdaság
Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre
A Moldovából kiszakadt régió elutasította az EU-s támogatást.
február 10., 21:17
- Gazdaság
Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása
Két ok miatt száguld a sárga nemesfém, ebből az egyik Donald Trump.
február 10., 13:46
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
4 órája
- Gazdaság
2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!
Több kategóriában is keresik a legjobbakat.
február 10., 15:31
- Gazdaság
Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben
A ZF Hungária újabb 50 dolgozó elbocsátására készül az iparágat sújtó visszaesés miatt.
február 11., 18:56
- Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni
100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.
február 8., 19:01
- Címlapon
A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán
Az eseményen szóba került a magyar agrárium helyzete és Magyarország katonai biztonsága is.
6 órája
- Gazdaság
Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén
Nagy Márton szerint azonban még van három kihívás, amelyekre megoldást kell találni.
február 11., 21:01
- Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
47 perce
- Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok
Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.
február 8., 15:38
- Címlapon
„Ez egy nyilvános korbácsolás volt” – örömködik Vlagyimir Putyin televíziója az amerikai alelnök beszédén
10 órája
- Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?
A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.
február 9., 06:16
- Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva
Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.
33 perce
- Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba
Ha kell, jöhetnek az árstopok.
február 10., 09:16
- Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz
Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.
február 10., 11:33
- Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára
Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.
február 8., 21:10
- Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását
Csak nagy duma a vámháború?
február 9., 09:47
- Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.
február 9., 16:47
- Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére
Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.
február 10., 12:42
- Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál
A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.
február 9., 08:01