Oszkó Péter: Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni

Oszkó Péterrel az Index többek között beszélgetett

• az ország jövő évi költségvetéséről,
• milyen következményei lesznek, hogy a jegybank veszteségét nem fedezi a költségvetés,
• hány forinton állhat meg idén az euró,
• az uniós források hiányáról, a pedagógusok bérrendezéséről, valamint a magyar oktatási rendszerről,
• egyes kormányzati intézkedésekről: az ársapkákról, az árfigyelő rendszerről, kötelező akciózásról és az inflációról,
• arról, hogy jó megoldásnak találja-e a lakosság az állampapírok felé terelését,
• tovább megkérdeztük arról is, hogy mivel korábban Dobrev Klárát támogatta, ezért kapott-e megkeresést az Árnyékkormány pénzügyminiszteri pozíciójára. 

Az elemzők többsége szerint korai lépés volt a jövő évi költségvetés tervezetének megszavazása, amelyről július 7-én döntött a parlament. Emlékszik esetleg arra, hogy a Bajnai-kormány pénzügyminisztereként melyik hónapban nyújtotta be a költségvetést, és mennyiszer volt szükség a tervezet módosítására? 

Nehéz visszaemlékeznem erre így több mint tíz év távlatában. 2009 áprilisában kerültünk kormányra, a következő évi költségvetést az év végéig kellett elfogadni. Békeidőben egyébként nincs azzal gond, ha fél évvel előre elfogadják a költségvetést, más országok is élnek ezzel a gyakorlattal, azonban válságidőszakban folyamatosan készülni kell a szükséges korrekciókra. 

Mennyiszer radírozható a kockás füzet?

Sokan tartják ezt Varga Mihály kockás füzetének, amiből bármi bármikor kiradírozható…

Remélem, hogy Varga Mihálynak növekvő befolyása van a költségvetési költésekre, mert az ország nagyon rá van szorulva – különösen most – arra, hogy a pénzügyi egyensúly megmaradjon. 

Ha valamit ki kell radírozni, akkor ki lehessen, ha pedig valamire szükség van, akkor az megmaradhasson. Biztos vagyok abban, hogy a most elkészült tervezethez még jó párszor hozzá kell majd nyúlni. 

Nem egyszerű megtippelni, erre hányszor kerülhet sor. Sokszor kell majd módosítani a költségvetést, arra viszont nem mernék nagy tétet tenni, hogy ez sokszor fog a parlament előtt járni. 

A védelmi jelzőt aggatta a kormány a költségvetésre, amelyet a szakértők feszesnek tartanak, értelmezhető megszorítóként? 

Mindenképpen. Ilyen típusú gazdálkodási viszonyok mellett a költségvetésnek elsődleges pozitív egyenleggel kell rendelkeznie. Ez azt jelenti, hogy a kamatterhek nélkül a bevételeknek a teljes kiadásra fedezetet kell nyújtaniuk, ezt azonban nehéz elérni spórolás nélkül. A politika manapság szlogengyártásokról szólt, a kormány kerülni fogja a megszorítás szót. Ugyanakkor ha kemény intézkedések árán lehet a költségvetési pályát kialakítani, akkor ezek valakin le is fognak csapódni. 

Nehéz lenne megjósolni, hogy milyen eszközök jöhetnek még szóba. Van, hogy ez direkt költséglefaragásokkal jár, máskor egyszerűen a magas infláció eredményeként jut több a költségvetésbe és marad kevesebb az emberek zsebében, ahogy azt most is láthatjuk.

Nehezen kezelhető a jelenlegi gazdasági szerkezetben az inflációs hatások kivédése, az egyes iparágak monopolizálásának – így például a hulladékkoncessziónak – mindig árfelhajtó hatása van. Az unión belüli rekordmagas inflációt sajnos magunknak köszönhetjük, itt bosszulja meg magát az, hogy a gazdaságfejlesztés az elmúlt évtizedben alapvetően egy belterjes klientúraépítést célzott és maradandó nyomot hagyott a történelmi mértékű 2022-es választási költekezés is. 

Nyilván alapvetően más lenne a helyzet, ha a fejlesztési pénzeket transzparensen használnánk fel egy versenyképes gazdaság építésére, hozzáférhetnénk az uniós forrásokhoz, pláne, ha az eurózónához tartoznánk. Ez alapvetően más gazdaságpolitikai pályát jelentene, ahol nem lenne rekordmértékű infláció és nem lenne 15 százalékos reálbércsökkenés, amelyet jelenleg is a lakosság szenved el. Ennél radikálisabb megszorítást és életszínvonal-csökkenést nehéz lenne elképzelni, a jelenlegi kurzus mégis azt választotta, hogy ezt az ország számára fokozottan fájdalmas utat járja és inkább igyekszik eljátszani közben, hogy minden, ami rossz, az kívülről érkezik, és minden, ami jó, az a kormánynak köszönhető. 

Lesz még 400 forint az euró

Milyen következményei lesznek, ha a Magyar Nemzeti Bank veszteségét nem fedezi a költségvetés? 

Csak időzítés kérdése, mivel egy bizonyos időszakon túl az MNB veszteségének ellensúlyozására fedezet szükséges. A kormány abban reménykedik, hogy kigazdálkodja majd a jelenlegi veszteségét a jegybank, amely éveken keresztül nyereséges volt. 

Ha az MNB tartja a kamatcsökkentési pályát, illetve a kormány egyéb intézkedésekkel látványosan le tudja szorítani az államadósság finanszírozásának a terhét, amelyet egyébként muszáj is megtennie, hiszen hosszabb távon ez a költségvetési teher nem gazdálkodható ki, akkor logikusan a forintnak bőven 400 forintos árfolyamot vagy annál gyengébbet is el kell érnie. 

Nem látom, honnan lenne még ezer milliárdot a büdzsére terhelni anélkül, hogy az az államadósság és a hiány újabb megugrásával és a kamatszint újabb emelkedésével járna. 

Mit gondol, a nominális GDP százalékában meghatározott államadósság mutatójának  hány százaléka  érhető el 2024-ben?

A költségvetési terv teljesítése során várható elcsúszás a hiánypályában, akár 0,5-1 százalékos GDP-arányos elcsúszást sem tartok kizártnak. 

Kötvények felé orientálódik a piac

A kormány a lakosságot az állampapírok felé tereli, ezt megfelelő lépésnek tartja?

Láthatóan az államháztartás a pénzpiacok és a lakosság által egyaránt finanszírozható. Ezért az elsődleges motivációja ennek az intézkedés nem az, hogy üres a kassza. Nem gondolom, hogy olyan veszély fenyegetne minket, hogy ne lenne képes az államadósság törlesztésére a költségvetés, ugyanakkor a kamatterhek finanszírozása sokba kerül. Ezért azt gondolom, hogy az állampapírok iránt keltett mesterséges kereslet alapvetően a kamatszint leszorítását célozza.

Ugyanakkor ennek a mesterséges, szabályozói eszközökkel teremtett helyzetnek az is lesz a következménye, hogy valójában nem lesz olyan üzlet ezeket a papírokat lejegyezni, mert nem hozzák azokat a hozamokat, amiket hozniuk kellene, hogy a befektetők legalább a pénzüknél maradjanak. Aki állampapírokat vásárol, annak számolnia kell azzal, hogy csak infláció alatti hozamokat ér el, persze ez még mindig sokkal több, mintha valaki bankbetétben tartaná, de végső soron ezzel is a lakosság fizeti meg a költségvetési kiadások leszorításának az árát. Az elmúlt napokban már bőven látni lehetett, hogy a piaci befektetők, akik az alapján döntik el, hogy megéri-e állampapírokat jegyezni, hogy az kellően vonzó kamatokat biztosít, egyre inkább fogynak, és helyettük azok jegyzik le a kincstárjegyeket, akiknek az kötelezővé lett téve. A költségvetés szempontjából persze létkérdés a fizetendő kamatok leszorítása, de nem árt érteni, hogy végső soron ennek az árát is a belföldi kötvénytulajdonosok fogják viselni.

Személy szerint mibe fektetne most?

Csak a diverzifikálásnak van értelme, nem lehet egy lapra feltenni mindent, ha valaki hosszú távon sikeres befektető szeretne lenni. Bőven van fantázia most már újra a részvénypiacokban is, de kedvező árazási viszonyok mellett sok alternatív befektetési eszköz is szóba jöhet, akár egyes ingatlanügyletek is. A befektetők nagy része még mindig a kötvények felé orientálódik, de ezt részemről átmeneti jelenségnek gondolom, különösen az egyébként kedvezőnek tűnő amerikai inflációs adatokra tekintettel is. Valószínűleg itt az ideje az elmúlt időszakban túlsúlyozott kötvénybefektetésekből visszafordulni más befektetések felé is, mert valójában az kockáztat túl sokat, aki mindent egy lapra tesz fel. A leplezetlen politikai klientúraépítés mellett ez a bajom a hazai fejlesztéspolitikával is, hiszen úgy tűnik, az is minden tétet kizárólag az akkumulátorgyártásra tesz fel, nincs elképzelés a gazdaságfejlesztési irányok diverzifikálására, ami végső soron végletes kiszolgáltatottságot fog okozni egyetlen iparági szegmens irányában. 

„Furcsa a kormány összes támogatáspolitikája”

A közelmúltban döntöttek a családtámogatások módosításáról is, amellyel sokan esnek ki a kedvezményezetti körből. 

Alapvetően a családtámogatásokat érintő változtatásokat takarékoskodási intézkedésnek tartom, amely során szükséges határokat húzni, ugyanakkor ez nem mindig igazodik a realitásokhoz. A jelenlegi módosításkor, ha például 35 évnél húzták volna meg a korhatárt a mostani 30 helyett, akkor sokkal kisebb lenne a költségvetési megtakarítása az intézkedésnek. 

Kellett egy olyan határt húzni, amelynek már kimutatható költségvetési megtakarítási eredménye van, ez a határ viszont a családalapítás jelenlegi tendenciáihoz képest irracionális. Így azokat támogatják, akik még kevésbé gondolkodtak gyerekvállalásban.  

A kormány összes támogatáspolitikájának az a furcsasága, hogy sosem egzisztenciális helyzetek alapján különböztet meg. Pedig alapvetően szociális alapúnak és célzottnak kellene lennie, és amikor sok pénz van a kasszában, akkor se lenne szabad szórni, mert hiába politikailag népszerű egy intézkedés, de sok esetben a rossz hatékonyságú működéshez vezet, így akár sokkal többe is kerülhet az országnak. 

Nem véletlen, hogy a kormány vizsgálja, mire mennyit költ, és annak mi a hozadéka. Az elmúlt tíz évben egy totális fiskális alkoholizmus alakult ki: amikor félre lehetett volna tenni, akkor szokott rá a növekvő költésekre. Legyünk őszinték, a mostani kurzusnak valójában semmivel sem jobb a bizonyítványa, mint egyes korábbi túlköltekező kormányoknak, annyi volt eddig a szerencséje, hogy akkor folytatta a fiskális alkoholizmust, amikor amúgy rengeteg volt az elkölthető pénz. De ennek mostanra vége, és mostanra kiderült az is, hogy sem félretenni, sem befektetni és visszaforgatni nem sikerült megfelelően. Egy ilyen rendszerben pedig – ezt pénzügyminiszterként én is tapasztaltam – borzasztóan nehéz utólag megtalálni azokat a pontokat, ahol túlköltés van és megtakarítani lehetne, hiszen minden szervezet, költségvetési sor védi a saját érdekeit. Nekünk egy év alatt nem volt időnk stratégiai tervezésre, hanem tűzoltással azonnali beavatkozásokat kellett tenni a nagy baj elkerülése érdekében. A jelenleg kormány a parlamenti ciklusa elején van, így ha a tűzoltást, a kamatköltségek leszorítását sikerül megoldania, akkor is muszáj lenne elvégeznie az egyes területek működési költségeinek a felülvizsgálatát. 

Patikamérlegen az intézkedések 

Tavaly decemberben az üzemanyag ársapkájának kivezetésekor beszélgettünk, akkor azt állította, hogy számítani kell a magas benzin- és dízelárakra. Nyárra megszabadították az élelmiszereket is a sapkától, elkészült az árfigyelő rendszer és kötelező akciózniuk a boltoknak. Mit gondol ezekről a kormányzati intézkedésekről? 

Többször elmondtam már a véleményem az ilyen típusú intézkedésekről: nagyon rövid ideig lehetnek képesek az ársapkák sokkhatások enyhítésére, viszont bevezetésük egy politikai csapda, hiszen ha egyszer döntenek mellette, akkor politikai kényszert éreznek a fenntartásukra. 

Szakmailag evidens, de nem egyszerű elmagyarázni, hogy hosszú távon miért tesznek rosszat és húzzák el az inflációs hatást. Ennek lehetünk tanúi az élelmiszerársapkáknál is, az iparág próbálja kiegyensúlyozni veszteségeit azzal, hogy más termékkörökben nagyobb áremeléseket hajt végre. Onnantól, hogy az állam beleavatkozott a piac működésébe, senki nem tudott normális piaci működést folytatni, hanem túlélési stratégiára álltak rá a szereplők.

Csökkenő infláció mellett nem volt érv az intézkedés további fenntartása mellett, amelynek kivezetése nyilván további áremelkedéseket okozhat, a tartósabb gazdasági hatásai pedig kellemetlenek. A kötelező és traszparens árverseny ezt képes mérsékelni. 

Az segíthet a negatív hatások kiszűrésében, hogy az állam olyan intézkedéseket vezet be, amely az ársapka okozta korlátozódó versenyt újra fokozza, azonban valójában csak annyi történik, hogy az okozott károkat mérséklik. Ha mindez nem történt volna, akkor lenne verseny a piacon megfelelő mértékben, nem estek volna áldozatul a kisboltok és nem lett volna indok a nagyobb áremelésekre sem. 

Hosszabb távon az lenne az ideális, ha működhetne a piacgazdaság, ahol sok szereplő versenyezhet egymással. Ezzel az árak olyan szinten stabilizálódhatnának, amely piaci szinten indokolt. Az árverseny alapvető érdeke mindenkinek, szerencsésebb helyen ehhez nem kell állami beavatkozás. Szomszédos országunk, Szlovákia jó példa arra, hogy ahol ilyen beavatkozás nem történik meg, ott a piac akár saját maga is elindít ilyen kezdeményezéseket. 

Legbosszantóbb állítás

Ha már külső tényezőket említett, tavaly decemberben azt nyilatkozta nekünk, hogy vélhetően idén nyárra a kormány egyezségre jut az Európai Unióval, és megkezdődhet a források folyósítása, ez nem így alakult. 

Valóban, úgy tűnik, az uniós források folyósításáról való megegyezés az a kérdés, ami mindig féléves távolságra van tőlünk, bármikor beszélünk róla. Meglepően nehézkes a folyamat mindkét oldalról, az unió keményebben tartja magát az elvárásaihoz és sokkal tudatosabban folytatja a tárgyalási folyamatot vélhetően azzal a célkitűzéssel, hogy az Orbán-kormány függőségi helyzetét fenntartsa. A másik oldalról egyre kevésbé tudom modellezni a kormány tárgyalási stratégiáját. Számomra nem teljesen világos, a kormány tényleges megegyezésre törekszik-e annak fényében, hogy ziccereket ad fel. Tehát nem tudom eldönteni a kormány magatartásából, hogy próbál részeredményekkel is alkut kötni, és reménykednek abban, hogy elindulnak a kifizetések, 

A kormány kommunikációs stratégiáját alakító szereplőkön kívül senki nem gondolja komolyan azt, hogy az EU-s pénz jár. Már rég nem állja meg az állítás a helyét, hogy azért járnak az uniós támogatások, mert megnyitottuk piacunkat. A finanszírozás feltételekhez kötött, például a megfelelő rendszerek működtetéséhez, kizárja vagy korlátozza a korrupciós károkat, alkalmazza az unió jogelveit. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ezek teljesüljenek, így például nem kezelhetné a Fidesz saját hitbizományaként a magyar felsőoktatást. Habár bizonyos változtatásokat eszközöltek az egyetemeket fenntartó kuratóriumokban, azonban míg fennmarad a politikai kontroll, addig a pénzek nem lesznek elérhetők. 

miközben vannak saját adófizetőink, akik finanszírozzák az ország működését. Az uniós források arra valók, hogy pluszfejlesztéseket, értéknövelést hajthassunk végre eseti jelleggel. Nagyon nagy bajban vagyunk, ha saját pedagógusaink bérét sem tudjuk kifizetni, miközben nagyon sok mást finanszírozunk. A státusztörvény elfogadását súlyosabb kérdésnek látom, mint azt, hogy a 2024-es költségvetési egyenleg el fog-e csúszni, utóbbi finanszírozási, ám előbbi civilizációs kérdés. Sajnálom, hogy ebben nem sikerült jobb kompromisszumokat kötni.  

Ezermilliárdos költések

Két évvel ezelőtt Dobrev Klárát tartotta az ellenzéki előválasztáson a legalkalmasabbnak a miniszterelnöki jelöltségre, végül nem az ő vezetésével indult neki a választásnak az ellenzéki összefogás. Az eredmény ismert, történelmi vereséget szenvedtek. Hiba volt, hogy nem Dobrev Klára vezette az ellenzéket?

Ebben a kérdésben nehéz hibáztatni bárkit, mert az előválasztás egy vitathatatlanul sikeres demokratikus folyamat volt. Továbbra is tartom, hogy az akkor felállt öt jelöltből Dobrev Klára volt a legalkalmasabb. De hangsúlyozom, nekem csak egy szavazatom volt ebben a döntésben. Ami az előválasztást követően történt – nemcsak az ellenzéki, hanem a kormányoldalon is –, ezermilliárdos költések annak érdekében, hogy a Fidesz választást nyerjen, a kialakult médiaviszonyok, plakátkampány, bármelyik ellenzéki szereplő meglehetősen nehéz helyzetben lett volna. Az ország azóta azt szenvedi, mivel az ezermilliárdos választási költekezés nyomai felsejlenek az inflációban, a költségvetési pályán is. 

Kapott megkeresést Dobrev Klára Árnyékkormányába?

Nem, de ne is hangozzon úgy, mintha ezért meg lennék sértődve. Nem szándékoztam ilyen szerepet vállalni és nem is azért vállaltam nyilvánosan a véleményemet, mert bármilyen személyes elvárásom vezetett volna erre. 

Mit szól ahhoz, hogy az ellenzéki pártok komoly bírsággal nézhetnek szembe a külföldi kampánytámogatások ügye miatt?

Rettentő irritáló jelenségnek tartom annak a fényében, hogy a költségvetésből mennyit fordít a regnáló kormány a saját hatalmának biztosítására. Akkor nem zavarna az Állami Számvevőszék fellépése, ha ugyanilyen határozottan cselekedne az előbb említett jelenséggel szemben is. 

(Borítókép: Oszkó Péter 2023. július 11-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)