Magyarországnak óriási szerencséje van, ami a GDP 4 százalékában mérhető

A külpolitika egyik legkevésbé megkérdőjelezett dogmája az, hogy a világgazdaság globalizálódott. A számok valóban alátámasztják ezt a tézist. Az országok közötti kereskedelem összértéke manapság eléri a 20 ezer milliárd dollárt, az 1980-as évektől kezdve a tőkeáramlás éves növekedés üteme pedig 500 milliárd dollárról 4 ezer milliárdra emelkedett.

Ugyanakkor félrevezető lenne ebből azt a következtetést levonni, hogy a termékek, szolgáltatások és a munkaerő áramlása mindig globális.

Amikor a vállalatok, ellátási láncok és egyének a nemzetközi szintre kerülnek, akkor sem tudják figyelmen kívül hagyni a földrajzi adottságokat.

A neoliberális korszak kezdete óta több közgazdász visszaszorult az ideológia kritikája miatt. Karl Polányi osztrák–magyar gazdaságtörténész már 1944-ben bírálta a klasszikus közgazdasági nézeteket, és azt állította, hogy a teljesen szabadpiac utópisztikus mítosz. A háború utáni időszak kutatói, köztük Joseph Stiglitz, Dani Rodrik, Raghuram Rajan, Simon Johnson és Daron Acemoglu is megértették, hogy a földrajzi helyzet sokat számít.

A kereskedelem ennek tökéletes példája.

Ehhez képest a határokon átnyúló tranzakciók következtében az esetek felében a szállítás kevesebb mint 4800 kilométert tesz ki.

Az a tény, hogy a földrajzi helyzet szerepet játszik a gazdasági eredmények meghatározásában, még csak most kezd megjelenni a politikai körökben, de egyre több kutatás támasztja alá. Thomas Piketty, Emmanuel Saez és Gabriel Zucman munkáitól a Raj Chetty és Thomas Philippon által írt tanulmányokig ma már egyetértés van a kutatók között abban, hogy a földrajzspecifikus tényezők, például a közegészségügy, az oktatás és az ivóvíz minősége fontos gazdasági következményekkel járnak.

De ott van például a nemzetközi makroökonómiában és kereskedelemben alaptételnek számító gravitációs modell is. Ennek lényege, hogy az országok közötti kereskedelmet a költséghatékonyságon kívül számos más tényező is befolyásolja. Ezek a következők:

• távolság,
• kulturális kapcsolatok,
• földrajzi adottságok,
• multinacionális vállalatok,
• határok.

A kereskedelem előtti korlátokat ugyanakkor regionális szabadkereskedelmi megállapodásokkal lehet kiküszöbölni. Ezért kereskedik az Egyesült Államok európai partnereinél jóval többet Kanadával vagy Mexikóval az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményen (NAFTA) keresztül, de ezért van az is, hogy Magyarország exportjának 85 százaléka az Európai Unión belülre – elsősorban Németországba – irányul.

Nem nagyon merészkedünk a kontinensünkön kívülre

A nemzetközi tőkeáramlások sokkal inkább regionálisak, mint globálisak. A határokon átnyúló részvény- és kötvénytranzakciók vásárlói sem jellemző, hogy globálisan gondolkodnának.

A külföldi közvetlentőke-befektetések (FDI) általában a kereskedelemben meglévő folyamatokat követik le. A határokon átnyúló pénzügyi befektetések több mint fele az Európai Unión belül bonyolódik le, míg az ázsiai bankok és vállalatok által nyújtott hitelezés, kölcsönzés és az FDI rátája gyors növekedésben van Ázsiában.

Az emberek a saját régiójukon belül élik le az életüket. Világszinten a legtöbb ember soha nem hagyja el a saját országát, akik pedig külföldre utaznak, azoknak jóval több mint a fele soha nem hagyja el a saját régióját. Az egyes kontinenseken nyaralók száma túlnyomórészt a földrészen belülről érkezik.

Az áruk, a pénz, az információ és az emberek nemzetközi áramlásának több mint fele három fő regionális csomóponton belül történik: Ázsiában, Európában és Észak-Amerikában. Kína, Dél-Korea, Tajvan és Vietnám gazdasági felemelkedése regionális befektetésekkel és inputokkal kezdődött.

1993 és 2007 között Mexikó gazdasága több mint kétszeresére nőtt, nagyrészt a NAFTA-nak köszönhetően.

A kereskedelmi egyezmények is általában regionálisak. Bár az 1990-es években megalakult a Kereskedelmi Világszervezet (WTO), tagsága és felügyeleti jogköre kibővült, az elmúlt 30 évben ugyanolyan fontos, ha nem fontosabbak voltak a két- és többoldalú szabadkereskedelmi megállapodások, amelyek általában ugyanazon régió országait érintik.

Az európai országok először egymással kötöttek ilyen megállapodásokat. Brazília Argentínával, Paraguayjal és Uruguayjal egyezett meg. Miután kétoldalú kereskedelmi megállapodást kötött Izraellel, az Egyesült Államok Kanadával és Mexikóval, majd később a nyugati féltekén további tíz országgal tette meg ugyanezt.

Az ázsiai nemzetek a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének szabadkereskedelmi övezetén, majd a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerségen (RCEP) keresztül fogtak össze. Az olyan globális megállapodások, mint a CPTPP, amely a Washington által kidolgozott, de az Egyesült Államok által később elhagyott paktum utódja, sokkal inkább kivételt képez, mint szabályt.

A vállalatok földrajzi elhelyezkedésüktől függően különbségeket látnak az eredményben. Sokan külföldre terjeszkedtek, hogy növeljék a bevételeiket, kihasználva a különböző készségek és a bérköltségek eltérését országonként. Aki azonban túl messzire megy, annál a költségek ismét emelkedni kezdenek.

2010-ben egy 123 amerikai multinacionális vállalat bevonásával készült tanulmány megállapította, hogy az eszközök megtérülése javult a vállalatok nemzetközi terjeszkedésével a régión belül, de csökkent, amikor távolabb merészkedtek a székhelyüktől.

Magyarország nagyon szerencsés, hogy az EU tagja

Ezért különösen fontos azoknak a regionális hálózatoknak az erőssége, amelyekhez egy ország tartozik. És ebben a tekintetben az európai országok, köztük Magyarország is jó helyzetben van. Bár a brexit és az erősödő euroszkepticizmus törékennyé teheti az EU-t, az európai kontinens valójában a világ leginkább integrált régiója.

Az országait összekötő mély kapcsolatok több mint fél évszázados diplomáciai alkukban gyökereznek, amelyek létrehozták az egységes piacot, a közös útlevelet és a közös valutát, miközben az EU kereskedelmének csaknem kétharmada az unión belül marad.

A közép-kelet-európai országok sokkal közelebb kerültek a jóléti társadalmakhoz, az uniós tagság pedig a támogatási politikának is köszönhetően a GDP-növekedés ütemében is meglátszik, ugyanakkor kétségtelen, hogy a nemzetgazdasági – és ezzel együtt a politikai – kiszolgáltatottságuk megnőtt.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a következő uniós költségvetési ciklusnak is Magyarország lesz az egyik legnagyobb haszonélvezője, ez a szakértők becslései szerint a GDP 3,4, de akár 4 százalékát is kiteheti majd. A kiszivárgott hírek szerint Orbán Viktor azonban ennek ellenére mondta azt Kötcsén, hogy 2030-ra nettó befizető lehet az ország, és addigra érdemes végiggondolni az EU-s tagság értelmét.

A miniszterelnök nemrégiben állítólag nemmel válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy szeretné-e, ha országa uniós tag lenne. Rod Dreher amerikai újságíró a The American Conservative magazinnál működő blogjában számolt be az elhangzottakról, és az eredeti bejegyzésében még szerepelt a kormányfő tömör válasza. Nem sokkal később átírta a szöveget, e szerint Orbán Viktor számára „fájdalmas” a magyar EU-tagság. Az igazsághoz azonban hozzá kell tenni, hogy a zártkörű rendezvényen nem lehetett hangrögzítőt használni, az újságírók utólag csak a jegyzeteikre támaszkodhattak.

A Népszava megkérdezte Rod Drehert a változtatás okairól, az újságíró a következőket válaszolta a lapnak:

Az eredeti posztban nem magyaráztam el kellőképpen, hogy a miniszterelnök milyen kontextusban tette a megjegyzését. Egyértelműen viccelt, amikor azt mondta, hogy határozottan nem maradna az Európai Unióban. Mosoly futott át az arcán.

Az uniós jogszabályok, az ennek következtében kialakuló jogharmonizációs folyamatok és a közös európai gazdasági tér nemcsak a tagállamoknak, hanem a harmadik országból érkező befektetők számára is rendkívül vonzó, elsősorban a kiszámíthatóság miatt.

Magyarország versenyképességének egyik legfőbb alapja pedig az, hogy tagja az Európai Uniónak.

(Borítókép: Carl Court / Getty Images)