Megvan, mennyivel emel a Telekom

581777338272566596 HUSZ6619
2023.02.23. 12:38
Megtartaná kereskedelmi lendületét a Magyar Telekom, amely idén 5-10 százalékos növekedésre számít – hangsúlyozta a társaság üzleti eredményeiről szóló sajtóbeszélgetésen Daria Dodonova gazdasági vezérigazgató-helyettes, aki szólt az inflációkövető díjkorrekcióról is.

A Magyar Telekom a menedzsment 5 százalékos várakozását meghaladva 7,8 százalékkal magasabb árbevételt ért el tavaly a számos kihívás ellenére, ami óriási eredmény, ezt a piac is értékelte, hiszen csütörtök reggel több mint 6 százalékos pluszban nyitott a Telekom – mondta Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója a társaság szerda este közzétett, 2022. utolsó negyedévre és az egész évre vonatkozó pénzügyi eredményeiről. 

A SIM-kártyák száma 5,6 százalékkal közel 6 millióra bővült, ebből 3,8 millió az előfizetéses szerződéses ügyfél – ismertette. 

Jön a díjkorrekció

Bátor lépést tettünk azzal, hogy döntöttünk az inflációkövető díjkorrekcióról – mondta a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese, aki kiemelte, hogy a cégcsoport felülteljesítette az előzetes célkitűzéseket.

Az inflációkövető díjkorrekció eredményeként idén a bevétel 5-10 százalékos növekedésre számít a kihívások ellenére.

Ezek között említette a makrogazdasági hatásokat, az energiaárakat, valamint a kormány által kivetett extraprofitadót, amelynek összege 24 milliárd forintot tett ki 2022-ben. 

Az otthoni internet-, tévé- és telefonszolgáltatások, valamint a net- és mobil-hangszolgáltatás havi díjaira vonatkozik a díjkorrekció. A forgalmi díjakat, azaz perc- és SMS-díjakat, kiegészítő szolgáltatások díjait a változás nem érinti, azok nem módosulnak. Ilyenek például az eseti netbővítők vagy a set-top boxok díjai.

A TELEKOM 14,5 SZÁZALÉKKAL EMELI ÁRAIT MÁRCIUS 1-JÉTŐL.

A módosított havi díjakkal az első számlákat áprilisban, az eddig megszokott számlázási időszakban készítik el, így áprilisban kell fizetni először az új díjakat.

Az adat a növekedés motorja

Rékasi Tibor a növekedés motorjának a mobiladatot nevezte. A mobilügyfelek 15,1 százaléka 5G-s készüléket használ, amely 2021-hez képest 6,1 százalékos növekedés. Tavaly több mint 25 százalékkal emelkedett az egy főre jutó átlag havi mobiladat-fogyasztás, amely már 9,7 gigabyte körül mozog. Ez jól szemlélteti a digitális hírfogyasztásban és szórakozásban megjelenő éhséget. Ehhez biztosítaniuk kell a hálózatot, így nem elhanyagolható az infrastruktúra fejlesztése.

A Telekom piacra dobta a T-Phone-t, amellyel céljuk, hogy megfizethető áron jussanak az ügyfelek 5G-kompatibilis készülékhez, ezzel támogatva az 5G térhódítását. 

Már 5500 ilyen telefont adtak el. Továbbá sikerült növelni a kkv-k elégedettségét: az üzleti ügyfelek is kihasználják a digitalizáció adta lehetőségeket. A Telekom mobilalkalmazást az ügyfelek háromnegyede használja, és több mint 1 millió tranzakciót bonyolított le Vanda, a mesterségesintelligencia-alapú virtuális üzleti asszisztens. A chatboton keresztül 296 ezer tranzakciót bonyolítottak az ügyfelek.

Intenzív vezetékes hálózatfejlesztés

Kitért arra is, hogy 1,2 milliónál is több ügyfél kapcsolódik már a Telekom gigabites hálózatához, amelyet folyamatosan fejlesztenek. 375 ezer új optikai elérést építettek ki, és már több mint 3,4 millió háztartás számára lett elérhető a gigabites sebesség 1400 településen. A Telekom által lefedett hozzáférési pontok 77 százaléka gigabitképes, a régebbi – például rézhálózat – technológiákat több mint 100 településen kapcsolták le.

A vezetékes piac bővülését támogatta megújult 4K tv-csatornák, egy év alatt a vezetékes broadband ügyfélbázis 7 százalékkal gyarapodott, a vezetékes adatforgalom 35 százalékkal nőtt.

Rékasi Tibor ismertette a vállalat idei céljait is, amelynek fókuszában a digitalizáció áll, a hálózatfejlesztés, amely mellett nagy hangsúlyt fektetnek az adatvezérelt képességekben rejlő lehetőségek kiaknázására is. Legfőbb törekvésük, hogy stabilan működjenek, és növeljék az energiahatékonyságot. Úgy véli, hogy az új piaci szolgáltatóval erősödni fog a verseny, a stratégiájuk mentén járnak majd el.

(Borítókép: Huszti István / Index)