Kongatják a vészharangot: az időnk és a vizünk egyre csak fogy

A 2022-es rendkívüli szárazság az idei évben is folytatódni látszik. Az egész ország számára egyre sürgetőbb, hogy korszerű szemlélettel alakítsuk át vízgazdálkodásunkat, különösen a szárazsággal leginkább sújtott területeken. Jelenleg több vízpótlási projekt zajlik, ezek elsősorban a folyókban lévő vízmennyiség átvezetését célozzák a kiszáradó, egyes területeken elsivatagosodó területekre. 

Március 22-e a víz világnapja, ennek alkalmából pedig fontos hangsúlyozni, hogy súlyosbodó aszályok enyhítése érdekében takarékos vízhasználatra és a vizek megőrzésére alkalmas gazdálkodásra van szükség. 

A vízmegtartás a megoldás

A WWF Magyarország arra hívja fel a figyelmet, hogy a mesterséges vízpótlás nem elegendő és nem fenntartható megoldás. A korábbiaknál sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a vízmegtartásra alkalmas területek kijelölésére a helyben keletkező csapadék megtartása érdekében és annak biztosítására, hogy a víz be tudjon szivárogni a talajba. 

Ez magában hordozza a területhasználat átalakítását, tehát egyes helyeken fel kell hagyni az eddig alkalmazott termelési módokkal, hogy az időszakosan vízjárta földeket a víz megtartására tudjuk használni. Ha nem lépünk sürgősen, a vízhiány egyre nagyobb károkat fog okozni – állítják egybehangzóan a szakemberek.

A mesterséges vízpótlást mindenképpen meg kell előznie a víztakarékossági intézkedéseknek. Ez rögtön a területhasználat tervezésével kezdődik: vízhiányos, illetve szárazodó területeken nem végezhetünk nagy vízigényű mezőgazdasági vagy ipari tevékenységet. Valamennyi vízhasználónak tisztában kell lennie a víz értékével, és különös hangsúlyt kell fektetni arra, hogy kevesebb vizet igénylő termelési gyakorlatok terjedjenek el.

Megindult az elsivatagosodás

Folyóink szabályozottak és árvízvédelmi töltések között folynak, ez számos kis patakra és csatornára is igaz. Ma már rendkívül kicsi az a folyókat kísérő hullámtér, ami alkalmas a víz befogadására. 

A magyarországi folyók természetes árterei eredetileg az ország mai területének közel 23 százalékát, összesen több mint 21 000 négyzetkilométert érintettek. A folyószabályozások következtében azonban méretük jelentősen csökkent, a természetes árterek 90 százaléka eltűnt. 

Ha ennyivel kisebb terület áll ma rendelkezésre a vízkincs befogadására, akkor nem csodálkozhatunk, hogy elsivatagosodási folyamatok figyelhetők meg szerte az országban.

A Duna vízgyűjtőjén élő folyókra van szükség, melyek nincsenek mindenhol árvízvédelmi töltések közé szorítva, és nem terheltek duzzasztógátakkal. A természetesebb folyók az emberek és az egész élővilág számára is több hasznot hoznak. Ma Magyarországon abba a hitbe ringatjuk magunkat, hogy víznagyhatalom vagyunk. Valójában csak a nagy folyóink közvetlen közelében beszélhetünk ilyesmiről, hosszan tartó szárazság esetén már ott sem

– mondja Gruber Tamás, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának vezetője.

A vízkincs megőrzése és megtartása nem történhet meg anélkül, hogy a folyók egykori ártereinek egy részét ne kapcsolnánk vissza a folyókhoz. Mindez több lépcsőből álló folyamat, hiszen meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a folyók a jelenlegi medrük közvetlen környezetével gyakori kapcsolatba kerüljenek. Ennek keretében a mellékágak és holtágak visszacsatolása, a parti kövezések felülvizsgálata és átalakítása szükséges. Második lépésként az árvízvédelmi töltéseken kívüli, mély fekvésű és mezőgazdasági termelés szempontjából rossz adottságú területekre kell eljuttatni a vizet, illetve az ilyen területeken összegyűlő vizeket nem szabad elvezetni. A természetes vízvisszatartás szemléletét követve a víz időszakos jelenléte javítja a talaj vízellátását és a helyi klímát, összességében a közvetlen környezet vízháztartását. 

A folyók és vízpartok élővé tétele nemcsak amiatt fontos, hogy a halak és a vízparti madarak száma ismét növekedésnek induljon. A lakossági igények, a talaj- és vízkímélő mezőgazdálkodás megkívánja, hogy a víz ne csak a csatornákban, a meder mélyén legyen jelen, vagy szárazság esetén még ott se. A folyókon levonuló valamennyi árhullám vizét úgy kellene kezelni, hogy azok eljussanak a tározásra alkalmas helyszínekre, és ott megőrizhessük őket. 

Tehát a területhasználat vízmegtartást fókuszba állító megváltoztatása a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás egyik legfontosabb, legsürgősebb intézkedése, mert az időnk és a vizünk egyre csak fogy.

(Borítókép: Fatörzs a Tisza alacsony vízállása miatt kialakult homokpadon, a kiskörei vízlépcsőnél 2019. augusztus 29-én.  Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)