Árat emeltek a télen, de nem eleget, újabb drágulás jöhet

További Gazdaság cikkek
-
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát
- A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményt adott ki: nincs kockázat a magyar államadóságban
- Pogátsa Zoltán az árrésstopról: Már az ókor óta tudjuk, hogy az állami beavatkozásnak több a kára, mint a haszna
- Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint
- Nagy Márton: Bővülhet az árrésstop alá tartozó termékek száma
Átlagosan ötből négy gumiszerviz biztosan megemelte a szolgáltatási árait a téli szezonban – derült ki az Index birtokába került országos felmérésből, amit az Abroncs Kereskedőház (AKH) a tavaszi gumicsereszezon közeledtével készített. Egészen pontosan
- mindössze 17 százalék tartotta fenn a korábbi díjszabást,
- a válaszadók 45 százaléka 5-10 százalékkal emelt,
- míg a megkérdezett szervizek 38 százalékánál 15 százalékos vagy afeletti drágulás történt.
A kutatás több száz független gumiszerviz bevonásával készült, és az AKH szerint az volt a célja, hogy a fogyasztók és a szakma felé egyfajta előrejelzésként szolgáljon.
Mélyebben kell zsebbe nyúlni a megfelelő gumikért
Mélyebben kell zsebbe nyúlni a megfelelő gumikért.
Hiába erősödik a forint, ha magas a rezsi
Az utóbbi szempont a kereskedőház értékelése alapján most azért is különösen érdekes, mert míg a gumiabroncstermékek árának emelkedése elsősorban a forint erősödésének következtében (ne feledjük, a hazai fizetőeszköz árfolyama az euróval szemben járt 430 felett, de 380 alatt is az utóbbi hónapokban) mérséklődni vagy megtorpanni látszik, addig a gumiszervizek most kapták kézhez a téli működés megnövekedett rezsiszámláit.
A válaszadók 68 százaléka azt jelezte, hogy a korábbi díjemelései nem, vagy csak részben fedezték a megnövekedett kiadásait.
Minden második megkérdezett a növekvő költségelemekkel szembesülve már azt vallotta, hogy többet kellett volna emelnie a mai rezsiárak ismeretében, 18 százalék viszont mindenféle kommentár nélkül egyértelmű nemmel felelt arra a kérdésre, hogy elegendő volt-e a téli szezonban alkalmazott áremelés.
Elkerülhetetlen az újabb áremelés
Ebből kifolyólag nem meglepő, hogy a többség a jövőben megfontolja, vagy biztosan tervezi a további áremelést a 2023-as tavaszi szezonra. Ennek mértéke a válaszadók 65 százalékánál 10 százalékos, vagy annál magasabb emelést jelent. A felmérésből az is kiderült, hogy a szervizek közel harmada még bizonytalan az áremeléssel kapcsolatban.
Összességében elmondható, hogy a növekvő rezsiárak nyomására a szolgáltatók nagy része kénytelen a díjakon emelni a tavaszi szezon közeledtével, függetlenül a lokációtól
– állapította meg a felmérés eredményeit értékelve Pollák Péter, az AKH kereskedelmi és marketingigazgatója.

Az emelés mértéke azonban a kutatásuk szerint várhatóan elmarad majd a korábbi évek 15-20 százalékos szintjétől. Ami a részleteket illeti, a megkérdezettek 52 százalékánál fogna majd vastagabban a ceruza a folytatásban. Öröm az ürömben ugyanakkor, hogy a válaszok alapján, ahol újabb drágulás lesz, ott annak mértéke ötből négy helyen már „csak” további 5-10 százalék.
(Borítókép: Sóki Tamás / MTI)
Mi jön a fal után? Ütközés után és újratervezés előtt áll az autóipar…
Automotive Summit, 2025. május 21. Több száz iparági szakértő és döntéshozó részvételével zajlik idén is a legrangosabb hazai járműipari szakrendezvény a MOL Campuson. Az előadások és beszélgetések a globális gazdasági változások hazai járműiparra gyakorolt hatását elemzik, megvizsgálják az újrapozícionálás lehetséges útjait, de kitérnek arra is, hogy az AI hogyan segíthet több autót eladni.
Kattinson a részletekért.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Gazdaság
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát
A javaslat célja, hogy mérsékelje a bankok túlzott nyereségét is.
tegnap, 21:51
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20