Azt hiszi, eddig sokat fizetett az élelmiszerért? Rossz hírünk van: ez még csak a kezdet volt
Tavaly decemberben átlagosan negyedével kellett többet fizetni a boltokban, mint egy évvel korábban. Az élelmiszerek még ennél is gyorsabban drágultak, az áraik egy év alatt másfélszeresükre emelkedtek.
A Magyar Nemzeti Bank szerint az idei karácsony még a tavalyinál is drágább lesz, igaz, a kormányhoz hasonlóan decemberben már egy számjegyű inflációra számítanak, azaz tavaly decemberhez képest az árak átlagosan legfeljebb 10 százalékkal lehetnek magasabbak a boltokban.
Ez nem az árak csökkenését jelenti, hanem mérsékeltebb növekedését a tavalyihoz képest
– mondta Baksay Gergely, a jegybank közgazdasági elemzésekért felelős igazgatója az RTL Híradónak.
Hozzátette, bizonyos termékeknél meg is állhat az áremelkedés.
Lesz, ami olcsóbb lesz
Várhatóan lesznek olyan termékek is, amelyeknek idén csökken az ára, például azoké, amelyek nagymértékben kötődnek az energiához. Baksay Gergely erre számít az üzemanyagoknál is.
Hozzátette, az árcsökkenés néhány élelmiszernél is bekövetkezhet, de a szakértők általánosságban nem ezt várják.
A mostani 40 százalék fölötti szintről előbb 40 százalékra, majd 30 százalékra, majd az alá csökken az éves átlagos áremelkedése az élelmiszereknek, és éves átlagban körülbelül 26 százalékos élelmiszer-inflációt várunk
– mondta a bank igazgatója.