Ettől a jégembertől még a hollywoodi szuperhősök is lefagyhatnak!
További Gazdaság cikkek
- A nagy ingatlanpiaci dilemma: megzabolázhatók-e az elszabadult árak?
- Havi egymillió forintos fizetéssel csábítanának dolgozókat a budapesti karácsonyi vásárra
- Nyitott a munkahelyváltásra a fehérgalléros dolgozók többsége
- Visszavonta a Mol minősítését a Moody's
- Felolvasták Nagy Mártonnak, melyek most a legnagyobb problémák a vállalkozók szerint
Megannyi szuperhőssel kedveskedett már a rajongóknak a Marvel és a DC, de a Jégember karaktere mégse Hollywood kezei közül került ki. Feladta alaposan a leckét Bruce Willis, aki korábban a Hell arcaként mindenkinek erőteljesen beleégett a fejébe. Híresség helyett a nemzetközi nimbusszal rendelkező energiaital-gyártónak ezúttal ikonikus karakterekre esett a választása a jegeskávék kapcsán. Így született meg a nem mindennapi figurák ötlete, amelyek nemzetközi szinten is megállják a helyüket, hiszen 11 országban vetítik majd televízióban, 25 országban pedig digitális formában jut el a közönséghez.
A nagyszabású kampány időzítése nem véletlenszerű.
Ahogy Szekeres Dórától, a Hell Ice Coffee senior brand managerétől megtudtuk, a 4 éves márka 2023-ban mérföldkőhöz érkezett, névváltáson és receptúra-tökéletesítésen esett át, illetve a jegeskávék csomagolásdizájnja is egységesebbé vált. A nemrégiben debütált reklámfilm koncepciója is ennek az új imidzsnek megfelelve született, de a legnehezebb feladat, a megvalósítás még csak ekkor következett.
Már a projekt kezdetén azon dolgoztak az Ice Coffee reklámfilmjének rendezői, hogy a lehető legrealisztikusabb módon teremtsék meg a Hell új szpotjának szereplőit. Ugyan jégszobrászkurzuson nem kellett részt vennie Emil Goodmannak és Mednyánszky Renének, ám óriási vízióra volt szükség a 30 másodperces produkció elkészítéséhez, amelynél fokozatosan bontakozott a jégember koncepciója.
Hollywoodi filmes technológia
Már a nulladik ponton megfogalmazódott az, hogy a karaktereknek menőn kell mozogniuk, ehhez pedig elengedhetetlen volt a jó zeneválasztás is. A filmhez végül egyedi zenét íratott a Hell, amelyet Fodor Máriusz alkotott meg. Simán lehetne a nyár következő slágere, annyira dallamtapadást okoz, szerelem lett első hallásra.
Ez alapján nem árulunk el titkot azzal, hogy a promófilm készítése során kiemelt hangsúlyt fektettek a mozgásra is. A reklámszakmában újnak számító és kimondottan költséges technológiát alkalmaztak annak érdekében, hogy a karakterek elnyerhessék Jégember formájukat.
A motion capture technológiáért, vagyis a digitális mozgásrögzítésért szerencsére nem kellett Hollywodig menni, mivel sikerült az országban olyan csapatot találni, akik rendelkeznek ezzel az eszközzel.
Közel 200 ember dolgozott a produkción, amelynek különlegességét adja az is, hogy a Hell munkatársainak is lehetősége nyílt statisztaként részt venni a forgatáson. A koncepció részét képezte, hogy különböző karaktereket mutatnak be a jégembereken keresztül. Tüzetesebben megvizsgálva, látható, hogy mindegyikük roppant részletes kidolgozást igényelt, így nemcsak az öltözékeken és a hajviseleteken, de azon is rengeteget kellett dolgozni, hogy a jégemberek mimikája is elnyerje a tökéletes formáját.
A high-tech eszköz működését magyarázva a rendezők elmondták, hogy a speciális ruhán elhelyezett szenzorok követik az élő szereplő mozgását, amelynek mintájára elkészíti a gép a vizuális hasonmást.
A szenzorokat tűpontosan kellett rögzíteni, hiszen akár pár milliméter eltérés miatt is összegabalyodhatott volna a virtuális karakter mozgása. Így szó szerint hasonmásokra volt szükség.
Harminc másodpercnyi káprázat
Ritka a magyar reklámfilmpiacon, hogy egy márka ennyi időt fordítson egy reklámszpot megvalósítására. Az ötlettől a megvalósításig fél év telt el. Az egész filmben egy grammnyi részlet nem volt, amelyen ne kellett volna pluszsimításokat végezni, tehát a projekt technikai kihívás volt a javából. Két nyüzsgő metropolisz is megjelenik a Hell Ice Coffee új reklámfilmben. A magyar fővárost illetően semmi kétség nincs, ám a szemünk a reklámot nézve igencsak becsaphat minket. Habár Budapesten forgatták a teljes produkciót, a stáb rengeteg extra munkájának köszönhetően a hátterek és a film képi világa egy valódi metropolisz érzetét adják vissza. Nem kevés ideig tartott olyan utcasarkot találni, amely utómunkával akár amerikai nagyvárosként is megállja a helyét, végül a Váci út lett a befutó.
Csak enyhén szólva tűnhetett őrültnek a zöld ruhás ember, aki mínuszokban uszkárt sétáltatott vagy épp táncolt.
Igazi kulisszatitok, hogy normál időszakban sem egyszerű egy olyan forgalmas helyszínt, mint a Keleti pályaudvar lezáratni, amelyet ráadásul teljesen átépítettek. De nemcsak a helyszínre vonatkozó akadályt kellett venni, miközben vészesen közelgett a felpörgetett Ice Coffee-kampány debütálása is, hanem a decemberi hidegben forogtak a tűzforró hangulatú New York-i jelenetek is.
Ez a cikk a Hell Magyarország és az Index tartalmi együttműködésének köszönhetően valósult meg.
(Borítókép: Hell Magyarország)