Itt az Index nagy kalácstesztje!

DSC4883
2023.04.08. 12:31
Nincsen húsvét kalács nélkül, ezért annyi fajtát kóstoltunk meg a termékből, amennyit csak bírtunk, hogy megtudjuk, melyik az, amelyikkel biztosan nem lőhetünk mellé az ünnepi asztalon. Egy sütőipari bennfentesnek köszönhetően megtudtuk azt is, hogyan készülnek a foszlós csodák, sőt a cikkben azt is felfedjük, mire érdemes figyelni a vásárlásnál.

Mi, magyarok általában kenyeret zabálunk két pofára, és azt is mindenhez, kivéve az ünnepekkor, akkor sutba vágjuk ezt a szokásunkat. A húsvéti sonka mellé valami szebb, jobb és ízletesebb kerül, ami nem más, mint a kalács. Magyarországon húsvétkor jellemzően a sima fonott kalácsot fogyasztják, de kedveltek az ízesített darabok is. A kínálat különösen az ünnepi időszakban szaporodik meg. Ennek mi is tanúi lehettünk, hiszen kis híján belefulladtunk a termékmintákba. 16 fajtánál többet nem volt képes bevenni a gyomrunk, amelynek vakteszt révén igazi orosz rulettben volt része. 

Mielőtt beleharaptunk volna a foszlós csodákba, a témában jártas szakértő, Mikos István, a Ceres Zrt. vállalati igazgatója megosztotta velünk, hogy kóstolnak a profik.

Érdemes figyelni a megjelenést, így a fonatok szabályosságát, valamint a felület fényességét. A tapintásnál pedig elvárás a foszlós, selymes jelleg, így szálanként kell szakadnia, és nem morzsolódhat. 

Kalácsok a porondon

Nem voltak teljesen egyenletesek és szépek az első versenyzők domborulatai, azonban a fényességet tekintve nem találtunk kivetnivalót. Ugyanakkor a szakértő szerint nem szabadna ennyire szakadoznia, valószínűleg szorosan fonták a csomagolt Pantastico! húsvéti fonott kalácsát. Összességében a tányérra egy jó megjelenésű áru került. Az érzékszervi bírálathoz általában jogosítványra van szükség, ennek hiányában a termék az illattesztünkön átment, egyik kóstolónk orra citromos jegyeket vélt felfedezni rajta, de gyorsan meg is állapítottuk, hogy ez valószínűleg a képzelet szüleménye. Ezt követően csalódottan könyveltük el, hogy a tészta tömött volt és száraz, eléggé fojtósra sikeredett. Nem gondoltuk volna, hogy már az első áldozatnál könyörgünk egy liter kakaóért vagy tejeskávéért. 

A fonat nem volt tökéletes a Tesco foszlós kakaós kalácsánál sem, ennek ellenére kellemes illatú termék érkezett a tányérunkra. A kakaós része szárazabb volt, a szakértő szerint fogadjuk el, mivel erről nem a gyártó, hanem az ízt adó kakaópor tehet, ami elvonja a nedvességet. 

Sokan úgy voltak vele, hogy még várják az igazit, csak ezt a nejük meg ne tudja! 

Magában nem igazán falatoznánk ezt a kalácsot, nagyon kell rá vaj vagy lekvár, esetleg kávéba mártogatva teljesen oké lehet. Tunkoláshoz a legjobb, vegyétek, egyétek!

A következő terméket szemrevételezve megállapítottuk, hogy ebben bizony van munka, ugyan nem a fonásban, mivel vekniszerű kaláccsal néztünk farkasszemet. Vágni nem volt egyszerű az elsőre száraznak tűnő árut, de már az első szeletnél nyilvánvalóvá vált, hogy ebben van cucc rendesen.

Úristen, hogy ez mennyire jó – tömény, de mennyei, főleg a kandírozott narancs, és kellemesen édes. Bár ha igazán őszinték akarunk lenni, akkor ennek több köze van a gyümölcskenyérhez, mint a kalácshoz. 

A hagyomány előtti tisztelet hívta életre a JÓkenyér Húsvéti kalácsot a termék ismertetője szerint. A vajas kalácsot ezért sok-sok mazsolával, kandírozott narancshéjjal, szeletelt mandulával gazdagítják, hogy a húsvéti ünnepi asztal méltó dísze és az ünnepi menü megkoronázása legyen. A leírás nem hazudik, tényleg az is.

Formáját és illatát tekintve nem éppen szokványos példánnyal kellett megküzdenünk a következő darabnál. Az illata brutális volt, főleg annak, aki már ennek az összetevőnek a gondolatától is rosszul van. 

Úristen, ebből a pék nagyon nem sajnálta a tormát.

Kapcsolódó
Megtaláltuk a nép tormáját

Megtaláltuk a nép tormáját

Az Index nagy tormatesztje.

Míg az előző termék kissé fura párosítás lehet a húsvéti kötözött sonkához, addig a Ceres tejszínes tormakrémmel ízesített kalácsa abszolút favorit lehet. Akik szeretik a tormát, azoknak kötelező, azoknak, akik nem, szintén érdemes egy próbát tenniük, hiszen még az is előfordulhat, hogy lehúzzák a heves ellenszenvet kiváltó termékeik listájáról. A vállalati igazgató azt is megosztotta velünk, hogy ez már a lágyított verziója a termékeknek, és ha rajta múlna, akkor wasabi lenne benne. 

Izgalmas, színpadias, már-már kalácsköltemény következett a sorban. A manduladarabokkal meghintett húsvéti koszorút mindannyian rendkívül étvágygerjesztőnek találtuk.

Ez egy kuglófkalács, nagyon szép, de vajon finom is? 

A kérdést követően a kóstolók hiénaként csaptak le az Aldi Édes Ízek portékájára, amely a szakértő szerint egészen biztos, hogy kuglófformában sült. Omlós tésztában volt részünk, amelynek élvezeti értékén igencsak emeltek az extrának számító manduladarabok. 

Minden volt, csak nagyon nem szimpatikus a JÓkenyér teljes kiőrlésű tönkölykalácsa. Látványra teljesen rendben találtuk, bár hatalmas volt, még úgy is, hogy darabolt változatot kaptunk belőle. Elsőre enyhe fahéjillatát véltük felfedezni, azonban akadt olyan  ítész is, akinek szaglószerve csak a lisztet érezte ki.

Aztapaszta, ez aztán jól feltapad a szájpadlásra. Szegény kutya gyomrát tuti megfeküdné. 

A tönkölybúza fehérjetartalma a leírás szerint felülmúlja a hagyományos búzáét, ezzel próbáltuk magunkat nyugtatni, mivel a termék ragadt, nyersnek tűnt. Ugyan mi nem vagyunk pékek, de erre még szerintünk is ráfért volna jó pár perc a kemencében. 

Sebtiben át is nyargaltunk a következő árura, mert szentül hittük, hogy valami nagyon jóban lesz részünk. Erre jött a zuhanórepülés.

Esküszöm, ennek ázottzokni-illata van. 

Pont egy gluténmentes darab landolt előttünk, mégpedig a Tradicionális pékségé. „Ha muszájból ezt kell ennem, akkor egy darabig kihúzom” – hangzott el véleményként, azonban mélyebben nem is mentünk az elemzésbe, hiszen igazságtalan lenne, mivel a kategóriájában akár kiváló termék lehet. 

Tálcán érkezett egy igazán esztétikus darab, egyikünk meg is jegyezte, hogy ez olyan, mint a kislányok hajfonata. A Ceres teljes kiőrlésű kalácsát kóstoltuk, amelynek külsején jól láthatóan kicsapódtak a liszt korpaszemcséi, amire jött az elmaradhatatlan sziporka:

Miért nem használ Head & Shoulderst?

Van ennél jobb, de sonkával, tojással és tormával az anyós simán megkínálható vele. 

Most már tényleg nagyon vártuk, hogy valami finom simogassa meg ízlelőbimbóinkat, ezért a soron következő versenyzőn volt a világ szeme. Megjelenése pompás volt, de mi nem hiszünk csupán a külsőnek, ezért gyors szaglászást követően meg is ízleltük. A Tesco fonott kalácsa pont azt hozta, amit vártunk: szép volt, kellemesen foszlott, nem volt száraz, finom is volt, kell ennél több? Nagy piros pont és 5 csillag oda! 

Újra meglepetés jött, ínyenceknek igazi húsvéti csoda. A fogyasztásának meg kell adni a módját, a kavarós kávéval csak megszentségtelenítené az ember, ehhez bizony jó minőségű kapucsínó dukál. A gyümölcsök harmóniában vannak, a tészta is nagyon puha. Különleges és van benne fantázia, hatalmas gratula a péknek, mostantól csak csókolomot köszönünk neki. A Ceres húsvéti gyümölcskalácsáról áradoztak így a bírálók. 

A mennyei manna után belenyúltunk valami olyanba, amibe nagyon nem kellett volna. A rutinunknak köszönhetően már messziről kiszúrjuk, ha valami mindenmentes dolgot kell kóstolnunk, ezt most is jól eltaláltuk. Az Aranycipó gluténmentes és laktózmentes diós kalács saját kategóriájában minden bizonnyal maradandó sikert aratott volna, de mi inkább csak annyit fűztünk hozzá, hogy ez nagyon bizarr, kérjük a következőt! 

Mostanáig kellett arra várnunk, hogy valami nagyon csokis élményben legyen részünk. Ezt a Tesco frissen sült babkája biztosította számunkra. Kinézetre csillagos ötös, mint egy kis tigris, már illatra is tömény kalóriabomba, kellemesen foszlós, ízre pedig valami csokimámor kis dióval megspékelve – akadt kóstolónk, aki imádta, más gondolkodás nélkül jól lepontozta. Pontosan erre mondják, hogy ízlések és pofonok. 

Az Aldi egy másik terméket is nevezett a megmérettetésre, mégpedig a húsvéti sós kalácsát. Két ágból fonhatták, megjelenését nem tudtuk kifogásolni, ahogy az ízét sem. A sós jegyek teljes mértékben visszaköszöntek, a húsvéti asztalra ideális jelölt.

A sós ízvilágon továbbhaladva nem maradhatott ki a Ceres húsvéti sós kalácsa sem. Kirívó illata nem volt, a tészta lágy, foszlós, az előzőhöz hasonlóan ez is klasszikus darab, hasra nem estünk tőle, de a kötelezőt teljes mértékben hozta. Ezzel nem lehet mellényúlni.

Majdnem a kóstoló végéig kellett arra várnunk, hogy valaki bedobja az anekdotát Marie Antoinette-ről. Amikor XVI. Lajos francia király feleségével közölték, hogy a párizsi szegényeknek már kenyérre sem telik, azt felelte: „Akkor egyenek inkább kalácsot.”

Látómezőnkbe ezt követően egy elég érdekes szerzet került, mégpedig a sós perec és a kalács házasságon kívüli szerelemgyereke. Tippünk nem is állt ám messze a valóságtól, mivel a Tesco frissen sült sós fonata előbb közelített a perechez látványban, illatban és ízben is, mint a kalácshoz. A sós és édes keveredést nem mindenkinek vette be a gyomra, 

Ez nonszensz.

Azonban olyan is akadt, aki az egekig méltatta. 

A verseny utolsó kihívója egy selymes finomság volt, egyenesen a Ceres gyártósoráról. Illata édeskésnek volt mondható, de nagyon fontos, hogy nem émelyítően, tökéletesen foszlott, tésztája lágy és puha volt. Az ízéről pedig mindent elmond, hogy az élvezeti érték javításához nincs szükség tunkolásra. A Ceres vállalati igazgatója a kóstoló végével megjegyezte, hogy selyemkalácsuk prémiumkategóriás termék, három tésztaágból fonják és ovális sütőkeretben sütik. A zebracsíkos megjelenést a váltakozó fehér és kakaós tésztarészeknek köszönheti.

Semmi sallang, a klasszikus a tuti

Korábbi tesztjeinkhez hasonlóan a kalácsot is látvány, illat, tapintás és íz alapján értékeltük egytől ötig tartó skálán. A kóstolóhoz a termékeket a Ceres, az Aldi, a Tesco és a kifli.hu biztosította számunkra. 

A legmagasabb pontszámot ötből négy kóstolónknál a Tesco fonott kalácsa kapta.

Továbbá a dobogón állhat még a Ceres selyemkalácsa. A kóstolók fele imádta még a Tesco frissen sült sós fonatát, bár a szerkesztőség nagyja a maradékok közül leginkább a gyümölcskalácsokra repült rá (azért ez is sokatmondó.)

A dobogó legalsó fokára három termék állhatott, e termékek 10 pont körül végeztek.

  • A JÓkenyér teljes kiőrlésű tönköly kalácsa,
  • a Tradicionális pékség gluténmentes kalácsa,
  • az Aranycipó diós kalácsa. 

Mikos István megjegyezte, hogy akár egy hónapig is eltarthatók a tartósítószert és a lágyságot fokozó emulgeálószereket tartalmazó kalácsok bontatlan csomagolásban, azonban azokat, amelyekbe nem kerülnek ilyen adalékanyagok, egy héten belül érdemes elfogyasztani. A szakértő javasolja fogyasztás előtt a minőségmegőrzési idő ellenőrzését. 

Nagyipari zsonglőrök

A szakértő elmondta, hogy egy magyar évente 36 kilogramm kenyeret fogyaszt el, finom pékáruból pedig átlagosan 10 kilogrammot. Az ország keleti részén a sós kalácsok a népszerűek, míg nyugaton az édeset preferálják. 

Nagy a piaci verseny, mivel nem egy speciális technológiáról van szó, egy jó recept és egy ügyes kezű pék kell csak lényegében hozzá. Sok más termékhez hasonlóan az Élelmiszerkönyv szabályozza jogilag, milyen összetevőket kell tartalmaznia a sütőipari árunak ahhoz, hogy kalácsnak nevezhessék. Kalács készülhet kiflitésztából, míg finom fonott kalács vagy kávéházi kalács csak tojással dúsított tésztából állítható elő. A vállalat folyamatosan kísérletezik új ízesítésekkel, fejlesztés alatt állnak hozzáadott cukor és édesítőszer nélküli termékek is. 

Automata pereckészítő már létezik, azonban a kalácsfonó gépet még nem találták fel, ezért ennek híján még mindig kézzel fonják. 

Ipari mennyiségben keverik az általában nem kovászalapú tésztát, amelynek fő alapanyaga a tej, a tojás, a cukor és a zsiradék. A keveréket porciózzák, majd sodorják a kézi fonásra váró szálakat. Egy ágból is fonható kalács, de a kézműves termékeknél ez akár 11 is lehet. A Ceres rutinos dolgozói kézzel óránként pár száz kalácsot is képesek megfonni, a gépsor pedig kétágú fonatok termelésére képes – árulta el a vállalati igazgató.

Korábban az Index már több terméket is kóstolt, térképünkre felkerültek a csokimikulások, a szaloncukrok, a chipsek, a májkrém, legutóbb pedig a tormakrém, valamint kísérleteztünk sáskákkal, lisztkukacokkal és tücskökkel is. 

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát

A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát

A javaslat célja, hogy mérsékelje a bankok túlzott nyereségét is.

tegnap, 21:51

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57