Szigorít a kormány, kíméletlen módon megemelték a pénzbírságokat
További Gazdaság cikkek
- Több mint 7,7 milliárd forintot ad a kormány a budapesti egészségügy fejlesztésére
- Autót venne a munkáshitelből? Mutatjuk, hogy miért nem érdemes
- Több napra leállt az ügyintézés az MVM online oldalán és alkalmazásában
- A drónbizniszbe is belecsap a 4iG, amely nemrég az űriparban kezdett terjeszkedni
- Több száz milliárd forintos kárt okoznak a csalók, egyetlen fegyver van ellenük
Az Országgyűlés július 4-én új jogszabályt fogadott el, amely értelmében módosult a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvény – vette észre a Világgazdaság.
30 százalékkal emelték a pénzbírságokat
Mint megjegyzik, a szabálysértési törvény több ponton is módosult, a pénzbírság legalacsonyabb összege 6500, legmagasabb összege pedig 200 ezer forintra emelkedik.
Előbbi eddig ötezer, utóbbi pedig 150 ezer forint volt, vagyis mintegy 30 százalékos emelés történt. A szabálysértési elzárással is büntethető szabálysértések esetén 300 ezer forint volt a maximum, ami 400 ezer forintra emelkedett.
Változtak továbbá a fiatalkorúakra vonatkozó szankciók (itt a lap megjegyzi, hogy ez a rész azokra vonatkozik, akik a szabálysértés elkövetésekor a tizennegyedik életévüket betöltötték, de a tizennyolcadikat még nem).
Esetükben a pénzbírság legmagasabb összege 50 ezer forint, a szabálysértési elzárással is büntethető szabálysértések esetén 100 ezer forint volt. Ez módosult 65 ezer, illetve 130 ezer forintra. Nőtt a helyszíni bírság legmagasabb összege is, 25 ezer forint helyett már 32 500 forint szabható ki.
Jelentősen emelkedett a helyszíni bírság összege is. Eddig ötezer forinttól 50 ezer forintig állapíthatták meg, ami hat hónapon belül újabb szabálysértés elkövetése esetén 70 ezer forintig terjedhetett. Mostantól viszont hatezer-ötszáz forinttól 65 ezer forintig mozoghat a büntetés, hat hónapon belüli újabb szabálysértés elkövetése esetén pedig 90 ezer forintig terjedhet.
Másképp számítják be a közmunkákat is
A Magyar Közlönyben megjelent módosítások a beszámítási rendelkezésekre is kiterjedtek. Korábban a szabálysértési őrizet, valamint a négy óránál tovább tartó előállítás minden megkezdett órája helyébe 200 forint pénzbírságot kell beszámítani. Ez az összeg száz forinttal emelkedett.
Változott a meg nem fizetett pénzbírság következménye is. A pénzbírságot meg nem fizetés esetén a bíróság szabálysértési elzárásra változtatja át, ötezer forintonként egynapi szabálysértési elzárást kellett számítani, ami 6500 forintra emelkedett.
A meg nem fizetett pénzbírság vagy helyszíni bírság helyébe továbbra is léphet közérdekű munka. A meg nem fizetett pénzbírság helyébe korábban ötezer forintonként hat óra közérdekű munkát kellett meghatározni, ami mostantól 6500 forint.