Könnyen felmegy a vérnyomás ezektől a díjaktól
További Gazdaság cikkek
- Megállíthatatlanul drágulnak az albérletek, így emésztik fel a fizetéseket
- Nagy Márton hatalmas változásokat jelentett be, ez a SZÉP-kártyákat is érinti
- A kormány és a területi képviselő folyamatosan nyomon követi a Dunaferr-ügyet
- A kormánynak lépnie kell, óriási kihívást kapott Magyarország
- Tovább emelkednek az árak a benzinkutakon
A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerben kötelezetté váló cégek többsége a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt.-nél és az Országos Hulladékgazdálkodási Hatóságnál történő regisztrációt követően nagy érdeklődéssel várta az energiaügyi miniszter napokban megjelent 8/2023. számú rendeletét, amelyben megállapították a fizetendő kiterjesztett gyártói felelősségi díjakat (EPR-díjak). A kötelezettek ugyanis mielőbb tudni szerették volna, hogyan változnak majd a fizetési kötelezettségeik a termékdíj és az EPR tekintetében. A részletekbe az Index érdeklődésére Gyányi Tamás adószakértő, a WTS Klient szenior partnere nyújtott betekintést.
Vastagon fogott a ceruza
Az EPR-díj-rendelet átolvasása után a kötelezettek szomorúan azt tapasztalhatják, hogy ezek a díjak többszörösei a termékdíjak mértékének.
Vannak olyan termékkörök, ahol két-háromszoros a szorzó, de előfordul olyan termékkör is, ahol az EPR-díj mértéke több mint a kilencszerese az eddigi termékdíjnak (pl. a papír- és kartoncsomagolás esetében).
Pusztán egyetlen kivétel van, ahol az EPR-díj mértéke megegyezik a termékdíj mértékével, ez pedig a facsomagolás (19 Ft/kg).
A megállapított EPR-díjakat július 1-jétől kell majd alkalmazni, és mivel a termékdíjak megmaradnak július 1-je után is, ezért joggal vetődik fel a kérdés, hogy az érintetteknél hogyan alakulnak majd a fizetési kötelezettségek ezt követően. Azon termékkörök esetében, amelyek egyaránt termékdíj- és EPR-kötelesek is, a jogszabály július 1-től lehetőséget biztosít arra, hogy ez a díj levonható legyen a fizetendő termékdíjból. Mivel az EPR-díjak mértéke szinte mindenhol magasabb a termékdíj mértékénél, ezért összességében elmondható, hogy e termékek esetében nem keletkezik termékdíjfizetési kötelezettség, viszont meg kell majd fizetni a többszörös EPR-díjat, azaz a fizetési kötelezettség növekszik.
Így lesz az eddigi ötszöröse a díj
Egy konkrét példát hozva Gyányi Tamás lapunknak elmondta, tegyük fel, hogy egy magyarországi cég külföldről szerez be kis méretű számítástechnikai berendezéseket kartoncsomagolásban és a csomagolással együtt értékesíti azokat magyarországi vevőinek. Egy darab berendezés tömege 3 kg, a kapcsolódó csomagolás súlya pedig 0,5 kg. Mind a csomagolás, mind a számítástechnikai berendezés körforgásos termék, egyben termékdíjköteles is.
A cégnek eddig egy darab berendezés után a termékdíjfizetési kötelezettsége 180,50 forint volt (3 kg * 57 Ft/kg (elektronikai berendezés termékdíjtétele) + 0,5 kg * 19 Ft/kg (papír csomagolás termékdíjtétele). Július 1-től azonban az egyetlen darab berendezés és annak csomagolása után 869,50 Ft EPR-díjat kell fizetni (3 kg * 261 Ft/kg – elektronikai berendezés EPR-díjtétele – + 0,5 kg * 173 Ft/kg – papírcsomagolás EPR-díjtétele), és mivel az EPR-díjtételek meghaladják a termékdíjtételeket, ezért termékdíjat nem kell majd fizetni a berendezés után.
Ennél a példánál maradva: az összes fizetési kötelezettség július 1-től 180,50 Ft-ról 869,50 Ft-ra, azaz közel az ötszörösére növekszik.
Habár a fenti példában a számítástechnikai berendezés után nem szükséges majd termékdíjat fizetni, ne feledkezzünk meg arról, hogy a többi termékdíjas kötelezettség nem szűnik meg július 1-je után. Tehát a termékdíjas nyilvántartások vezetése továbbra is kötelező, és a bevallásokat is be kell majd adni negyedévente.
Adminisztratív terhek
A magasabb EPR-díj-fizetés mellett pedig július 1-től a fenti cégnek az EPR-rendszerben kötelező a nyilvántartás vezetése, illetve negyedéves szinten adatot is kell majd szolgáltatnia az Országos Hulladékgazdálkodási Hatóság felé. Továbbá a belföldre értékesített számítástechnikai berendezések értékesítéséről kiállított számlán kötelező feltüntetnie a következő szöveget:
A kiterjesztett gyártói felelősségi díj megfizetése az eladót terheli.
A magasabb EPR-díjak és az EPR-rendszerrel kapcsolatos új kötelezettségek miatt fontos, hogy az érintett vállalkozások a következő lépésként július 1-ig áttekintsék a folyamataikat, meghatározzák a körforgásos termékeiket, kialakítsák a nyilvántartásaikat, és felkészítsék a számlázószoftvereiket a számlazáradékolásra.
(Borítókép: A békéscsabai hulladékválogató üzemcsarnoka 2017. február 13-án. Fotó: Lehoczky Péter / MTI)