Ezúttal is megcsinálják ön helyett az adóbevallását

További Gazdaság cikkek
-
Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen
- Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
- Aranyeső a családoknak: teljes szja-mentességet vezet be a kormány a 30 év alatti anyáknak
- Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait
- Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
Idén már több mint 5,6 millió embernek készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a személyi jövedelemadó- (szja-) bevallási tervezetét, amelyek március 15-től elérhetők a NAV honlapján – közölte a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Jelenleg már 5,2 millióan rendelkeznek elektronikus tárhellyel, ami nemcsak a kormány által szorgalmazott digitalizáció elterjedését jelzi, hanem megkönnyíti az adóbevallással kapcsolatos állampolgári teendőket is – hangsúlyozta Tállai András.
Lényeges tudnivalókat közöltek az szja-bevallásról
Az adóhivatal ismertette az információkat.
Március 15-től a központi azonosítási ügynök (KAÜ) azonosító segítségével bárki megnézheti a saját, 2022-re vonatkozó adóbevallási tervezetét az eSZJA-portálon. A bevallás asztali számítógépen vagy bármilyen okoseszközön, tableten, telefonon is jóváhagyható, szerkeszthető.
Aki egyetért a tervezet adataival, és azt nem kell semmivel kiegészítenie, annak nincs további teendője, május 22-én a tervezete érvényes szja-bevallássá válik.
Ez a lehetőség azok számára is elérhető, akik csak most regisztrálnak az Ügyfélkapun. Ha valaki szeretne KAÜ-azonosítót igényelni, azt a legegyszerűbben valamelyik okmányirodában vagy kormányablakban teheti meg, továbbá ez előzetes időpontfoglalással a főbb NAV-ügyfélszolgálatokon is elintézhető.
Idén az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, az őstermelők és az áfás magánszemélyek is. Az szja szerint adózó egyéni vállalkozóknak, mezőgazdasági őstermelőknek és az áfa fizetésére kötelezetteknek a tevékenységükből származó jövedelmi, továbbá a NAV-nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük adóbevallási tervezetüket.
Súlyos milliókat kockáztat, aki nem lép időben
Ez az egyik legfontosabb és legtöbb céget érintő tétel, mégis kevés szó esik róla.
Akinek nincs KAÜ-azonosítója, és kérte a tervezet postázását, annak a NAV 2023. május 2-ig a tervezet mellett az 1+1 százalékos rendelkező nyilatkozatot is megküldi. Bárki dönthet úgy idén is, hogy az összevont adóalap után befizetett személyi jövedelemadójának 1 százalékát felajánlja egy regisztrált civil szervezetnek, további 1 százalékát pedig egy technikai számos vallási közösségnek vagy a kiemelt költségvetési előirányzatnak, amely idén a Nemzeti Tehetség Program.
(Borítókép: Faludi Imre / MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport
A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában
A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.
március 4., 13:13
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
2 órája
- Gazdaság
Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen
Egy hatalmas gödörben semmisítik meg a tetemeket Bábolna mellett.
3 órája
- Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz
Mutatjuk a konkrét hatásokat.
március 4., 13:51
- Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására
Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.
március 4., 09:36
- Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint
A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.
március 4., 11:51
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
4 órája
- Címlapon
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit
A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.
1 órája
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák
Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.
2 órája
- Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot
Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.
6 órája
- Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait
Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.
8 órája
- Címlapon
Nincs köszönet abban, hogy Kanada megpróbálja teljesíteni Donald Trump követelését
Az amerikai elnök óriási nyomás alá helyezte északi szomszédját.
2 órája
- Gazdaság
Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat
A miniszter szerint családok százezreinek zsebében maradhat több.
március 4., 17:19
- Gazdaság
Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát
Kijött a legfrissebb lista.
március 4., 20:28
- Gazdaság
Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó
Lélektani árszint alá csökkenhet a benzin és a gázolaj ára Magyarországon.
március 4., 18:31
- Gazdaság
Luxusterepjáró helyett inkább szerényebb autókat bérelne az Integritás Hatóság
Új közbeszerzést írtak ki.
március 3., 15:20
- Gazdaság
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.
március 5., 10:27
- Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában
Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.
március 3., 14:53
- Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni
Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.
8 órája
- Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
március 3., 11:01
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Címlapon
A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”
Nem aratott osztatlan sikert a magyar miniszterelnök bejelentése.
6 órája
- Címlapon
Aranyeső a családoknak: teljes szja-mentességet vezet be a kormány a 30 év alatti anyáknak
Az intézkedés január 1-én léphet életbe.
5 órája
- Címlapon
Tornagyőztes sportoló vált az alvilágot megjárt egykori börtöntöltelékből
Előjött a tehetség a verőlegénynek kinéző férfiból.
35 perce
- Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak
A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.
március 3., 09:46
- Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken
Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.
március 3., 13:24
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG
A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.
március 3., 12:08