Senki sem beszél a legrosszabbról, pedig fel is készülhetnénk rá

A miniszteri biztos az Indexnek arról is beszélt, hogy

• mekkora a magyar piac mérete nemzetközi összevetésben,
• miért a lakásbiztosításokkal indult el a szektor átalakítása,
• miért érzik úgy az ügyfelek, hogy a biztosító épp a bajban nincs mellettük, és ezért mennyiben maguk az emberek felelősek,
• miközben autónkat, mobiltelefonjainkat ma már rendszerint biztosítjuk, az életünket nem tekintjük biztosítandónak,
• milyen szerepük lesz a jövőben a biztosításközvetítőknek,
• milyen céljai vannak az államnak a biztosítási piacon, és maga felé hajlik-e a keze a szabályozásnál?

Hogy látja, megfelelő a családja biztosítási védelme?

Dehogy! Nem mondhatnám, hogy teljes körű, mindenre kiterjedő fedezettel rendelkeznek a családom tagjai. Senki sem próféta a saját hazájában. Hiába töltöttem el évtizedeket ebben a szektorban, egyedül nem tudtam eléggé példamutató lenni, ehhez valószínűleg több aktor sikeresebb együttműködésére lett volna szükség, a fiatalabb generációk kapcsán különösen látszik ennek hiánya.

Nagy a lemaradás

És a magyar biztosítási piac helyzetével elégedett?

A rövid válaszom: nem. A hosszabb: a magyarok összességében nem költenek eleget biztosításra. Ez rossz mindenkinek, de elsősorban annak, aki nincs megfelelően biztosítva. Hiszen ez óriási fedezetlen kockázat, és így potenciálisan nagyon nagy anyagi veszteség érheti a családokat, vállalkozásokat. Gondoljunk csak bele, mi történik, ha egy káresemény úgy ér minket, hogy nem vagyunk biztosítva, vagy a biztosításunk csak a kár egy kisebb részét fedezi. Az elmúlt évek extrém eseményei (Covid, háború, gazdasági növekedés) ennek fontosságára különösen rávilágítanak.

Mennyire rossz a helyzet?

Érdemes ezt nemzetközi összehasonlításban megvizsgálni, és látni fogjuk, hogy tényleg le vagyunk maradva. Az OECD-országokban, vagyis

Nem véletlenül deklarált célja a gazdasági kormányzatnak, hogy változtasson ezen, és ebben már történtek is lépések.

Azt tudják mondani, hogy „biztosításra, magyar!”?

Erőltetni ezt nem lehet, de ösztönözni igen: minél több ember és vállalat rendelkezik biztosítással, ha úgy tetszik, minél szélesebb a nemzeti kockázatközösség, annál nagyobb tömegre oszlanak szét a kártérítések összegei. Ezzel pedig mindenki jól jár: az ügyfelek valódi és olcsóbb védelmet élvezhetnek, az állam nyugodt lehet az emberek és a vállalatok miatt, a biztosítók pedig a kisebb díjak és így kisebb marzsok mellett is magasabb nyereséggel számolhatnak.

A családok legnagyobb vagyoneleme a lakás

Jelentős változtatásokat jelentett be február elején a Gazdaságfejlesztési Minisztérium a lakásbiztosításokra vonatkozóan. Miért pont ezen a területen kezdi a biztosítások reformját az állam?

Jól látható, hogy a fiatalabb korosztály számára bizonyos vagyonelemek, mint például a gépkocsi, már közel sem számítanak olyan státuszszimbólumnak, mint korábban nekünk. Ugyanakkor

a saját lakáshoz generációtól függetlenül körmünkszakadtáig ragaszkodunk. Logikus, hogy a reform ezen a területen kezdődött el.

Igen, de a lakások több mint 70 százaléka biztosítva van. A biztosítók örülnének, ha más területeken is ilyen magas biztosítottságot tudnának elérni. Hol van akkor a gond?

Ha a 70 százalékot más területekhez mérjük, akkor valóban szép arányról beszélhetünk. Ám ha onnan nézzük, hogy Magyarországon az emberek 91 százaléka saját lakásban él, akkor már érthetőbb, miért érezzük úgy, hogy ezen a téren van még lehetőség tovább fejlődni. Ne feledjük, a családok legnagyobb vagyoneleme a lakás, érthető tehát, hogy ennek védelme prioritást kell, hogy kapjon. A másik ok, amiért fontossá vált a terület felrázása, hogy megállt a biztosítások megújítása: tavaly a 3,3 millió lakásbiztosításnak alig több mint 10 százalékát kitevő új szerződést kötöttek, holott öt évvel ezelőtt még több mint 600 ezer szerződés újult meg.

Miért baj ez?

Egyik oldalról óriási felértékelődés ment végbe a lakosság vagyonában az ingatlanpiaci változásoknak köszönhetően, drasztikus árnövekedés volt tapasztalható az építőiparban, amit sajnos nem követtek elég gyorsan a vonatkozó biztosítási fedezetek. A másik oldalon persze mi magunk, a biztosítások megrendelői is ludasak vagyunk abban, hogy a kártérítési összegek nem fedezik a valóságos kockázat árait. A háztartásokba az évek során számtalan nagy értékű eszköz került – nagy képernyős tévé, laptop, mobiltelefon már mindenhol van, de egy konyhabútor is ma már milliós tétel. Ezek sérülése esetén komoly gondot okozhat például az, ha a tárgyanként kártérítési limit csak 50 ezer forint. Pedig ilyet a régebbi biztosításokban szép számmal találunk.

Érdekük (volt) a helyzet fenntartása a biztosítóknak?

A biztosítók számára a lakásbiztosítás jó üzlet: más biztosításokhoz képest a kárhányad (az a mutató, hogy a kifizetett kártérítések összege a díjbevétel mekkora részét teszi ki) az MNB statisztikái szerint rendkívül alacsony. Így a lakásbiztosítási díjbevétel stabil jövedelmezőséget biztosít. Mindez annak ellenére igaz, hogy a biztosítók itthon nemzetközi összehasonlításban nagyon kevés kárt utasítanak el, ráadásul a bagatell, 100 ezer forint alatti károk esetében európai szinten is nagyvonalúak: a legtöbb esetben szemle nélkül, pusztán a kárbejelentés (és annak dokumentálása) alapján azonnal fizetnek.

Új szabályozói javaslattal is jelentkeztek, ennek mi volt a célja?

A jövő tavasztól kezdve a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) piacára korábban jellemző kampányidőszakot ír elő a szabályozó: minden márciusban a lakástulajdonosoknak módjuk és lehetőségük lesz felmondani korábbi lakásbiztosításukat, és új szerződést kötniük, függetlenül attól, hogy az eredeti szerződésük mikor köttetett.

Belenyúlnak akár a magánszerződésekbe is?

Nem így fogalmaznék. Azt reméljük, hogy a kampány célzottan ráirányítja a figyelmet a fenti problémákra, azzal, hogy a biztosítók is erre a termékre koncentrálnak, és természetesen a média is hangsúlyosabban foglalkozik majd a témával. A felélénkülő érdeklődés miatt felerősödő versenyben előtérbe kerülhetnek majd az olyan, már ma is megtalálható többletszolgáltatások, mint például a szakemberhiány orvoslására bevezetett mestervonal vagy egyéb kedvezmények, amelyekkel a biztosítottak jobban járnak majd.

Minden családnak legyen biztosítási tanácsadója

Általános a vélekedés, hogy a biztosítást nem veszi meg a fogyasztó, azt el kell adni neki. Ehhez pedig értékesítők, ügynökök, alkuszok kellenek. A lakásbiztosításoknál az ő jutalékszintjüket is korlátozták. Ki fog így eladni?

Való igaz, a korábbi átlagosan 25-30 százalékos jutalékszintet ennél a terméknél 20 százalékban maximáljuk, ami az ügyfelek zsebében évente pár ezer forintnyi pluszösszeget jelenthet. De a várt nagyobb piaci mozgás a közvetítőknél is több üzletet és összességében magasabb bevételt generálhat.

Vagyis jó a piacnak, és jó a fogyasztónak, ha elkezdenek az emberek tömegesen átkötögetni?

Hosszú távon a verseny erősödése a bizalom felépüléséhez vezet, ami a biztosítások keresettségét erősítheti. Ez pedig nemcsak a biztosítók számára jelent majd többletbevételt, de a közvetítői munka jövőjét is biztosítani tudja. Azonban itt is átalakulásra van szükség. A klasszikus tömegbiztosítások – utas-, kgfb-, casco- és részben a lakásbiztosítások – esetében az üzletkötések egyértelműen az olcsón működtethető digitális csatornákra kerülnek majd át, mint ahogy a már említett kgfb-kampányok kapcsán is megtapasztalhattuk. A termékek olyan értékesítési hálózatokban is elérhetők lesznek továbbra is, mint például a bankok vagy a posták. Ezeken a helyeken a biztosításközvetítés kiegészítő tevékenység, épp ezért az átlagosnál kisebb jutalékszintek mellett is működtethetők.

Akkor nem kellenek az ügynökök?

A közvetítőkre a komolyabb ügyfél-tájékoztatás – edukációt kívánó termékek, életbiztosítások, öngondoskodási termékek vagy épp egyedi vagyonelemek biztosítása – esetében van igazán szükség. Itt megkerülhetetlennek és rendkívül fontosnak tartjuk a szerepüket. Különösen, hogy ezeknél a termékeknél gondolkodásmód-váltásra van szükség.

Mire gondol?

A lakásunkat és az autónkat biztosítjuk. Az egyéb vagyontárgyainkhoz képest drasztikusan magasabb arányban kötünk biztosítást a mobiltelefonunkra. Ugyanakkor

A kockázati életbiztosításokat a köznyelv „halálbiztosításként” emlegeti, márpedig ki akarna a halálára fogadni? Sokan úgy vélik, kidobott pénz a biztosítás díja, hiszen ha megélik a biztosítási időszak végét, az olyan, mintha az ablakon dobták volna ki a pénzt.

Ez végül is érthető, nem? Miként látják ezt más országokban?

Nyugat-Európában a kockázati életbiztosítás a „mindenképpen kell” kategóriába tartozik, legkésőbb az első munkaviszony létesítésekor kötnek egy szerződést az emberek. A fiatal kor és a minimális kockázat miatt egy többmilliós szerződés pár száz forintba kerül havonta. Ne feledjük, a kockázati életbiztosítás az alapfedezet mellett rokkantságra, de akár kórházi kezelésre, műtétre is fizet, és arra nincs garancia, hogy 10 év alatt ilyen eset nem fordul elő. De továbbmegyek. Ha van babakötvény, miért nincs bababiztosítás?

Bababiztosítás?

Ha megszületik a gyermekünk, miért nem automatikus, hogy kötünk egy kockázati életbiztosítást arra, hogy ha valamilyen tragédia történik velünk, az ő élete, neveltetése biztosított legyen? Ezek a termékek ma is megvannak a biztosítóknál, a díjaik az elmúlt évtizedben ráadásul nagyon komoly mértékben váltak kedvezőbbé az évről évre javuló halálozási statisztikáknak köszönhetően. Csak meg kell mutatni az embereknek. Ehhez mindenképp szükség lesz biztosításközvetítő tanácsadókra. Maradva a nyugat-európai példáknál: miközben itthon is mindenkinek van fodrásza, nyugaton ez azzal egészül ki, hogy majd minden családnak van biztosítási tanácsadója is.

Fel fognak értékelődni az évtizedeken átnyúló megoldások

Az emberek a vagyonbiztosításokon túl inkább megtakarítási termékként tekintenek a biztosításokra. Helyes ez?

A rendszerváltás után a piacon megjelenő biztosítók kiaknázták, hogy az emberek egy új világba kerültek, az addig egyedüliként elérhető takarékbetét helyett egy sor új megtakarítási lehetőség nyílt, pénzt akartak keresni. Ez a befektetéshez kötött, unit-linked biztosítások világa volt, az emberek, mint a cukrot vették ezeket a biztosításokat.

Azután sokan keservesen csalódtak.

Ilyen is előfordult, de azért nem csak ilyen. Azt el kell ismerni, hogy a kezdeti időkben a befektetési termékekkel kombinált biztosítások költségszintje igen magas volt, de ezt idővel a biztosítói önszabályozásként elindult, később az MNB által felkarolt és kötelező korláttá tett Teljes Költség Mutató (TKM) már kezelte. A másik oldalról fontos hangsúlyozni, hogy a biztosítók zöme hagyományosan jól fekteti be az ügyfelek pénzét, amit persze segít, hogy nagyon nagy állományokkal dolgozhatnak.

Vagyis tényleg befektetési és nem biztosítási termékről van szó?

Ahogy említettem is, amit már felismertek évtizedek óta nyugaton, az az, hogy az emberek első biztosítása egy kockázati életbiztosítás kell, hogy legyen. E mellé pedig érdemes lehet mihamarabb kis pénzzel elindítani egy befektetési fókuszú öngondoskodási programot, például egy nyugdíjbiztosítást. Szóval a helyes válasz, hogy mindkettőre szükség van, és helyén kell tudni kezelni a különböző megoldásokat.

Apropó, nyugdíj. Mintha manapság kevesebbet beszélnénk erről a témáról, holott az Európai Bizottság pont pár hónapja jelezte Magyarország felé, hogy szükség van a hazai nyugdíjrendszer újragondolására. Mi lehet ebben a biztosítók szerepe?

Az elmúlt évtizedekben több, nyugdíjcélú megtakarítási lehetőség volt elérhető a társadalom jelentős rétegei számára. Idetartoznak az előbb említett öngondoskodási célú (nyugdíj)biztosítások vagy akár a nyugdíjpénztárak. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján jól látható, hogy az öngondoskodási célú termékek létrehozásában, megismertetésében és értékesítésében a biztosítók kulcsszerepet játszanak. Ez azzal magyarázható, hogy ügyfélkapcsolataiknak, edukációs képességeiknek és pénzügyi erejüknek köszönhetően ők tudják a leghitelesebben képviselni a hosszú távú megtakarítások biztonságát, ami az elsődleges tényező egy ilyen pénzügyi megoldásnál. Szerencsére egyre tovább élünk, ám ez azzal is jár, hogy elöregedik a társadalom. Szögezzük le, ma Magyarországon a nyugdíjrendszer fenntartható. Ugyanakkor nem látjuk, hogy a háború és a szankciók miképp borítják fel, teszik tönkre Európa gazdaságát. Ebből fakadóan

jobb folytatni a 2010-ben megkezdett munkát, azaz ösztönözni, akár kedvezményekkel, az öngondoskodást. Azt gondolom, ezt egyre többen ismerik majd fel, és innentől fel fognak értékelődni azok az évtizedeken átnyúló megoldások, amelyek költséghatékonyan tudnak kiegészítő alternatívát kínálni az időskori anyagi biztonság fedezetére.

Segítséget nyújtani a magyar embereknek

Mennyiben illik bele a koncepcióba az, hogy mindeközben stratégiai cél, hogy a biztosítási piacon is magyar többség legyen?

A biztosítás egy, az emberek és a társadalom szempontjából stratégiai fontosságú termék, és egy ilyen, kifejezetten lokális szereplők és gazdasági aktorok által működtetett piacon nem feltétlenül a világpiaci trendeket kell követni, hanem érdemes lehet a speciálisan magyar kihívásokra választ adó irányokba megindítani a termékfejlesztést.

Unortodoxia, harmadik út, magyar megoldás?

Nem kell forradalmat csinálni, a piac ilyen irányú átalakulása folyamatos. A pénzügyi területen jól látszik, hogy a korábbi évtizedek trendje megtört: ma már a legnagyobb bankokat, biztosítókat sem az alapján ítélik meg a befektetők, hogy hány országban van kitűzve a zászlójuk a térképen, a megtérülés a legfőbb szempont.

abban bízva, hogy helyi tapasztalataik révén jövedelmezőbben tudják vinni az üzletet, mint azok, akik számára Magyarország csak egy piac a sok közül.

Túl vagyunk az Aegon és az Union Biztosítóban történő állami tulajdonszerzésen, és rövidesen lezárul a Posta Biztosító megvétele. Mi volt ezzel a cél?

A piac változásához kellenek katalizátorok. Ez lehet egy új szabályozás, de legalább olyan fontos, hogy időről időre az állam tulajdonosi szerepből kiindulva is meglépjen korábban tabunak számító lépéseket, amelyek aztán a verseny élénküléséhez vezethetnek, amiből végső soron a fogyasztók profitálhatnak. Az állam jól használta ki a lehetőséget, hogy piacvezetővé váló, jelentős lakossági pozícióval bíró biztosítási csoportban tud tulajdonrészt szerezni. Azt pedig talán nem kell részletesen kifejteni, de a posták mind a mai napig életünk hétköznapi részei, rajtuk keresztül rengeteg állampolgárhoz juthatnak el korszerűbb, piaci fejlődést jelentő biztosítási megoldások.

A magyar biztosítóknak is olyan súlyuk lehet a gazdaságban, mint a bankoknak?

Bizonyos szempontból még nagyobb is. A VIG, amelynek hazai cégeiben társtulajdonosként az állam részesedést szerzett, jövőre már 200 éves intézmény lesz, nagyon fontos része az osztrák gazdaságnak, csodálatos bécsi épületekkel rendelkezik. De nem kell messzire menni, egykor biztosítói tulajdonú volt volt a Gresham-palota vagy a New York-palota Budapesten, amelyek ma a legimpozánsabb luxusszállodáink. Ezek a szimbolikus épületek jelzik, hogy mennyire meghatározó lehet a szektor egy város, egy ország életében. Ebből az üzletből nem érdemes kimaradnia a nemzeti tőkének.

A jövedelmezőség tekintetében jó üzenet, hogy a kormány azzal párhuzamosan emelte meg jelentősen a biztosítási szektor extraadóját, hogy az elmúlt hónapokban nagy biztosítótársaságokban szerzett tulajdont?

Azt gondolom, ennél tisztább helyzetet nem is teremthettünk volna.

Markánsan jeleztük, hogy a megújulásban valóban szektorszinten gondolkodunk, nincsenek kiskapuk, senkire nem vonatkoznak külön szabályok. A részben állami kézbe került nagybiztosítók ugyanúgy megfizetik a rájuk eső extraterheket, mint a multik itt lévő leányvállalatai.

Ez egyben válasz arra a dilemmára, hogy miként lehet az állam egyszerre tulajdonosként a profitban is érdekelt, ugyanakkor a piac fejlesztéséért, a közjó gyarapításáért felelős aktor?

A jó hír ebből a szempontból, hogy a közjó és a vállalati érdek ez esetben hosszú távon egybeesnek, egy több és elégedettebb ügyféllel rendelkező, tisztuló piacból valamennyi szereplő csak profitálhat. Egyébként tulajdonosi háttértől függetlenül.

Ha már tulajdonosi háttér: a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) legfrissebb adatai szerint növelte piaci részesedését tavaly az állami résztulajdonban lévő Aegon–Union Csoport, és már piacvezetővé vált. Ez jó irány?

Így van, a piaci részesedése 19,34 százalékról 19,52 százalékra nőtt a teljes díj alapján. De a magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező szereplők közül nemcsak ők, hanem mások – például a CIG – is jól muzsikáltak tavaly. A számok amúgy elgondolkodtatók: a díjbevétel-növekedés mértéke jelentősen elmaradt tavaly az inflációtól, a penetráció, azaz a biztosítások elterjedtsége így tovább csökkent, például a vagyonbiztosítások területén, folytatódott a megtakarítási célú biztosítások visszaszorulása. Mindez világosan mutatja, hogy cselekedni szükséges!

A piaci értékelések szerint a többletteher miatt idén veszteséges lehet majd a szektor. Így is megéri?

A háború és az elhibázott szankciók rendkívül magas kamatkörnyezetet eredményeztek. Ez rossz a gazdaság számára, azonban kedvező befektetési lehetőséget biztosítanak a több ezer milliárd forint befektetéséért felelős biztosítóknak is, így bízunk benne, hogy ezzel a lehetőséggel élni is tudnak. Ráadásul nemcsak a biztosítók kaptak extraterheket, a gazdaság számos szereplőjétől elvárja a kormányzat, hogy a közteherviselés jegyében átmeneti segítséget nyújtson a magyar gazdaságnak, a magyar embereknek. A szektor tőkehelyzete az extraadó ellenére stabil, az átalakításokkal pedig épp az a fő cél, hogy a későbbiekben még jobban prosperáló szektor szolgálja ki minőségi termékekkel az embereket és a vállalatokat. Ha a szektor szereplői nem képesek alkalmazkodni, az még inkább világossá teszi: újra kell szervezni a piacot.

(Borítókép: Kovács Zsolt. Fotó: Németh Kata / Index)