Sajátos utat választott a kínai monetáris politika

Márciusban Kína vezetői újra kinevezték Yi Gangot az ország központi bankjának elnökévé. Yi az a fajta Amerikában doktorált és később oktató, reformszemléletű, sokat látott technokrata, amilyenből a legtöbb lassan eltűnik Kína politikai döntéshozó intézményeiből.

Hinni kell abban, hogy a piaci kiigazítás nagyjából racionális

– mondta. Politikai döntéshozóként arra törekedett, hogy a háztartások és a magáncégek maximális szabadságot biztosítsanak a devizavásárláshoz anélkül, hogy teljesen feladnák a tőkeszabályozást. Álláspontjának egyik oka személyes.

Külföldi diákként és professzorként Amerikában még kis összegekért is nehezen tudta átváltani a jüant dollárra. A kínai tisztviselő még azzal is érvelt, hogy nem hajlandó beavatkozni a devizapiacokon, részben azért, mert a fedezeti alapok, értékpapírcégek és kereskedelmi bankok kereskedői sokkal jobban fizetnek, és ezért feltehetően okosabbak is, mint ő és szorgalmas emberei a jegybanknál.

Arra a kérdésre felelve, hogy továbbra is biztonságban érzi-e Kína devizatartalékait a Nyugat Oroszország elleni pénzügyi szankciói után, gyakorlatilag hitet tett a globális pénzügyi rendszer mellett. Ez zene volt a washingtoni tömeg fülének, ugyanakkor Yi álláspontja sokkal összetettebb, és ezen már Amerikában is megütköztek.

A koronavírus-járvány kitörése után például a Fed 1,5 százalékponttal, nulla közelébe csökkentette a kamatlábakat. A kínai jegybank (PBoC) mindössze 0,2 százalékponttal csökkentette őket. Ezzel szemben 2022 eleje óta, amikor a Fed 4,75 bázisponttal emelte a kamatokat, a PBoC további 0,2 bázisponttal csökkentette azokat.

Yi azt is kifejtette, hogy a reálkamatlábat igyekszik egy kicsit Kína potenciális növekedési üteme alatt tartani, amely ütemben a gazdaság az infláció bővülése nélkül emelkedhet. A reálkamatlábak átlagosan csaknem két százalékponttal alacsonyabbak a potenciálisnál 2018 óta.

Miért törekedne egy központi bank arra, hogy a kamatlábakat a potenciális növekedési ráta alatt tartsa, nem pedig azzal összhangban? Edmund Phelps modelljében a kamatlábak csak akkor helyezkednek el a növekedés alatt, ha a gazdaság túlzott mértékben halmozott fel tőkét.

Kínát természetesen rendszeresen vádolják pontosan ilyen túlzott befektetéssel. Kicsit furcsa volt tehát azt hallani, hogy egy kínai jegybanki vezető politikai célként írja le az egyik tünetet. A politika kialakításakor már csak azért is a ráta alá céloz, mert a potenciális növekedést nehéz pontosan kiszámítani. A Yi-féle, kínai monetáris politikát összességében az amerikai aktivizmussal szemben inaktívnak lehet tekinteni.

Tavaly mindössze 2 százalékos volt az infláció Kínában. De valószínűleg nem az óvatos politikai döntéshozatal az oka ennek a kivételes árstabilitásnak. A világjárvány 2020-ban történt agresszív megfékezésének köszönhetően a jegybanknak nem kellett annyira jelentős kamatcsökkentést végrehajtania, mint a Fednek a gazdaság megmentése érdekében.

Kína tavalyi zéró-Covid-politikája melletti elkötelezettsége miatt a jegybanknak nem kellett kamatot emelnie az infláció megfékezése érdekében, ahogy a Fed azt megkésve tette. Kína visszafogott monetáris politikája pedig szakértők szerint csak a határozottan túlfűtött Covid-politika miatt vált be.

(Borítókép: Yi Gang 2018. június 14-én. Fotó: Qilai Shen / Bloomberg / Getty Images)