Pénztári megtakarításból is finanszírozható a lakásbérlés
Több pénzügyi portál is arra hívja fel a figyelmet, hogy a pénztári megtakarítással kedvező lehetőségekhez lehet jutni – szúrta ki a Demokrata.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kiemelte, a portál adatai szerint idén május közepén a kínálatban szereplő kiadó budapesti lakások átlagos bérleti díja 225 ezer forint volt, a vármegyeszékhelyeken pedig átlagosan 130 ezer forint, ami 25 és 8 százalékos áremelkedést jelent.
Korponai Levente, a money.hu vezetője kifejtette, hogy az állami támogatással kiegészített egészség- és önsegélyező pénztári megtakarítás többféleképpen is fordítható lakáscélra.
Az egyik lehetőség, hogy a pénztári megtakarítással rendelkező szülő a felsőoktatási intézménybe járó gyermeke kollégiumi vagy bérleti díját fizeti a megtakarításból. Ugyanakkor a pénztári megtakarítás jelzáloghitel, ezen belül lakáshitel törlesztésére is fordítható
– mondta. A szakember hozzátette, a pénztári megtakarítás azért kedvező lehetőség, mert
a befizetett összegre 20 százalékos, évente maximum 150 ezer forintos szja-visszatérítés jár.
„Ez állami támogatásként is felfogható, amivel mérsékelhető az albérlethez vagy a lakáshitelhez kapcsolódó kiadás” – tette hozzá.
Mindkét szakértő kiemelte, a pénztári megtakarításból való lakáshitel-törlesztés a mostani, viszonylag magas kamatkörnyezetben is könnyebbséget jelenthet az érintett háztartásoknak.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Szeretne akár 70 ezer forintot spórolni? Kösse át lakásbiztosítását, mert indul a verseny
800 ezren is válthatnak a 2. lakásbiztosítási kampányban. Az első napokban még érdemes kivárni sok biztosító változtathat díjain a hónap során.
március 1., 09:47
- Gazdaság
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor
Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.
tegnap, 21:28
- Gazdaság
Újabb rekordról számolt be a 4iG 2024-ből
Nyilvánosságra került a negyedik negyedéves jelentés.
február 28., 18:50
- Mindeközben
Aktfestmény csigázta fel a kedélyeket a Kincsvadászokban, felmerült, hogy dr. Katona Szandra pózol rajta
tegnap, 21:40
- Mindeközben
Iszak Eszter újabb munkát vállalt be 8 hónapos kislánya mellett, így oldják meg a mindennapokat
tegnap, 20:36
- Gazdaság
Bejelentést tettek a Simon’s Burger tulajdonosai, irány New York
2023-ban árbevételük megközelítette az egymilliárd forintot.
február 28., 15:19
- Gazdaság
A BDPST Group értékesítette az Andrássy-kúriát
A tokaji régió turizmusa továbbra is központi elem lesz a cégcsoport számára.
február 28., 18:15
- Gazdaság
Krisztinavárosi lakóotthon lett az év legjobb lakóingatlan fejlesztése
Tizenötödik alkalommal rendezték meg Az év irodája versenyt.
február 28., 17:11
- Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.
tegnap, 20:31
- Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke
A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.
tegnap, 21:11
- Gazdaság
Index-számítás: jön az 5 százalékos lakáshitel – ezt okozhatja a piacon
Megálljt parancsolhat az ingatlanpiaci túlárazásnak.
február 28., 17:12
- Gazdaság
Padlóra küldte a forintot a Trump–Zelenszkij-vita
Átszakadt a 400-as lélektani határ.
március 1., 09:22
- Gazdaság
Bloomberg: Németországban egyre többen várják az orosz gáz visszatértét
Folyamatosan erősödnek a követelőző hangok.
március 1., 11:02
- Gazdaság
Ukrán támadás érte a Török Áramlatot, Szergej Lavrov azonnal felhívta Szijjártó Pétert
A külgazdasági és külügyminiszter azonnali intézkedéseket sürget.
március 1., 17:54
- Gazdaság
Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni
Ez lehetett az utolsó beszéde jegybankelnökként, emlékezetesre sikerült.
február 27., 12:12
- Gazdaság
Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék
A megvásárolt termékek árát visszatérítik.
február 28., 12:38
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
tegnap, 18:54
- Mindeközben
Jól meglepődött a fiatal, egy százéves festményen találta meg kiköpött mását
tegnap, 19:18
- Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel
Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.
február 27., 09:54
- Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon
Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.
február 28., 12:24
- Mindeközben
Csúnyán kiakadt az internet népe egy eper miatt, amelynek darabja 7 ezer forint
tegnap, 17:25
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
tegnap, 18:13
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
tegnap, 16:10
- Címlapon
Donald Trump hivatala bejelentette az új tárgyalások előkészítését Ukrajna és az Egyesült Államok között
tegnap, 06:02
- Gazdaság
Átlépte a négymilliárd forintot az ötös lottó várható főnyereménye
A Luxorral ketten is nagy összeget kaszáltak.
március 1., 20:46
- Gazdaság
Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára
Politikailag motivált valótlanságok az szja-mentességről.
február 28., 12:26
- Gazdaság
Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől
A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.
február 27., 12:43
- Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói
Mélyül a bérválság Ferihegyen.
február 27., 15:05
- Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele
Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.
február 27., 14:35
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
tegnap, 14:04
- Címlapon
A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott
A Bayern München eldöntötte a továbbjutás kérdését, a Barcelona is közel a legjobb nyolchoz.
tegnap, 23:00
- Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól
Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.
február 28., 11:29
- Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt
Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.
február 28., 11:06
- Gazdaság
Orbán Gábor aggasztó híreket kapott Amerikából, de két számjegyű növekedést várnak idén
Terítette lapjait a Richter.
február 28., 11:30
- Gazdaság
Nagyon kell figyelni: új csalás terjed
Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.
február 27., 19:46
- Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár
Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.
február 27., 13:32